Toronykőy Attila. Rendező. A Kincskeresők című sorozat lelke és motorja. Egyszer kamionra rendezte meg a Szerelmi bájitalt. Nincs előtte lehetetlen. Erősségei: frappáns ötletek, környezethez való alkalmazkodás, nyitottság, humorérzék, türelem. Kérdeztük. Válaszolt.
Mostanra már széles körben híre ment, hogy az Eiffel Műhelyház Hevesi Sándor háziszínpadán hónapról hónapra történik valami igazán különleges. Előadások minimál eszközökkel, fiatal énekesekkel. De mit szól ezekhez a körülményekhez egy rendező? „Szerintem minden darabban tud lenni egy olyan lényeges elem, amit ha a rendező jól kitalál, onnan már minden más adja magát – állítja Toronykőy Attila. – Mert idővel rájön, hogy azt az elemet erre is lehet használni, abból ezt is lehet csinálni. Így a néző figyelme sem aprózódik szét a sok kellék miatt, hanem tényleg egyfelé koncentrál.
Számomra mindig izgalmas, amikor ilyen kevés eszközzel kell dolgozni. Ilyenkor csak az emberekből lehet kiindulni, a színház pedig épp arról szól, hogy az ember játszik a színpadon. Ha egyszerű a környezet (nincs díszlet, jelmez, semmi, csak maga az ember), akkor vissza tudunk menni az alapokhoz, és sokkal többet lehet foglalkozni az énekessel. Ezért szeretem nagyon ezt a sorozatot. Meg a fiatalok miatt. Ők még rutin és tapasztalat híján vannak, bizonyos instrukciókat nem tudnak úgy megoldani, mint a régebb óta pályán lévő kollégáik. Cserébe mindent bevállalnak, és bátrabban oldanak meg helyzeteket. Velük sok bugyuta, de jó poént meg lehet valósítani, amik kiválóan illenek ebbe a terembe: komikus szituációk, futkározások, zongoratologatás. Az Operaház színpadán vagy akár a Bánffy teremben már én sem csinálnám meg, oda nem való.”
Felmerül a kérdés: mi lesz a sorozatot záró Farkas Ferenc-operett két lovával, Csínom Palkóval és Jankóval? Vajon lóvá teszi a rendező a mindenre kapható énekeseket? Április 2-án kiderül.
Nyolc operaritkaság. Biztos van olyan, ami rögtön bevillan egy rendezőnek a címek láttán. „Talán a Mahagonny jelent meg előttem először – emlékszik vissza Attila –, mert azt hallottam már, és nagyon tetszik a zenéje. Ott rögtön neonkarkötőket láttam. Amúgy mindig akkor jönnek az ötletek, amikor elkezdek foglalkozni a darabbal. Nagyon sokszor meghallgatom a zenét, amiből rengeteg dolog következik, akárcsak a szövegből. Ebből a kettőből, no meg a technikai és anyagi kényszerből áll össze aztán az ötletsor.”
Wagneriánusok, figyelem! Kurt Weill operája május 14-én érkezik a Kincskeresők közönsége elé. „A darab főszereplője a város, amely az emberek igényeiből születik és az emberek igényei miatt pusztul el” – írja a szerző, aki „zenei képeskönyv”-nek vagy „képsorozatnak”-nak nevezi művét. Ideálisnak hangzik keresztmetszet-alapanyagnak.
Különleges kívánság? „Nagyon szeretem Offenbach La Périchole című darabját – mondja Toronykőy. – Szerintem a szerző egyik legjobb operettje. Ritkán játszanak itthon Offenbachot, de én kedvelem a szarkasztikus humorát. A Tulipatan szigete is kiváló. Ha esetleg ilyen kuriózumokat bele lehetne csempészni a sorozatba…”
