Ha csak azokat a műkereskedelemi sikereket, kimagasló aukciós eredményeket látjuk, amelyek általában elérik a sajtó ingerküszöbét, akkor gyakorlatilag kizárólag csak a sok milliós (hol dolláros, hol fontos, hol forintos) leütésekkel találkozhatunk. Közben azonban szinte megszámlálhatatlan kisebb, kevésbé szem előtt lévő árverezőház is dolgozik szerte a világon, ahol egy-egy alacsonyabb összegű eladás is lehet a maguk szintjén óriási eredmény. Most egy ilyen történetet mutatunk be itt a Senki többet? blogban.
A philadelphiai központú Freeman’s Auction árverezőház a legrégebb idő óta működő amerikai műkereskedelmi vállalkozás. 1805-ben alapította egy pár évvel korábban Londonból Amerikába érkezett nyomdász, Tristram Bampfylde Freeman, és azóta már a család hetedik generációja vezeti a céget, amelynek ma már nemcsak az Államokban, de nemzetközi szinten is több irodája van.
Nagyon sok mindennel foglalkoznak a klasszikus, modern és kortárs műalkotásoktól a régi bútorokig, az ékszerektől a könyvekig és kéziratokig, a dizájntól az ázsiai művészetig. Eddigi legnagyobb leütésük 3,1 millió dollár volt: ennyit 2011-ben fizettek náluk egy kínai vázáért.
A hét közepén megtartott philadelphiai árverésükön azonban alaposan megdöntötték ezt a rekordjukat: európai műalkotásokat felvonultató licitjükön az osztrák Carl Moll: Weißes Interieur (Fehér enteriőr) című festményét mintegy tíz perces, egy tucatnyi érdeklődőt megmozgató licitek után 300.000–500.000 dolláros becsértékéhez képest végül 4.756.000 dollárért tudták eladni. Ennek köszönhetően az árverés teljes, 6,4 millió dolláros bevétele is a legmagasabb, amennyit a ház eddig egyetlen aukción el tudott érni. Mint az árverés után közölték: a nyertes egy amerikai vásárló, aki állítólag azt is közölte, hogy a képet a New York-i Neue Galerie-ben fogja közszemlére tenni (bár ezt a múzeum eddig nem erősítette meg).
Mármost ha azt nézzük, hogy hol van ez az összeg a nagy vezető árverezőházak aukcióinak sokszor sok tízmillió, adott esetben százmillió dolláros egyestés bevételeitől, akkor nyilván azt kell mondanunk, hogy ugyan, hát sehol. De a rekord a „kis” cég életében nyilván mégiscsak óriási siker, ami nemcsak a bevétel emelkedése miatt fontos, de mert akár újra tudja pozícionálni a vállalatot az amerikai műtárgypiaci térképen. A kiemelkedő eladás adott esetben újabb kiemelkedő kvalitású műtárgyakat vonzhat a Freeman’s következő árveréseire.
A kép ára ráadásul nemcsak a háznak, de a festőnek is új árverési rekordot hozott: a legmagasabb összeg, amennyit mindeddig Moll egy munkájáért fizettek, az 278.630 euró (akkori árfolyamon átszámítva nagyjából 340.000 dollár) volt, amennyit 2007 novemberében a bécsi Dorotheumban adtak a Blick auf Nussdorf und Heiligenstadt in der Dämmerung (Nussdorf és Heiligenstadt látképe alkonyatkor) című tájképéért.
A mostani sikerbe persze nyilván az is belejátszott, hogy Mollnak ezt a festményét utoljára 1908-ban lehetett nyilvánosan látni a bécsi Kunstschau Wien kiállításán (egyébként közvetlenül Gustav Klimt ikonikus, A csók című festménye mellett, amelyik ma a bécsi Belvedere gyűjteményében látható). Moll képe korábban két alkalommal volt kiállítva: megfestése évében, 1905-ben Berlinben (ahol egy a tárlatról a sajtóban megjelent fényképen szerepelt is, ez az egyetlen képes dokumentum a létezéséről), majd egy évvel később az esseni Folkwang Múzeum bemutatóján.
Miután 1908 után soha sehol nem volt látható, a szakma már elveszettnek hitte, ám alighanem csak annyi történt, hogy a bécsi kiállításon (vagy közvetlenül utána) megvásárolta egy német család, és a festmény egészen mostanig az ő, illetve leszármazottaik birtokában volt, az 1970-es évektől kezdve Kaliforniában, ahonnan most a philadelphiai árverésre került.
A Bécsben született, majd ugyanott Képzőművészei Akadémiát végzett Carl Julius Rudolf Moll (1861–1945) egyébként kora egyik legismertebb művésze volt, aki 1897-ben Gustav Klimttel, Otto Wagnerrel és Josef Hoffmann-nal együtt alapító tagja volt a hagyományos művészettel szemben fellépő modernista Wiener Secession mozgalomnak.
Hitler hatalomra jutása után a náci párt lelkes támogatója lett, emiatt a világháború végén (a nézeteit osztó lányával és vejével, Richard Eberstaller bécsi ügyvéddel együtt) öngyilkosságot követett el.
A most rekordot elért képéről is bőven vannak információink: azon Berta Zuckerkandl-Szeps (1864–1945) osztrák író, újságíró, műfordító és műkritikus látható a Bécs-döblingi Nusswaldgasseban lévő villájuk szalonjában, amely abban az időben az osztrák főváros egyik legrangosabb értelmiségi találkozóhelye volt.
Mások mellett olyanok fordultak meg itt rendszeresen, mint Arthur Schnitzler, Stefan Zweig, Hugo von Hofmannsthal, Egon Friedell és Hermann Bahr írók, a kor legjelesebb zenészei, köztük például Gustav Mahler, színházi alkotói, mint Max Reinhardt, vagy éppen a már említett Wiener Secession képzőművész-tagjai.
Magát a festményen látható szalont is Bécs akkori vezető építésze, Josef Hoffmann tervezte, méghozzá kifejezetten úgy, hogy annak vitrinjeiben helyet kaphassanak Berta és (amúgy részben magyar származású) férje közismert kelet-ázsiai művészeti gyűjteményének különleges darabjai, amelyek egy része a festményen is látható.
Berta egyébként fontos szerepet játszott az Ausztria és Franciaország közötti kulturális kapcsolatok ápolásában is. Zsidóként 1938-ban aztán elhagyta a németek által megszállt hazáját, és előbb Párizsba, majd Észak-Afrikába menekült a nácik elől. Fél évvel a háború befejezése (és egykori megfestője) halála után hunyt el Párizsban, csak ő természetes halállal.
