2021. december 1-jén töltötte be a negyvenet az Opera egyik legtöbbet foglalkoztatott baritonja, Szegedi Csaba. A korábban lírai, ma már drámai hanggal bíró énekes leginkább a Verdi-hősöket szereti. Életigenlő hozzáállással viszonyul az énekesi pályához, melynek egyik folyománya, hogy lassan öt éve megálmodta a Perkupai Operafesztivált. A 2018/19-es évad Kamaraénekesével az idei szezon kihívásairól beszélgettünk.
– Szinte újkori ősbemutatónak számít nálunk Poldini Ede vélhetően 1914–15-ben komponált vígoperája, a Farsangi lakodalom műsorra tűzése. Mit érdemes tudni a műről és benne Péter nemzetes úr szerepéről?
– Olyannyira nem ismert operáról van szó, hogy még a kottát is nehéz volt megszerezni hozzá. Rendkívül izgalmas egy olyan darabban dolgozni, ami mindenki számára új. Némileg egyszerűbb, mint jól ismert, nagy elvárásokkal terhelt produkciókban részt venni. A nemesi ház urát alakítom, aki nemigen szól bele semmibe, igazából a felesége parancsolgat, ő pedig bólogat neki. A darab vége felé viszont találkozik a szerep a személyiségemmel, mert Péter a sarkára áll. Szerencsére Sándor Szabolcs karmester mellett nem lehet unatkozni a színpadon, ezúttal is megtűzdeli a zenei anyagot fantáziával.
– Lescaut szerepét újra énekelte Puccini talán legnehezebb operájában, a Manon Lescaut-ban. Milyen kihívásokat tartogatott ez a produkció?
– Puccinival elég nehéz helyzetben vagyok: nem szerette a baritonokat, igencsak emberpróbáló feladatokkal látta el őket. Nagy ívet jár be a szerepem annak ellenére, hogy akárcsak a Bohéméletben, a Manon Lescaut-ban sincs külön áriám. A duett, a tercett éneklése viszont olyan zenei feladat, aminél intenzíven jelen kell lenni, nem lehet spórolni benne. Szeretem Szabó Máté monumentális rendezését, a fantasztikus díszletet, a jelmezemet, a karakteremet. Lescaut eleinte laza, bohém figura, élvezi az élet szépségeit, a lányokat, a whiskyt. Ám a cselekmény előrehaladtával alábbhagy a móka, a kacagás. A húgával nem éppen olyan a kapcsolata, amit elvárnánk. Irányítja Manont, pénzért is eladná őt.
– Bariton létére korábban az Otello címszerepére vágyott. Még mindig Otello a szerepálma?
– Jó lenne, ha Otellót bariton hangkvalitással is el lehetne énekelni. Jago olyan távolinak tűnt, amikor még a Zeneakadémián Sólyom-Nagy Sándorral és a feleségével, Pogány Imola korrepetitorral beszélgettünk a szerepekről. Jobb, ha megelőzi a Don Carlos, A trubadúr, több „könnyebb” Verdi-opera is. Az élet viszont úgy hozta, hogy felkérést kaptam Jagóra Klagenfurtból. Fél évig naponta foglalkoztam a szereppel, vele keltem, feküdtem. Amikor azt vettük észre Doman Katalin korrepetitorommal, hogy nagyon jólesik a lelkemnek is, a hangomnak is, elvállaltam.
Tizenhárom estén át énekeltem kint, aminek azon túl, hogy rengeteget tanultam belőle, az lett az eredménye, hogy felterjesztettek az Österreichischer Musiktheatherpreis díjra.
Remélem egyszer majd itthon is bemutatkozhatom Jagóként, de addig még Posa, Luna, Amonasro, Simon Boccanegra vagy Germont meseszép dallamai várnak rám.
– Milyen várakozásai vannak az idei évaddal kapcsolatban? Legalább hat fajsúlyos szerepet visz a vállán.
