December 2-án, az Eiffel Műhelyházban kerül sor Eötvös Péter Valuska című, első magyar nyelven íródott operájának ősbemutatójára. A zeneszerzővel a készülő darab kapcsán többek között a társadalmi-történelmi fejlődés ellenére visszaköszönő azonosságokról beszélgettünk.
– Ez a tizenharmadik operája, de most először ír magyar nyelven. Mi ennek az oka?
– Húsz év alatt tizenkét operát komponáltam különböző nyelveken, attól függően, hogy melyik kultúrában játszódik a történet. A Harakiri japán, a Három nővér orosz, a Le Balcon francia, az As I Crossed a Bridge of Dreams, a Lady Sarashina, az Angels in America, a Love and Other Demons és a Sleepless angol szövegre készült. A Senza sangue olaszra, a Lilith és Az aranysárkány pedig németre íródott. Látható, hogy a kultúrák különbözősége, esetenként idegensége, a nyelvek zenéje ihletett. A Magyar Állami Operaháztól öt évvel ezelőtt kaptam a megtisztelő felkérést az első magyar nyelvű operám megírására. A magyar nyelv otthonos számomra, zenéje természetes, így sokkal kevésbé tudok függetlenedni tőle.
– A Valuska alaptémája Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regénye, amelyből korábban Tarr Béla rendezett filmet. Miért ezt a művet választotta?
– Már a megrendeléskor alapvető volt, hogy a magyar kortárs irodalomban keressünk témát. A librettistáimmal, Keszthelyi Kingával és Mezei Marival közösen végül Krasznahorkai művét választottuk nagyon jellegzetes nyelvezete és szokatlan, kortalanul aktuális története miatt.
– A komponálás során csak a szövegélményre támaszkodott, vagy a filmadaptációt is felhasználta?
– Mi más úton indultunk el, mint Tarr Béla, mivel a filmnek teljesen más eszközei vannak, mint amivel az opera egy színpadon dolgozik. Tarr Béla filmjében a tömeg veszélyességét a csend tudta kifejezni filmes eszközként, az opera viszont a hangzó képpel hozza létre a veszélyérzetet. A mi történetünk az angyali lelkű Valuska, mint egyén és a romboló tömeg erős kontrasztjára épül. Kihagytunk egyes szereplőket és megerősítettünk számunkra érdekesebb karaktereket, mint például Tünde nénit, aki az operában polgármesterként manipulálja a romboló tömeget, egyéni céljai elérésére. Amikor elkezdtem a Valuska koncepcióján gondolkozni, rájöttem, hogy az alapkérdésem kevésbé zenei, mint inkább „balázsbélai”: „kint-e vagy bent?” Akkor eldőlt, hogy a történet társadalmi ereje miatt nekem külső helyszín kell, a korra jellemző magyar helyszín, ami a komponálás idejében foglalkoztat. A lírai részeknél úgy éreztem, szerencsésen elkerültem és kikerültem Balázs Béla balladaszerű szóhasználatának ismétléseit.
– Groteszk opera, vagy tragikomédia zenével a darab műfaji behatárolása. Hogyan jellemezné a zenei anyagot?
– Elég korán sikerült a Valuska operai kategóriájának meghatározása: a „tragikomédia zenével” pontosan kifejezi azt, hogy drámai, sorsszerű jelenetek sorozatában fogjuk látni Valuskának és anyjának, Pflaumnénak tragikus történetét. Ez inkább színházi műfaj, szöveggel, zajjal, ritmussal, zene ott, ahol kell – mondaná Mozart.
A groteszk mindig az arányok jelentős eltolódását jelzi, hogy semmi sem akkora, hogy semmi sem az, ami; ez jellemzi jelenlegi korunkat is.
Az arányok megváltoztatásában segít a zenekar szokatlan összeállítása, amely a fúvósokat tükörszimmetrikusan az árok két szélére helyezi és csak középen ad helyet a lírai hangzású vonósoknak. Bal és jobb oldalon két tuba uralja a hangzásképet, a basszusklarinét pedig Valuska kísérőjeként az egész darabban önálló szerepet kap.
– Az, hogy a librettó magyar nyelvű, mennyire befolyásolta az opera zenei világát?
– A kérdés inkább az, hogyan lehet egy író egyéni, sajátos szövegét zenévé átalakítani. Egyrészt színházi eszközökkel a rövid szótagú szavak kihasználásával. A tizenhatodos szaggatott szótagok alkalmasak voltak a mulatságos vonatjelenet kattogását és az állandó tempóváltást létrehozni, másrészt pedig zenei eszközökkel, hiszen a hosszú magánhangzóknál a zeneszerző szabadon dönthet az idő beosztásáról, lassításról, a fókusz eltolásáról. Kedvenc monológom ebben az operában, Valuska monológja. A kitömött bálna szemét kezében tartva Hamletként beszél hozzá és a kozmosz teljességét látja benne. A librettisták az első, 1989-es regényt dolgozták fel. Meglepett, hogy a harminc évvel ezelőtt felállított tézisek mára általánossá váltak, a mai történésekkel szinte azonosak. Fel lehet tenni a kérdést, vajon honnan tudta az író három évtizede, hogy ilyen irányba halad majd a világ. Szomorú szimbólumként éltem meg, hogy a mellettünk zajló háború első napjaiban, 2022 márciusában az agresszor egyik első ténykedése az volt, hogy egy színházat felrobbantson Mariupolban a benne lévő 800 menekülttel együtt. A kórházak, szülőotthonok elpusztítása csak ezután jött….
– Az életművét tekintve, hová helyezné ezt az alkotást?
– Minden operámmal a jelen kor közönségéhez szólok, nem aktualizálom a történeteket, hanem a társadalmi-történelmi fejlődés ellenére visszaköszönő azonosságokat próbálom láttatni. Kortárs irodalmat használok fel, függetlenül a kulturális különbözőségektől. Azonos korban élünk: irodalom, zene és közönsége.
