Önmagunkkal találkozni és szembenézni egy másik ember tükrében életünk egyik legnagyobb kihívása, tanítása, fejlődése lehet. Legújabb sorozatunkban inspiratív társkapcsolódásokat idézünk. Sorsok, anekdoták, mítoszok helyett mindennapi epizódok, új megvilágítások. A klasszikus Hollywood underground szekciója, avagy epizódunkban Lauren Bacall és Humphrey Bogart históriáját elevenítjük fel.
„Izgalmas férfiak voltak körülöttem pályám elején, Cary Grant vagy Jimmy Stewart például, akikért szinte rajongtam. Meg voltam győződve, hogy közülük lépek kapcsolatra majd valakivel. Na de Bogie? Csak messziről tudtam, ki ő. Bár nagyon eredetinek véltem, hogy éppen benne találom meg mindazt, ami kiegészít, boldoggá, kiegyensúlyozottá tesz, azt álmomban sem gondoltam volna. A sors különlegessége, hogy ő lett életem igazi társa.” – Lauren Bacall
A hűvös, nyirkos film noir atmó mögött a filmtörténet két ikonikus alakjának szövetsége és története valójában rendkívül meleg, familiáris és bensőséges. Békén, inspiráción és tolerancián alapuló. Látványos és hangzatos drámáktól távoli, az olykor felmerülő konfliktusok ellenére harmonikus. Inkább baráti, jó pajtási, mint se veled, se nélküled. A Hosszú álom vagy a Sötét átjáró sztárjainak élete a maguk korában maga volt a masszív underground. A hozzájuk tartozó „különutas klán” tagjai közé tartozott többek között Katharine Hepburn, Spencer Tracy, a gengszterfilmek emblematikus alakja, James Cagney, egy időben Frank Sinatra is.
Lauren Bacall (1924–2014) és Humphrey Bogart (1899–1957) a kezdeti komoly nehézségek ellenére tartós kapcsolatban létezett. Közösségük, intellektuális beállítottságuk nem nyújtott táptalajt sem a pletykavadászatnak, sem a bulvárnak, annál inkább nívós produkcióknak és hiteles társadalmi ügyeknek. Találkozásuk, majd több mint egy évtizedes szövetségük a férfi korai tragikus haláláig mindkettejük számára mérföldkő volt. Bogartnak megnyugvást, önátadást, szakmai inspirációt, Bacallnak öntudatra ébredést, jelentős személyiségbeli fejlődést, bátorságot hozott.
„A butaságot és a mellébeszélést nem tűrte. Sokan »tartottak tőle« – az őszinteségtől a legtöbb ember fél különben. Csak olyan embereket viselt el maga mellett, akik stílussal, nyíltsággal, na és persze humorral viselkedtek. Két másodperc alatt átlátott a hamisságon, gyakran rávilágítva. Ez szakmai szempontból sokszor konfliktusokkal járt.” – Lauren Bacall
Lauren Bacall és Humphrey Bogart a Szegények és gazdagok forgatásán ismerkedett meg 1943-ban. Bogart, akinek karrierje és szakmai elismerése afféle „késői gyereknek” számított, ekkoriban éppen túl volt élete igazi, áttörő sikert hozó filmjén, a Casablancán. Bemutatásukkor lazán, in medias res exponálta a flörthöz nem különösebben értő, szerény fiatal nőnek, hogy sűrű időszak vár rájuk…
„Bejött az ajtón és mondta, hogy látta a próbafelvételemet. Különös, vesémig hatoló mosollyal hozzátette, hogy sok nagy közös mulatság vár ránk. Halálra rémültem tőle! Annyira gyakorlottnak, tapasztaltnak, széles látóterűnek hatott, én pedig annyira riadt, túlzottan visszafogott voltam. Kíváncsi voltam rá, mégis menekültem volna. Hamar kiderült, hogy félelmem alaptalan. Nem élt vissza a pozíciójával, sőt inkább mindig oldani próbálta humorral a helyzeteket. Megbízhattam benne emberileg, szakmailag egyaránt.” – Lauren Bacall
Az alkohollal jó viszonyt ápoló, élettapasztalat szempontjából a kiégés felé tendáló, intuitív hajlamokban igencsak bővelkedő Humphrey Bogart – aki mellékesen a könnyedebb futókalandokat és románcokat tekintve köztudottan „műgyűjtő” is volt – ekkoriban végnapjait élő házasságban állt a kiállhatatlan, abuzív természetű Mayo Methot színésznővel. Bogart elmondása szerint amikor megismerte Lauren Bacallt, egyszerűen csak azt érezte: ő az. Ezzel ellentétben az addig pusztán modellkedési és néhány kisebb színházi szereppel, ám annál kontúrosabb edukációval és női öntudattal bíró Bacall keveset érzett Bogarttal kapcsolatban félelmei homályában. Problémája azonban hamar oszlani kezdett, amint a két ember azonos frekvenciájú humora és társalgási stílusa összekapcsolódott. A közös munka során rendkívül bensőséges beszélgetések alakultak köztük, az utolsó forgatási nap végén pedig a legenda szerint Bogart egy gyufásdobozt húzott elő a zsebéből, és arra kérte Bacallt, írja rá a telefonszámát.
