Minden versszeretőnek ideális nyári olvasmány is lehet a Tilos az Á Könyvek kiadásában megjelent versantológia. A különleges kötetben melyben klasszikus, tankönyvi nagy verseink sorakoznak, melyekre újabb, modern, esetenként kortárs párjaik felelnek. A válogatás bárkinek segít az újabb verseken keresztül közelebb hozni a klasszikusokat, és a klasszikus költemények fényében újraértelmezni az újabbakat.
A Viszek egy szívet – Egymásra felelő versek című kötet Grela Alexandra illusztrációival
Győri Hanna válogatásában és szerkesztésében egy különleges könyv, melyben a jólismert klasszikus szerzők, Balassi Bálint, Kölcsey Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, József Attila, Pilinszky János, műveivel olyan nagyszerű modern és kortárs költők versei állnak párban vagy alkotnak láncolatot, mint többek között Tandori Dezső, Orbán Ottó, Kemény István, Tóth Krisztina, Grecsó Krisztián, Varró Dániel és Karafiáth Orsolya.
Néha két vers áll egymás mellett, máskor egész sor vers kapaszkodik egymásba, mint kivágott papírbabák. Parafrázissal, idézettel, képi világukkal idézik meg a nagy elődöket. Néha komolyan, néha viccesen. Néha kifordítják a kicsit merev, zsinóros mentét, időnként epershake-kel öntik le a szívszaggatóan nagy szerelmet. Ahogy ők szemezgetnek a magyar költészeti hagyományban, úgy lapozgathatjuk mi is ide-oda a könyvet, hol ebbe, hol abba a szerzőbe, stílusba, ötletbe, átiratba belekóstolva.
A kötet illusztrátora a lengyel származású Grela Alexandra, aki tiszta lappal, a tankönyvi értelmezési hagyományon kívülről tekintett rá a magyar versekre, és készített hozzájuk meglepő, sokrétű, szabad asszociációkra hívó, fekete-fehér, képregényszerű rajzos kollázsokat.
A kötet alapkoncepciójának kidolgozásában részt vett Vinczellér Katalin magyartanár is, ezért a Viszek egy szívet az iskolai oktatás során a magyar fakultációk szöveggyűjteménye lehet, segítséget adhat az érettségire készülésben is. Emellett természetesen bölcsész lelkű egyetemisták és felnőttek is örömmel fogják forgatni ezt az izgalmas, illusztrált verseskötetet.
És hogy miért érdemes ma, 2023-ban verset olvasni?
Erre a kérdésre Győri Hanna, a kötet szerkesztője így válaszol a kötet Előszavában:
„De mi értelme elolvasni réges-régi verseket, amikből egy kukkot sem ért az ember? Nyilvánvalóan: semmi. Nem véletlen, hogy ilyen botorságot csak fenyegető kényszer hatása alatt cselekszünk, az iskolában, ahol memoriter, dolgozat, felelés lebeg Damoklész-kardjaként a fejünk felett. De mi is az a Damoklész-kardja… na épp ez az! Nem tudjuk, és mégis tudjuk. Része a szókészletünknek, a közös kultúrkincsünknek.
Ahogy része az is, hogy „itt élned, halnod kell”, hogy „a magyarok istenére esküszünk”, de az is, hogy pararampam | pararampam / paparampam | parararam. „Az iskolai irodalomtanítás rendkívüli haszna, hogy bizonyos közös szellemi alapot ad minden magyarnak; a legkülönbözőbb pártállású emberek olvasták volt a Toldit(.)”, ahogy Szerb Antal írja. Ezt a közös szellemi alapot hívjuk mind közönségesen műveltségnek, ami elsőre talán elitista sznobériának hangzik, de ha arra gondolunk, hogy a barátságot is a közös élmények kovácsolják össze, akkor könnyű belátni, hogy azt a kulturális közösséget, aminek részei vagyunk, az ilyen közös (virtuális) élmények, hivatkozási alapok tartják össze. Ezek adnak keretet, látásmódot, hogy legalább azt tudjuk, mit szeretnénk szétfeszíteni.
Ebbe a tudáshalmazba szivárognak be a versmorzsák, versdallamok. Nemes Nagy Ágnes utánozhatatlanul pontos megfogalmazásában: „Mindnyájunk tudata tele van nem is tudjuk, honnan való versfoszlányokkal, nagyon messziről visszhangzó rímekkel, nagy költői művek széttördelt, szemcsés gondolatdarabjaival. Mert a vers, úgy gondolom, részecske- és 6 hullámtermészetű egyszerre, mint a fizikában a fény. Korpusz kulái olyan kemény hátúak, olyan ellenállók, hogy a felejtés ellengócaiként maradnak meg emlékezetünkben, hullámter – mészete pedig észrevétlenül jár át minket, mint egy jó értelmű sugárhatás.”
