Történetében először tűzi műsorra az Operaház Szergej Prokofjev nagyszabású operáját, a Háború és békét. A Tolsztoj regénye alapján készült művet Calixto Bieito rendezésében, a Genfi Nagyszínházzal koprodukcióban láthatjuk január 28-tól hét alkalommal. A 28 szólistát felvonultató előadói gárdából Szegedi Csabát kérdeztük, aki az egyik főszerepben, Andrej Bolkonszkij hercegként lép színpadra.
– Mikor találkozott először Tolsztoj regényével?
– Nagyon régen, még az iskolás éveimben, így amikor kirajzolódott ez a feladat, fel kellett elevenítenem a történetet az összes fellelhető módon. Különösen nagy élmény jelentett egy azonos című, hat részből álló 2016-os filmsorozat, amely pontosan visszaadja a cselekményt.
– Prokofjev operájának szövegkönyve oroszul íródott. Milyen a viszonya a nyelvhez?
– Jeleckij herceg szerepéhez, amely Csajkovszkij A pikk dáma című operájában található, már volt szerencsém itthon és külföldön is. Szeretek oroszul énekelni, csak nehéz arra a szintre eljutnom, amikor már élvezem is. Sem olvasni, sem írni nem tudok ezen a nyelven, ezért már tavaly nyáron elkezdtem a felkészülést. Csináltattam magamnak egy hatalmas kottát, amibe a jelentést és a helyes kiejtést is véres verejtékkel magam írtam be nyelvtanári segítséggel.
Bár az orosznál komolyabb munkára van szükségem a felkészülés terén, megéri a befektetett munka, mert hatalmas élményt ad később.
– A Háború és békét először láthatja itthon a magyar közönség. Ez teher vagy inkább kiváltság?
– Semmiképpen sem mondanám tehernek. Inkább a „pompázatos kihívás” szókapcsolat jut az eszembe, aminek az útja rengeteg munkával és áldozattal van kikövezve, de érdemes rajta végigmenni, mert a célban egy olyan élményben lehet majd részünk, amit soha nem fogunk elfelejteni.
– Az opera egyik főszerepét, Andrej Bolkonszkij herceget alakítja. Hogyan jellemezné a karaktert?
– Andrej nagyon összetett figura. Sokáig kerestem benne a kapcsolódási pontokat, mivel nem adja magát olyan könnyen, mint például Marcello a Bohéméletből vagy Papageno A varázsfuvolából. Eleinte nehéz volt vele azonosulnom, mert még csak 31 éves, de már a kiégés jelei mutatkoznak nála. Arisztokrata családból jön, ebből adódik, hogy hercegi rangját örökölte. Komoly teher ez, amit mindig viselni nem lehet egyszerű. Nejét kisfiuk születése közben elveszíti. Talán ennek is betudható az, hogy nem úgy bánik a fiával, ahogy szerintem egy apának kellene.
A Jóisten engem nemcsak egy csodálatos feleséggel ajándékozott meg, hanem három bájos fiúgyermekkel is. Naponta elmondhatom nekik, hogy mennyire szeretem őket. Andrej nagyon büszke ember, már-már konok, eleinte, sőt a haldoklása előtt képtelen a megbocsátásra. Eddigi 14 éves pályafutásom alatt kevés alkalommal alakíthattam igazi hősszerelmes karaktert. Hatalmas ajándéknak és lehetőségnek érzem ezt a feladatot, aminek az interpretációjára már nagyon vágyom.
– Egy facebookos bejegyzésben Miller Lajossal együtt látható, aki – mint írja –, megmutatott önnek egy olyan felvételt, amelyben ő énekli Andrej szerepét. Kapott tanácsokat is tőle?
– Hatalmas ajándék az élettől, hogy Lajos bácsival barátok vagyunk. Folyamatosan figyelemmel kíséri a pályafutásomat, és mindig nagy szeretettel fordul felém. Ennek a szerepnek is nagyon megörült. Azt mondta, el kell felejteni azt a tényt, hogy ez egy „monstrum” opera. Az énekesnek bele kell helyeznie magát ebbe a zenei világba, mint egy fotelbe, és az én szerepem ezt meg is engedi. Sokat beszélgettünk a zenei és énektechnikai megvalósításokról, például arról, hogy hol lehet erősebben vagy finomabban jelen lenni hangilag.
Egy olyan összetett szerepről van szó, ahol az énekes a hangja több oldalát is meg tudja mutatni.
Többek között ezekről egyeztettünk Lajos bácsival, aki legnagyobb örömömre a premierre is eljön majd kedves feleségével, Kati nénivel.
– Mit lehet tudni a rendezésről?
– Elsőként muszáj azt leszögeznem, hogy ez a rendezés sem, mint ahogy Prokofjev zenéje sem akarja visszaadni a teljes művet. Inkább mint kaleidoszkóp működik, mint ami kiemel, ránagyít bizonyos pillanatokra, történésekre. Tolsztoj regényének ívét, gerincét természetesen megkapjuk, de rengeteg érzelem, konfliktus és harc van a szemünk előtt, ami természetesen lehet katonai is, de nagyon erősen megmutatja a társadalmi rangokért, tisztségekért megvívott küzdelmeket is.
A díszlet és a kellékek gyönyörűek. A rendezés maga titokzatos és kissé elrugaszkodott, szerintem elsőre megdöbbentő lesz mindenkinek. De Calixto Bieito közismerten szereti más kontextusba helyezni a történeteket. (nevet)
– A Háború és béke után milyen feladatok várják még idén?
– Ha a Jóisten is megtart egészségben, májusban meg fog valósulni egy újabb szerepálmom: Barakot éneklem majd Az árnyék nélküli asszonyban. Pihenésképpen a nagy oroszozás közben már elkezdtem erre is készülni Doman Katalin kiváló operaházi korrepetitor segítségével, akire mindig számíthatok. Mint oly sok mást, Andrej szerepét is vele tanultam meg.
– A közeljövőben milyen szerepekre vágyik még?
– Szívből remélem és hiszem, hogy a Jóisten hosszú pályára tervezett velem, viszont ehhez a szorgalmas munka mellett ugyanilyen fontos a türelem is. Jago szerepével külföldön már sikerrel bemutatkoztam, így örülnék egy itthoni lehetőségnek is. De egy Anyegin vagy egy Wolfram is nagyon megdobogtatná a szívemet.
Emellett pedig úgy érzem, úgy hallom, és mondják is körülöttem, hogy a hangom elindult egy hősies irányba.
Így remélem, idővel bekopogtat majd hozzám Luna gróf A trubadúrból, René Az álarcosbálból, Amonasro az Aidából vagy Gerard az Andrea Chenier-ből. Nagyon hosszan tudnám még sorolni szerepbéli álmaimat, csak adjon hozzá a Jóisten egészséget, tehetséget.
– A tavalyi évadban részt vett az Operaház Simon Boccanegra előadásában. Milyen élményeket őriz róla?
– Lélegzetelállító élmény volt, amikor Plácido Domingo belépett hozzám a színpadra. Alig kaptam levegőt, hiszen egy hatalmas álmom valósult meg, hogy egy színpadon állhatok vele, és együtt énekelhetünk. Igazi ajándék volt az Operaháztól, hogy engem kértek fel Paolo Albiani szerepére. Soha nem fogom elfelejteni azokat a pillanatokat!