– Októberben Brahms Német requiemjét énekeltem Kecskeméten a fantasztikus Erdei Péter karnagy úr vigyázó, szeretetteljes kezei alatt, az operaházi évadom pedig a Carmina Buranával indult. Hálát adok Istennek, hogy megadatott számomra ennek a bariton-szólónak az éneklése, ami nagyon speciális hangképzést igényel. Mindenkinek ajánlom Bogányi Tibor különleges rendezését, melyben Bogányi az est karmestereként is kivételeset alkot. Továbbá óriási kaland számomra az István, a király operaváltozata is. Bevallom, maga a rockopera 2020 októberéig, a szimfonikus operaváltozat ősbemutatójáig teljesen kimaradt az életemből.
– A sors fintorának tudja be, hogy ön, aki eredetileg lelkésznek készült, a pogány Koppányt alakítja az István, a királyban?
– Valóban, soha nem gondoltam volna, hogy valaha Koppányt fogok énekelni, aki nem tűri a papok hatalmát. Vicces szembenállás, ugyanakkor csodás, hogy ilyen lehetőségek, feladatok elé állít az élet. Amikor még csak ismerkedtem a művel, István címszerepével is kacérkodtam. De idővel rájöttem, hogy Koppánynak sokkal jobb dalai vannak, sokkal izgalmasabb a figura. Ugyanez vonatkozik a Porgy és Bessre. Milyen jó, hogy nem Porgyt éneklem, hanem a velejéig aljas Crownt. Mind hangilag, mind játéklehetőség szempontjából fantasztikus kihívás, akárcsak Koppány szerepe.
– A szülőfalujában, Perkupán életre hívott operafesztiválnak milyen jövőt szán?
– A Perkupai Operafesztivállal minőséget szerettem volna teremteni, értéket képviselni és az élményt úgy átadni a nézőknek, hogy ne kelljen fizetniük érte. Az ország másik feléből, Bécsből, Csehországból, Szlovákiából vagy éppen a szomszéd faluból is jönnek hozzánk. Egy átlagos civil embernek távolság, idő, pénz, egyszóval komoly teher eljutni Perkupából Budapestre az Operába. Sok évig gondolkodtam, hogy ha református lelkészként nem, hogy lehetnék mégis az én drága szülőfalumnak a hasznára.
Ezért döntöttem el, hogy ha a teljes Operaházat nem is, de legalább magának a műfajnak egy akkora szeletét viszem haza, amekkorát csak tudok.
Célom, hogy különböző műfajok is helyet kapjanak a programban. Vendégünk volt Sebestyén Márta, Miklósa Erika, a Dalinda, az Angelica Leánykar vagy a Honvéd Férfikar is. Jövőre lesz ötéves a fesztivál, amit ezúttal háromnaposra tervezünk. Péntek este nyitóhangversennyel kezdődik, vasárnap ökumenikus istentisztelettel zárul. Terveim szerint az opera, a népzene és az irodalom mellett teszünk majd egy kis barokk kitekintést is. Nem titkolt vágyam, hogy nemzetközi szinten is ismert rendezvénnyé bővítsem a Perkupai Operafesztivált. A csillagokat szeretném megmutatni, legyen szó kórusról, zenekarról, szólóénekesről. Minden programunk, ahogy eddig is, ezután is ingyenes lesz.
– Klagenfurt, New York, Buenos Aires, Brüsszel, Drezda, Párizs után manapság milyen nemzetközi kitekintésben gondolkodik?
– Továbbra is szeretném tartani az egyensúlyt az itthoni és a külföldi fellépéseim között. Remélem, hogy a tehetségem, a hangom elér majd azokra a helyekre is, amik a legmerészebb álmaimat is felülmúlják. Mindent megteszek, hogy betöltsem, amire predesztinálva lettem. Rengeteget dolgozom hittel és végtelen szorgalommal. Érzem, hogy Isten fogja a kezemet. Naponta azért imádkozom, hogy tudjak nyitott szemmel járni, hittel, türelmesen.
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
