„Ez egy erőteljesen stilizált realizmus, amely az apokalipszisfilmek hangulatát idézi” – summázza rendezői koncepcióját röviden Almási-Tóth András, aki éppen Mozart Idomeneójának május 13-i premierjére készül.
Az 1781-es müncheni karneválon bemutatott Idomeneo, Kréta királya 20. század közepi újrafelfedezése óta világszerte repertoárdarabbá vált. Itthon még nem. A Magyar Állami Operaház 1979-ben tűzte először műsorára; tizenhat előadást élt meg akkor. A karmester, Fischer Iván bizonyára hitt benne, mert 1993-ban, immár a Budapesti Fesztiválzenekar élén és nemzetközi gárdával a Zeneakadémián is előadta e bizalomra érdemes operát. Az Idomeneo közben elfoglalta méltó helyét a palettán, a diszkográfiája is szépen gyarapodott; címszerepét olyan művészek énekelték, mint Gedda, Pavarotti, Domingo, Shicoff, Vargas… Az Idomeneo izgalmasságait nézve minden Mozart-kedvelőnek feltűnik, hogy a zeneszerzői életműben és a műfaj történetében egyaránt fordulatot jelentő operában a nagy kórustablók, balettek sora, de leginkább Elettra hisztérikussá fokozódó áriája már-már a romantikát elővételezi.
Az OPERA májusban Almási-Tóth András olvasatában veszi elő a darabot. Mozart fő művein túl a kedvencei közé tartozik a Titus kegyelme és az Idomeneo is, amelyeket keresztmetszet formájában már többször rendezett zeneakadémiai operavizsgákon. Legutóbb is az Idomeneót választotta: „Pszichológiai szempontból ez egy különösen érzékeny és sokszínű történet. Nem olyan »egyproblémás« opera, mint a Così fan tutte, amely közel sem tárja fel a létezés annyi síkját, mint az Idomeneo. Ráadásul minden gazdag tartalmú műalkotás jelentése tovább dúsul az idő múlásával, és sokféle asszociációra ad lehetőséget.”
Almási-Tóth András számára ihletforrást jelentettek az elmúlt évek történései:
„Az Idomeneo arról szól, milyen az, amikor az évszázadok, évezredek alatt felépített, kifinomult emberi kultúrában való létezésünk veszélybe kerül. Hirtelen a legalapvetőbb kérdésekkel kell szembesülnünk: élet, halál, fennmaradás, megsemmisülés, túlélés. Abban a high-tech környezetben, amit magunk köré teremtettünk, gyakran elfelejtjük átgondolni, mi az életünk értelme, melyek a valós értékek. És jött a Covid-járvány, amely nem ismert kivételt, kort, társadalmi rangot, falak adta védelmet…”
„Mozart operájában Idomeneo a trójai háborúból visszatérve viharba kerül a tengeren. Fogadalmat tesz, ha túléli a hajóutat, az első embert, akivel a parton találkozik, feláldozza Neptunusnak. A harcokban edzett király azonban – aki addig kevéssé foglalkozott az emberi élet értékével – először a saját fiát pillantja meg. Azáltal, hogy a gyerekét kellene megölnie, Idomeneo uralkodói mivoltát, a lezajlott háborút, sőt egész létezését kénytelen átértékelni. És kénytelen feltenni magának a nagy kérdéseket…”
Kocsár Balázs karmesterrel összefogva feszes történetmesélésre törekszik a rendező: a kortárs színházi tempóhoz, a közönség befogadóképességéhez igazítva sűrítik némileg a zenei anyagot, hogy a szélsőséges drámai helyzetek még sarkítottabban, hatásosabban érvényesülhessenek. Már eleve a komponista is kísérletező volt az Idomeneóval: az opera seria és a francia opera keveréke a darab, amellyel Mozart kiszélesítette a műfaj határait.
A leendő produkcióban ifjú énekesgárdára alapoznak: „Fontos számomra, hogy mindenki »friss« legyen, előkép nélküli. Ilyen művész az eddig elsősorban barokk énekesként megismert Baráth Emőke Ilia szerepében. De említhetem Brickner Szabolcsot, Balga Gabriellát, az Elettrát alakító Ádám Zsuzsannát és Topolánszky Laurát, akik közül többek a tanítványaim voltak.”
Milyen lesz a látványvilág? „A disztópikus sci-fi filmek hangulatát szeretném megidézni. Ehhez igazodnak Sebastian Hannak díszletei, Márton Richárd jelmezei. A Parsifallal való munkámban is nagyon szerettem, hogy meg kellett találnunk: Wagnernél a teljesen absztrakt hogyan keveredik a hétköznapival. Az Idomeneo is ilyen: van egy nagyon reális szintje, amely folyton absztrakcióba, egyfajta transzcendenciába csap át.”