A versrészecskék és -hullámok pedig, amik beivódtak kollektív emlékezetünkbe, újra és újra felbukkannak költőgene – rációkon át a versekben. Mert újra és újra felmerül a kérdés, hogy igaz-e az a történet, amit az elődeim elmondtak? Tudok-e kapcsolódni hozzá? Tudok-e úgy érezni? Tudok-e ugyanazon a nyelven beszélni róla? Ha elkoptattuk a szavakat, kifejezéseket, mert annyiféle kontextusban szerepeltek már, akkor meg tudom-e tisztítani őket, mint egy talált tárgyat? Mit csináljunk a zsinóros mentével, ha már nem lehet felvenni, a rózsával, ha már nem lehet versbe írni?
A megtalált részlet újrafogalmazása, a megtalált hullám újrahangolása: „Robinson új meg új körülnézése a szigeten”, ahol darabokból újraépítjük, újra elmeséljük az emberi kultúrát. „A költők (…) egymásnak felelnek idő és tér távolságain át.”, mondja Babits. De nemcsak a költők – az olvasó is része a játéktérnek, amiben rácsodálkozhat egy-egy verssor, egy-egy forma, egy-egy érzés alakváltozásaira.
Bár a versek időrendben sorakoznak, nem kell lineárisan olvasni a könyvet – nyugodtan lehet ide-oda lapozgatni a szerzők és versek közt.”
Kedvcsinálónak álljon itt néhány részlet, azaz
Kosztolányi Dezső: Boldog, szomorú dal című versének kezdő sorai:
„Van már kenyerem, borom is van,
Van gyermekem és feleségem.
Szivem minek is szomorítsam?
Van mindig elég eleségem.”
És ahogy reflektálnak erre a kortárs szerzők:
Borbély Szilárd: Levélnyomat
„Hogy ahogy múlnak a napok,
van abban valami nehéz.
Van, amikor könnyebb,
van, amikor nehezebb.
Az ember teszi a dolgát”
Szakács Eszter: „Boldog, szomorú dal”
Van már kenyerem, van lakásom,
állás – dolgozhatok rogyásig.
Van ágyam, párnám, éjjel álmom,
cipőm, ha a régi elvásik.
Lászó Noémi: Édes-keserű dal
Nincs elegem, bor sokat ittam.
Van gyerekem, sosem volt férjem.
Gondom minek is szaporítsam?
Legyen töretlen lelkesedésem.
Varró Dániel: Leltár
Aszongya, hogy. Van öt dioptriája,
van húszkilónyi súlyfeleslege,
aztán egy fejelágya, ami nem nőtt
harmincakárhány év alatt se be(…)
Ahogy ebből a rövid részletből látszik, ez a valóban megkerülhetetlen kötet „ajánlható azoknak, akik szeretnek régebbi költészetet olvasni, mert megtalálhatnak benne remek és jól ismert klasszikus magyar verseket – és hozzá azt is érezhetik, hogy ez a költészet él, eleven, hatásos ma is. Ajánlható azoknak is, akik a mai költészetet szeretik, mert bátor és kiváló versekkel találkozhatnak – és azt is érezhetik, hogy a mai költészet egyenrangú párbeszédet folytat a régebbivel. Ajánlható magyartanároknak, hogy kedvet kapjanak különböző szövegek együtt tanításához, kedvet kapjanak a mai magyar irodalom tanításához.
Ajánlható kevés verset ismerőknek, mert éppen ezeket a klasszikus magyar költőkről vélhetően hallottak már, több szöveg is ismerős lesz számukra, és talán kedvet kapnak majd ahhoz, hogy többet és többet elolvassanak. Ajánlható a költészet iránt szkeptikusoknak, mert találkozni fognak annyi humorral, provokációval, ötlettel és váratlansággal, hogy talán elhiszik, hogy nem halt meg a líra.” – ahogy Fenyő D. György, az Útikalauz a vershez című kötet szerzője, a Magyartanárok Egyesületének Alelnöke, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola tanára írta.
Mindenkinek érdemes tehát fellapozni ezt a kötetet, éljenek a versek!