#anekdota
Az anekdota szerint (a színésznő többször is nevetések között nyilatkozta), hogy a Szegények és gazdagok ikonikus „gyufás jelenetét” sokszor kellett felvenni, mert annyira remegett a keze, hogy még a gyufásdobozon is hangosan hallatszott. Hozzátette, hogy igazi énje valójában köszönőviszonyban sem állt az általa megformált „femme fatale” film noiros figurával. Lauren Bacall előadói nagyságát mutatja, hogy ebből mi sem látszik a vásznon. A film hatalmas sikert aratott, a közös jelenetből pedig a Warner Bros. Cartoon külön epizódot készített.
A „gyufásdobozos telefonszámcsere” után Bogart – súlyos stúdiórendszeri és házassági terheivel a háttérben – eltűnt. Az intermezzót követően egy éjszaka „jelentkezett be” először telefonhívással, nem kevés alkoholfogyasztás hatására. Bacall nem vette fel neki a telefont. Minden a feje tetejére állt a két ember életében ezután, sötétben tapogatózásokkal, kételyekkel. Bacallnak teletömték a fejét mindenféle irreleváns és dezinformációval Bogartról, a férfinek pedig a korkülönbség által okozott frusztráción kellett felülkerekednie egyéb súlyos krízisei mellett. A „reality hívásjelenet” még lejátszódott párszor reakció nélkül, amire egy este valamilyen oknál fogva mindketten hajlottak a sorsszerű önátadás elkerülhetetlenségére. Bacall felvette végre a telefont, de annyira riadt volt, hogy izgalmában csak annyit tudott kérdezni: hol találkozzanak. Rapid kalap-kabát, „a többi történelem”.
A kezdeti huzavonák és komplikációk ellenére házasságuk méltóságteljes mederben folyt, amelyben a szakmai és a magánéleti dimenzió harmonikusan ötvöződött. Eleinte a Warner kirúgással és imázsuk tönkretételével fenyegetőzött, hiszen piaci szempontból kifejezetten rossz marketingnek tűnt, hogy Bogart „házasságszédelgő”, és egy nála jóval fiatalabb nőt vett feleségül, ráadásul az ő „kerítésükre”. Az autonómiáért és függetlenségért a korabeli trenddel és konvenciókkal ellentétben a két színész azonban hajthatatlan volt. Bogart ügyes húzásai, okosan kialakított kapcsolatrendszere hozzásegítette őket ahhoz, hogy megharcolják lehetőségeik megélését, nem csupán magánéleti fronton, hiszen a színész produceri, szervezői tevékenységekre is vállalkozott ezután.
Olyan kultikus film noirok kapcsolódnak hozzájuk, mint a Hosszú álom, a Sötét átjáró, a Sierra Madre kincse vagy a Key Largo. Korszakukban nem igazán a mainstream és legnépszerűbb áramlatba tartoztak, mint például a klasszikus hollywoodi aranykor más tagjai, köztük például Judy Garland, Cary Grant, James Stewart, azonban mégis az ő ikonjuk és ikonográfiájuk hordozza esszenciálisan periódusukat, amely legtisztábban élte túl saját korát, különös időtlenséget kölcsönözve számukra.
