2020-ban az Eiffel Műhelyház Kodály Zoltán parkjában rendezett Parkfoglaló gálával debütált a Magyar Állami Operaházban a hazai fiatal karmester-generáció egyik legkiemelkedőbb művésze. Az idei évadtól első karmesterként erősíti az OPERA társulatát a 27 esztendős Rajna Martin. A Junior Prima díjas dirigens jelenleg a Deutscher Musikrat Forum Dirigieren ösztöndíjasa.
– Milyen szakmai, művészi kihívásnak tekinti az Operaház megbízatását?
– Az első karmesterség kiemelt jelenléttel jár a Magyar Állami Operaházban. A többi dirigenshez képest emelt előadásszám, az együttes munkájának figyelemmel kísérése, véleményezése tartozik a teendőim közé, de nem rendelkezem döntési joggal, és nem szerepelek az igazgatói hierarchiában. Egyfelől óriási megtiszteltetés és öröm, másfelől a boldogságon túl – mint a Győri Filharmonikus Zenekar vezető karmesteri felkérésénél is – a feladat súlya tárult elém, azzal kezdtem el foglalkozni, hogy hogyan tudom a maximumot kihozni a rám bízott feladatból.
– Milyen előadások várják a következő évadban?
– Megfontolt előrehaladást kíván meg tőlem ez a pozíció, ezért kifejezetten kértem Ókovács Szilveszter főigazgatót, hogy az általam vezényelt repertoárt együtt dolgozzuk ki. A margitszigeti Attila után Rossini Olasz nő Algírban című operáját dirigálom, tavalyról folytatom A denevér-sorozatot, A sevillai borbélyt az évad végén fogom vezényelni, és lesz egy Don Giovanni-bemutatóm is. Bár engem kerestek meg és kértek fel első karmesternek, nagy öröm és biztonság számomra, hogy az OPERA repertoárjának zászlóshajóit olyan kiváló kollégák is vezénylik, mint Halász Péter első vendégkarmester, vagy az általam nagyrabecsült és tisztelt Kovács János.
– Mennyire ismeri az Operaház zenekarát? Milyen új látásmódot, szempontokat vinne az együttes életébe?
– A sajtó előhozta, hogy Mahler volt utoljára hasonló korú velem, amikor vezetőnek került a budapesti Operaházba. Rajongva tisztelem, szeretem Mahler művészetét, és zavarba ejt ezzel a korszakos zsenivel való párhuzamba állítás. De ha már felvetődött a neve, elkezdtem olvasgatni a levelezését, és ráleltem arra a levélre, amit az OPERA társulatának írt kinevezésekor. Egy részletet idéznék: „Mindenek előtt ne várjanak tőlem sem ígéreteket, sem intézkedéseket. Programot sem fogok felállítani Önöknek. Ha egy valamit megígérhetek, az az, hogy jó példával igyekszem eljárni Önöknek a cselekvés örömében, és a szándék őszinteségében!”
Ennél többet én sem mondhatok: a szakmai alázatomat és az ügy iránti szeretetemet adom.
– Annak idején a Don Pasquale operaházi előadásának a hatására fordult a zongorázástól a karmesterség és az opera felé, amit elődje, Kesselyák Gergely vezényelt. Mi hozta meg akkor ezt a fordulatot?
– Akkoriban a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába jártam, állandó belépőnk volt az állóhelyekre az OPERÁ-ba. Amikor csak tehettük, mindig ott voltunk a repertoár-előadásokon, így sok operát ismertem meg már akkoriban, a Don Pasquale volt az első. Kesselyák Gergelyt azonban nem csupán dirigálni láttam: tizenöt éves koromban elkezdett vezényelni tanítani engem, méghozzá a Hajós utcai üzemházban, az ötödik emeleten. Ő volt az, aki először mondta nekem: „Lesz belőled karmester!” Mindig hálás leszek neki ezért, és az új élethelyzet sem változtat semmit a jó kapcsolatunkon. Gergő a magyar operaélet megkerülhetetlen művésze, és az is marad.
