Azt talán a filatélia, vagy egyszerűbben szólva a bélyeggyűjtés iránt kevésbé érdeklődők is hallották már, hogy vannak bizonyos meglehetősen ritka, ilyen-olyan színű úgynevezett „Maurtius-bélyegek”, amelyek igencsak sokat érnek. A hétvégén egy németországi árverésen azt is pontosan megtudhattuk, hogy valakinek most éppen mennyit.
Az Indiai-óceánban fekvő aprócska szigetet, Mauritiust 1810-ben foglalták el a britek a franciáktól, így amikor 1847. szeptember 21-én – Anglia, Svájc és Brazília után a világon a negyedik országként – kiadták itt is az első bélyegeket, akkor azokra a szövegek mellett értelemszerűen a távoli uralkodó, Viktória királynő arcmását nyomtatták. Az egy nagyon kezdetleges, mindössze egy szín nyomására alkalmas névjegypréssel két névértékű bélyeg készült: a vörös színű egy- és a kék színű képpennysekből is ötszáz-ötszáz darabot nyomtak; az egypennysekkel feladott leveleket a szigeten belül kézbesítette a posta, a kétpennysekkel ellátott borítékokat viszont a szomszédos, mintegy száz kilométerre lévő Reunion szigetére is átvitte a postahajó.
A kétféle bélyegből mára nagyon kevés ismert példány maradt: a kékből összesen tizenkettőről, a vörösből tizenötről tud a filatelisták társadalma. Ennek megfelelően ezek a bélyegek, ha nagy ritkán felbukkannak a műkereskedelemben, igencsak borsos áron szoktak gazdát cserélni. Ez történt most szombaton is, amikor is a Stuttgarttól mintegy húsz kilométerre északra fekvő Bietigheim-Bissingen nevű kisvárosban működő Auktionshaus Gärtner nevű, elsősorban filatéliával foglalkozó árverezőház licitjén négymillió eurós kikiáltási áron indítottak egy olyan borítékot, amelynek sarkába egy piros, tehát egypennys Mauritius-bélyeget ragasztottak.
Az 1847-ben feladott levélen címzésként a „H. Adam Esq. Junr.” felirat olvasható, és azt is lehet tudni, hogy a küldeményt Lady Gomm, a mauritiusi kormányzó felesége adta postára, az egykor belehelyezett – azóta persze már régen elveszett – levélben pedig eredetileg a kormányzóság jelmezbáljára hívták meg az illető urat.
Az emiatt „Ball Covernek”, azaz „báli borítéknak” nevezett filatéliai különlegességből összesen három darab ismert ma:
ezek közül az egyik II. Erzsébet brit királynő magángyűjteményében, a másik a londoni British Library filatéliai gyűjteményében található, így ez a harmadik, egyetlen „piacképes” példány még az amúgy is ritka Mauritius-bélyegek között is különleges értékkel bír a gyűjtők szemében.
Mint az árverezőházat vezető Christoph Gärtner elmondta, ez a példány mindeddig Vikram Chand szingapúri milliárdos üzletember birtokában volt, aki komoly filatelistaként már több mint húsz éve áll szoros kapcsolatban a német bélyegkereskedővel, így amikor úgy döntött, hogy eladja a borítékot, az ő cégét kereste meg az üzlet lebonyolítására. Így került a „Ball Cover” a német kisvárosi aukciósházba, ahol a szombati árverésen
többen is komolyan versenybe szálltak érte, így a tétel leütési ára végül megduplázta az induló értéket: 8,1 millió eurón koppant a kalapács,
ami azt jelenti, hogy a ház 23,8 százalékos jutalékával együtt a licitek nyertese végül 10.027.800 euróért jut majd hozzá a szerzeményéhez, ami így a világ ma legdrágábban elárverezett felbélyegzett postai borítékjává lépett elő. A vevőről egyébként Gärtner úr mindössze annyit árult el, hogy „németül beszélő európai”.
És végül érdekességként még említsük meg azt is, hogy
a világon ma egyetlen egy olyan postai boríték ismert, amelyre mind a két Mauritius-bélyegből, tehát a kékből és a pirosból is felragasztottak egy-egy darabot:
ezért az úgynevezett „Bordeaux-i levélért” (az elnevezés oka, hogy az 1847. október 4-én kelt, és Mauritius fővárosában, Port Louis-ban feladott levelet ebbe a francia városba címezték a Duncan & Lurgnie cégnek, és abban Edward Francis nyugtázta a korábban megkapott negyvennyolc palack borból harmincnak az eladását) 1993-ban egy árverésen 5.750.000 frankos leütés után a jutalékokkal együtt 6.123.750 svájci frankot fizetett ki David Feldman ír filatelista.