Stílus- és filmtörténeti szempontból mindkettőjükhöz a film noir fogalma és stílusvilága társul leginkább, azonban letisztult, eszköztelen, természetes, intelligens színészi játékmódjuk korántsem a noiros tematikában jutott legjobban érvényre. Bogart pályáján az egyik csúcspont az Afrika királynője, amelyben a „kamukérózást” hírből nem ismerő és tűrő, nagyszívű, mufurc Charlie-t alakítja, az egyetemes filmtörténet „színészkirálynője”, Katharine Hepburn partnereként. Lauren Bacall kontinentális irányultsága és a New York-i színházi kultúra talaján szocializálódott minősége a Formatervezett nőben hozza leginkább magaslatait Gregory Peck mellett.
Kapcsolatuk mentes volt a bulvártól, a glamouros botrányoktól és a negatív, szaftos irányultságú hírértéktől. Családi életük összeegyeztethetőnek bizonyult szakmai pályájukkal, sőt mindketten nagy hangsúlyt fektettek ennek összehangolására. Bacallt eleinte megpróbálta a stúdiórendszer a femme fatale prototípusra alakítani magánéleti szempontból is, de sikertelenül. Bogarthoz hasonló intellektuális beállítottsága, természetességet, humort előnyben részesítő attitűdje szétfeszítette a ráerőltetni próbált művi rétegeket. A színésznő emlékirataiban többször is tesz említést, mennyire más értékrendszer szerint éltek, mint amit a hollywoodi sztereotípia megkívánt volna. Galerijükhöz Katharine Hepburn és Spencer Tracy társult leginkább, a lazaság és életszerűség szellemében. Politikai, társadalmi szerepvállalásuk sem elhanyagolható, a szabadság, függetlenség és az egyenlő emberi jogok és értékek harcosainak számítottak. Életüket egy súlyos tragédia árnyékolta be több mint egy évtizednyi házasság után.
1955-ben rákot diagnosztizáltak a színésznél, ami ellen kétéves küzdelem után adta fel a harcot. Humphrey Bogart 1957 januárjában hunyt el. Betegségének időszakában a tragédiát a színész folyamatos humorizálással próbálta „enyhíteni”. Bacall ekkor is társként volt jelen mellette folyamatosan, fizikálisan, szellemileg és lelkileg. Noha a filmezési felkérést ő vissza akarta utasítani, Bogart nem engedte, és kérte, hogy menjen, csinálja helyette is.
Lauren Bacall férje halála után nem találta tovább helyét Hollywoodban, és úgy döntött, visszatér szülővárosába, New Yorkba. Teljesen más típusú élet vette kezdetét innentől, szakmai és magánéleti szempontból egyaránt. A fiatalon megözvegyült, ám hosszú és tartalmas életű nő elmondása szerint soha többet nem talált olyan mély, elementáris, igazi társkapcsolódási élményt, amilyet Bogarttal. Azonban ez az életre szóló élmény kísérte és akkumulálta őt, hogy szakmai kiteljesedése érvényre juthasson. Családi fókusza után a színházi pálya és a Broadway világa nyújtotta azt a talajt, amelyben igazán magára talált a ’60-as, ’70-es években, sőt hatvanéves kora felett diplomát is szerzett társadalomtudományi irányon. Főszereplésével debütált többek között a kultikus Applause, de a filmezést sem hagyta abba, 2014-ben bekövetkezett haláláig forgatott. Olyan produkciók fűződnek a nevéhez, mint például a Gyilkosság az Orient expresszen, a Tükröm, tükröm…, a Dogville, a Földi édenkertek.
Lauren Bacall és Humphrey Bogart története és ikonográfiája mára már popkulturális értékfaktor, amelynek alapja a film noir stílusvilága. A noir atmója azonban korántsem jellemzi kapcsolatuk igazi világát, amire a lazaság, a kissé rebellis attitűd, a konvenciókkal és a mainstreammel bátran szembemenő szövetségesi, intelligens, családcentrikus, mély érzésű magatartás egyaránt releváns. Erőterük centruma pedig a humor, amely mankóként szolgált minden esetben, ha úgy érezték, „kicsit” vállukra ült az élet.
Forrás:
Bacall, L.: By Myself. New York, Ballantine Books, 1978.
