Mind a Magyar Állami Operaháznak, mind Rudolf Péternek valódi kaland minden olyan alkalom, amikor a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, a Vígszínház igazgatója az OPERA valamely produkciójában közreműködik – és ezek száma, sokunk örömére, folyamatosan gyarapszik!
Három évvel ezelőtt Rudolf Péter rendezésében és főszereplésével készültek az OPERA imázsfilmjei, amelyekben mindennapi szituációk során jelenik meg az opera műfaja. Az egyik videó egy fogászaton játszódik, ahol a páciens az orvosi székben csak egy operaária kedvéért hajlandó kitátani a száját, míg a másik jelenetben egy éppen borotválkozó férfi szellemül át operaénekessé, hol máshol, mint egy fürdőszobában! Mindkét kisfilm a humor által hozza közelebb a témát a publikumhoz, miközben a műfajhoz tapadó sztereotípiák is feloldódnak – avatja be az OPERA Magazint Rudolf Péter.
„A mindennapi szituációkon keresztül épp azt akartuk sugallni a nézőknek, hogy az opera mint műfaj, az operába járás mint szabadidős program, lehet a mindennapok része” – tette hozzá a rendező, aki fiával, Rudolf Olivérrel közösen dolgozott a filmeken. A jó hangulatban zajló forgatások során a felvételeken közreműködő Sáfár Orsolyával és László Boldizsárral is hamar megtalálták a „közös C-hangot”. Rudolf Péter elmondása szerint az énekesek örömüket lelték a filmezésben, és a játékosság sem volt ellenükre – sőt!
A kisfilmekben – játékosságuk mellett – az is közös, hogy mindkettő a mindennapi valóságra reflektál, ehhez kapcsolódik a szlogenük is: „Az Opera bennünk van!” De milyen módon van jelen a műfaj egy olyan elfoglalt színházi alkotó hétköznapjaiban, mint Rudolf Péter? „Az én életem jelenleg a Vígszínház. Amikor tehetem, otthon megteremtem magamnak (nem órákban mérve) azokat az ünnepi ellazulásokat, amelyek nálam együtt járnak a gyertyafénnyel és a zenehallgatással, és ebben természetesen az opera is benne(m) van – jegyzi meg, ám mint hozzáteszi, erre mostanában ritkán adódik lehetősége. – Egyszerűen nincsenek szabad estéim. Hiányzik a kimozdulás, a megmártózás egy másik világban, de az életemnek ez az időszaka ezt nem teszi lehetővé.”
Rudolf Péternek az opera műfaja iránti elkötelezettsége közismert, ő alakította az első Mariót is Vajda János híres egyfelvonásosában, amire szakmai életének egyik jeles pillanataként emlékszik vissza. „Hány prózai színész mondhatja el magáról, hogy együtt énekelt Polgár Lászlóval? Na jó, én csak egy szót énekeltem, pontosabban egy nevet: Silvestra – igaz, azt háromszor is! De félre a tréfával, lenyűgöző volt együtt játszani vele. Az a pár nap, a felvétel a zuglói moziban, felejthetetlen emlék.”
A Kossuth- és Jászai-díjas művész operaházi munkái ezzel nem érnek véget: 2014-ben a Pekingi Nemzeti Nagyszínház vendégjátékában, a Vörös Szikla című operában vállalta el a narrátori szerepet, amely során felvezette és értelmezte a látottakat a magyar közönség számára. Akkor úgy fogalmazott, feladatunk kíváncsinak és nyitottnak lenni.
„Nem veszíthetjük el a világ színességét. A globalizáció vitathatatlan előnyei mellett a legnagyobb veszély, ha a helyi jellegzetességek feloldódnak valami nagy masszában.
Riadtan figyelem, ha a nyugati civilizáció túlságos befolyásának hatására amerikanizálódik a távol-kelet. Minden náció és térség őrizze meg sajátosságait és emellett tanuljunk meg idomulni és figyelni egymásra.”
A kalandozások sorát 2021-ben a Dömötör András rendezésében színre vitt, és 2022 májusában is sikerrel játszott Figaro3 folytatta, amelyben Rudolf Péter egy titokzatos orvos-vállalkozó, Kántor Csaba szerepében tűnik fel egy emlékezetes videóbejátszásban. Az Eiffel Műhelyházban bemutatott produkció egyedi felfogásban, kerettörténetbe ágyazva fogja össze Beaumarchais három művének – A sevillai borbély, a Figaro házassága és A bűnös anya – operaváltozatát.
A humoros megoldások mellett tűpontos emberábrázolással is bíró előadás egyik központi eleme a QCSEK, vagyis a Quantum Családi Egyensúly Központ, ahol a páciensek a családállítás eszközével ismerhetik meg és dolgozhatják fel famíliájuk történetét. A felvételt nézve egy manapság olyannyira ismerős influenszer képe rajzolódik ki előttünk, amely embertípusra a színművész is a megfelelő kritikai hozzáállással tekint. „Igyekszem meghallani, kiválogatni az arra érdemeseket, akkor is, ha a gőgtől kiver a hideg veríték” – jegyzi meg Rudolf Péter, aki az OPERA felkéréseit egyszerre éli meg megtiszteltetésként és valódi kalandként. „Hiszek abban, hogy az épületek falába beleivódik minden történés. Részesévé lehettem, ha csak egy pillanatra is, az Operaház történetének.”
A már említett két imázsfilm mellett 2020-ban egy további kisfilm, afféle „spin-off” is készült Rudolf Péter elgondolásai alapján az Eiffel Műhelyház tereiben, amelynek bemutatása még előttünk van. „Irigyen néztem a minőségi kiszolgáló épületeket, a dolgozóbarát fényeket. Mi küzdünk minden négyzetméterért!” – jegyezte meg a Vígszínház igazgatója a forgatás helyszínéül szolgáló, egykori Északi Járműjavító grandiózus tereiről. De hogy mi köti össze a mozdonyfüstöt a takarítógéppel, a balettal és a focival?
„Maga az épület” – világít rá a koncepció megálmodója. – „Ezek a mozaikdarabkák az Eiffel Műhelyház történetének részei. A takarítógép csak a térben és időben való utazás eszköze volt, hisz mindez egy eltévedt vagy elrévedt melós »időutazása«. Mindig is izgatott, hogy az épületeknek van lelke. A falak sugározzák a múltat, és hatnak ránk – vagyis a jelenre. Ókovács Szilveszter sok háttéranyagot adott a munkához, így kiderült, hogy e falak között volt labdarúgó-mérkőzés és balett is, a mozdony füstje pedig sokakat megcsapott, hogy egy Moldova-regény címét is idecitáljam.”
Ennyi szakmai vendégeskedés és gyümölcsöző közös munka után joggal merülhet fel a kérdés, vajon miben látja az opera és balett műfaj lényegét egy olyan alkotó, akinek megmaradtak ünnepi alkalmaknak ezek a találkozások? Hogyan lehet közelebb kerülni az OPERA tereiben létrejövő csodához? „Mindig is a történetekben hittem, műfajtól függetlenül – summázza Rudolf Péter. – Lehet, hogy furcsán hangzik, de még egy festmény esetében is… Ha összeáll egy eleje-vége mondandó, amit nekem valaki el akar mesélni, át akar adni – és nem magában beszél vagy kizárólag a saját, szakmai elitjéhez szól –, annak van esélye hatni. Akkor lesz, ami bevonzzon, és lesz mire emlékeznem.”