– Mikortól köteleződött el véglegesen a műfaj mellett?
– A Wagner iránti szeretetem tizenhat évesen kezdődött, szép lassan jött utána a repertoár többi része. Konzisként a szabadidőm jelentős részét azzal töltöttem, hogy ifjú énekesekkel dolgoztam, áriákat, dalokat tanultunk be, még szerepeken is dolgoztam egyesekkel. Elkezdtem foglalkozni az énekesi kultúrával, koncerteken zongoráztam kísérőként. Kényes pillanat, amikor a sokáig távolinak hitt szerelem a közelbe kerül, hiszen nagyfokú bizalomra vall egy színház vezetői részéről, ha oda mernek állítani egy fiatalt az énekkar, az énekes gárda, és a zenekar elé: Silló István zeneigazgató szavazott először bizalmat nekem a Győri Nemzeti Színházban.
– A Győri Filharmonikus Zenekarnál asszisztens karmesterből lett két évvel ezelőtt vezető karmester. Sikerre vitte többek között Balogh Máté szimfóniájának ősbemutatóját és Bartók A kékszakállú herceg várát. Fejlődés szempontjából mit jelentett Győr?
– Folyamatos tanulás, fejlődés, változás az életem. A Filharmonikusoknál alapvetően munkamódszert, hatékonyságot igyekeztem tanulni. Nagyon sokat kaptam a zenekartól mély szakmai dolgokról, hangzásról, együttjátékról…stb. Nem szakad meg az együttműködésünk, az operai munkám továbbra is összeegyeztethető a győri elfoglaltságaimmal, és remekül kiegészítik egymást. Ritka ajándék az élettől, hogy két ilyen fantasztikus intézményben egyszerre művelhetem a szimfonikus- és az operarepertoárt. Kivételezett helyzet.
– Weimari tanulmányait követően a nemzetközi karrierjét leginkább német nyelvterületen tervezi?
– Szoros a kötődésem a német nyelvhez, kultúrához. Volt már több németországi bemutatkozásom, ősszel a Düsseldorfi, majd a Nürnbergi Szimfonikus Zenekart fogom vezényelni, de megyek máshova is, például a Ljubljanai Rádiózenekarral is dolgozom tavasszal. Emellett karmesterasszisztensként is vannak feladataim, hiszen nemcsak közhelyként emlegetem a tanulást: ősszel a bécsi Staatsoperben Franz Welser-Möst asszisztense leszek az új Turandot-produkcióban. Fantasztikus lesz betekintést nyerni a világ egyik elsőszámú operaházának működésébe. Asszisztensi feladataim közül még kiemelném, hogy idén nyáron dolgozhattam először korrepetitorként és asszisztensként a Budapesti Wagner-napokon Fischer Ádámmal, ezt jövőre folytatni fogom. Életre szóló élmény volt, és nélkülözhetetlen tapasztalat.
– Szabadidejében mivel foglalkozik szívesen?
– Nagyon szeretek úszni, mert felfrissít, és sajnos a vezénylés miatt olykor hátfájdalmaim vannak, úgyhogy szükségem is van rá. Olvasni is jó, de bizonyos próbafolyamatok alatt nehezen tudok koncentrálni könyvekre. A karmesterség magányos szakma, a felkészülés során a legtöbb időt egyedül töltjük, ezért, amikor van egy pici szabadidőm, társaságba megyek.
– Végül Harangi Mária rendező, játékmester kérdését szeretném tolmácsolni az előző lapszámból: „Ha utazhatnál az időben, s lenne három lehetőséged, mikorra, hova utaznál vissza, kivel szeretnél találkozni és mit kérdeznél tőle?”
– Meghallgatnám az első bayreuth-i Ringet, és talán körbenéznék az Osztrák-Magyar Monarchiában az 1900-as évek legelején. Richard Strauss-szal jó lenne sakkozni, és lehet, hogy feltennék néhány kérdést az Elektrával kapcsolatban.
