Május közepe már hagyományosan a tavaszi árverési főszezon, a világ nagy árverezőházai minden évben először ilyenkor viszik kalapács alá a legkomolyabb gyűjtői érdeklődésre számot tartónak gondolt tételeiket. A két vezető cég, a Christie’s és a Sotheby’s is éppen a napokban jelentette be idén tavasszal várható legnagyobb sztárjait, egyúttal érdekes összehasonlításokra – és persze némi „művészetfilozófiai” kérdések felvetésére – is alkalmat adva.
Május 18-án minden bizonnyal Párizsra figyel majd a klasszikus képzőművészet műkereskedelme iránt érdeklődő közönség: ekkor fogja árverésre vinni a francia fővárosban a Christie’s azt a 33×19,5 centiméteres, kétféle barna tussal festett tollrajzot, amelynek alkotója nem más, mint a reneszánsz egyik legnagyobb mestere, Michelangelo Buonarroti (1475–1564). A Meztelen fiatal férfi (Massaccio után) két figurával című grafika valamikor a 15. század végén készült, szakemberek szerint minden bizonnyal a mester legkorábbi fennmaradt akttanulmánya, és egyúttal egyike a művész összesen kevesebb mint tíz még magánkézben lévő (vagyis a műkereskedelemben alkalomadtán még megszerezhető) rajzainak; ráadásul sokak szerint azok közül is az egyik legjelentősebb.
A rajz középpontjában álló meztelen fiatal férfi figuráját Michelangelo egyik legjelentősebb „elődjének”, Masacciónak (született Tommaso di Ser Giovanni di Simone; 1401–1428) a firenzei Santa Maria del Carmine templomban lévő híres Brancacci-kápolnába az 1420-as években festett freskójának egyik alakjáról másolta (Michelangelónak több, korábbi mesterek munkái után készített tanulmánya ismert), majd később egy attól elütő színű – minden bizonnyal más hígítású – tussal rajzolta mellé a másik két, az eredeti freskón nem szereplő, vagyis már általa kitalált-elképzelt alakot.
A kép egyszer már szerepelt aukción, méghozzá 1907-ben a párizsi Hôtel Drouot-ban, ám ott akkor még „csak” „Michelangelo iskolája” attribúcióval árverezték, így az az eladás után gyakorlatilag el is tűnt a szakemberek szeme elől, és csak 2019-ben került be újra a köztudatba, amikor is Furio Rinaldi, a Christie’s régi mesterek rajzaira specializálódott szakértője és Paul Joannides, a Cambridge-i Egyetem művészettörténet-professzora, Michelangelo és iskolája teljes rajzkatalógusának szerzője a mester eredeti, saját kezű munkájának ismerte el. (Ráadásul akkor a francia állam azonnal nemzeti kincsnek is nyilvánította a francia magángyűjteményben őrzött alkotást, hogy azt ne lehessen kivinni az országból, ám miután a vételár összegyűjtésére kiírt harminc hónapos határidő eredménytelenül lejárt, a közelmúltban ezt a védést feloldották, így a rajzot ma már bárki megvásárolhatja a párizsi árverésen és elviheti magával bárhová a világba – már amennyiben van minimum 30 millió eurója (32,7 millió dollár; 11,352 milliárd forint), ennyi ugyanis a Christie’s szakemberei szerint a Michelangelo-rajz becsértéke.
Mármost nyilván sokan gondolhatják azt, hogy hát persze, a világ egyik legismertebb, a legnagyobbak egyikének tartott („még az iskolában is tanultuk”) művészének ez a szépséges munkája megérhet ennyi pénzt is valakinek. Igen ám, csakhogy ugyancsak májusban több olyan modern műalkotás is kalapács alá kerül majd különböző árveréseken, ráadásul akár éppen ugyanilyen becsértékekkel, amelyek láttán alighanem nem kevesen vannak olyanok is a világban, akik értetlenségüknek, netán felháborodásuknak adnak hangot, hogy ugyanis „vajon mi kerül ezen ennyibe”, vagy éppen akár azt is mondhatják, hogy „de hát ilyet én is tudok”. A következőkben mutatok két ilyen művet is, aztán ki-ki eldöntheti, hogy mit gondol róluk, illetve arról, hogy vajon hogy lehet az, hogy ezeknek a várható ára is csaknem annyi, mint a „klasszikus” Michelangelónak.
Az amerikai absztrakt expresszionizmus egyik legnagyobb mestere, Willem de Kooning (1904–1997) 1977-ben festette Untitled XXI (Cím nélkül XXI) „című”, 177,5×203 centiméteres nonfiguratív vásznát, amelyet a Christie’s New York-i árverésén kínálnak majd. A kép több mint harminc éve ugyanabban a magángyűjteményben volt, és a ház most legalább 20 millió dollárt (7,020 milliárd forint) remél kapni érte. Jó előjel lehet ennek a várakozásnak a bekövetkezésére, hogy a mindeddig árverésen elkelt tizenkét legmagasabb áron eladott de Kooning-munka közül hat is éppen ugyanebben az évben, vagyis a festőnek egy kifejezetten sikeres, a gyűjtők által eszerint igencsak keresett korszakában készült. De Kooning eddigi legmagasabb ára egyébként 300 millió dollár – ezt egy magánüzlet keretében fizették ki 2015-ben –, és jelenleg összesen nyolc olyan munkája van, amelyekért többet adtak, mint 30 millió dollár.
Ugyancsak májusban és ugyancsak New Yorkban, csak éppen a Sotheby’snél viszik majd kalapács alá Philip Guston (1913–1980) kanadai–amerikai művész 1958-ban festett Nile (Nílus) című, szintén nonfiguratív vásznát, amelyik ugyancsak hosszú időn – csaknem negyven éven – át volt egy dallasi magángyűjtemény becses darabja, ráadásul egyike annak a három munkának, amelyek még magánkézben vannak abból az időszakból, amikor az alkotó áttért a figuratív festmények készítéséről az absztraktra. (Guston többi hasonló munkája ma már olyan közgyűjteményekben van, mint például a New York-i Museum of Modern Art vagy a Whitney Museum.)
A szakértők előzetesen ennek a képnek is 20–30 millió dollár (7,020–10,530 milliárd forint) közötti becsértéket adtak, márpedig ha tényleg ennek az árkategóriának felső tartományában kel majd el, akkor akár a legdrágább Guston-művé is avanzsálhat a műkereskedelem történetében. Ezt a címet jelenleg ugyanis egy 2013 májusában, a Christie’s New York-i árverésén eladott festmény tartja az érte akkor kifizetett 25,9 millió dollárral; de nem sokkal maradt el ettől a művésznek az a festménye sem, amelyért legutóbb, tavaly novemberben New Yorkban – 8 millió dolláros becsértékéhez képest – 24,4 millió dollárt adtak egy árverésen.
Vagyis a jövő hónap jó alkalom lesz arra, hogy meglássuk, vajon a világ nagy pénzű műgyűjtői miért hajlandók többet fizetni: egy 15. századi klasszikus rajzért vagy néhány „színes pacáért”. Az eredményből pedig megint csak ki-ki maga vonhatja le a számára érvényesnek tűnő tanulságokat.
