Mint arról az egész világon beszámolt a sajtó (és mi is itt a Senki többet? blogban), a múlt héten minden idők egyik legdrágább műalkotása lett Andy Warhol egyik Marilyn Monroe-portréja az érte New Yorkban kifizetett 195 millió dollárral. Közben pár nappal később ugyanott kevesebb mint 5 millió dollárért vett meg valaki egy tíz Marilyn-nyomatból álló „portfóliót”, a Bonhamsnél pedig egyetlen másik példányért még 400.000 dollárt sem adtak. Úgyhogy most megnézzük, mitől függ, hogy „mi mennyi”, azaz hogy – persze sok más szempont mellett – mi határozza meg az egyes Marilyn-portrék árát?
Andy Warhol (1928–1987) 1962-ben kezdett el kísérletezni a szitanyomással (szerigráfia) történő grafikai sokszorosítás technológiájával. Ugyanebben az évben, augusztus elején halt meg Marilyn Monroe amerikai színésznő, akinek – vagy akinek a sikereinek – Warhol nagy csodálója volt. Így aztán adta magát, hogy az új technikával éppen egy ilyen ikont sokszorozzon meg, vagyis Monroe-portrékat kezdjen el készíteni a színésznőnek egy 1953-as filmjéhez készített reklámfotója alapján.
Az egyik első ilyen próbálkozás az a Marilyn Diptych (Marilyn-diptichon) lett, amelynek egyik „szárnyán” öt sorba és öt oszlopba rendezve huszonöt darab azonosan színezett, teljesen egyforma, a másikon ugyanilyen formában ugyancsak huszonöt, de fekete-fehér, és részben elrontottan nyomott Monroe-portré szerepel; ez a munka ma a londoni Tate Modern gyűjteményében található.
Ezen kívül az év végéig Warhol még további huszonhárom darab „egyalakos”, különbözőképpen színezett Marilyn-nyomatot készített, mindegyiket vászonra, amelyek mindegyikének a mérete – mivel azonos nyomó-sablonokkal hozta őket létre – 50,5×40,5 centiméter. Ezek közül ma már több ugyancsak különböző múzeumok gyűjteményében van, néhány pedig időről időre megfordul a műkereskedelemben: a White Marilynért (Fehér Marilyn) például 2014 májusában a Christie’s New York-i árverésén – 12–18 millió dolláros becsérték után – 41.045.000 dollárt (akkori árfolyamon 9,081 milliárd forint) fizetett ki valaki.
Ugyanakkor az ebben az évben készült további ugyanilyen nyomatokból Warhol több „tablót” is összeállított: ezek közül egy Four Marilyns (Négy Marilyn) 2013 májusában a Phillips New York-i árverésén például 38.245.000 dollárért (9 milliárd forint), egy Nine Marilyns (Kilenc Marilyn) pedig 2021 novemberében a Sotheby’s New York-i aukcióján 47.373.000 dollárért (15,245 milliárd forint) került új tulajdonoshoz. (Jó pár évvel később, a halála előtti években Warhol hasonló „tablókat” papírra nyomott Marilyn-portrékból is összeállított.)
Két évvel az első sorozat után, 1964-ben Warhol ismét elővette a Marilyn-témát, és egy teljesen új, az előzőnél sokkal finomabb szitanyomás-technológiával (amelyet aztán – éppen a bonyolultsága miatt – soha többé nem használt semmilyen más munkájához) újabb öt darab, ezúttal egyenként 101,5×101,5 centiméteres Marilyn-portrét készített, ugyancsak vászonra. (Ezeknek a történetét – benne azzal is, hogy miért is nevezik ezeket „meglőtt” Marilyn-képeknek – március 23-án mutattuk be itt a Senki többet? blogban.) Ezek közül került most kalapács alá a Christie’s New York-i árverésén a Zsályakék hátterű (és egyben című) példány (Shot Sage Blue Marilyn), és ért el 100 millió dolláros kikiáltásról indítva 170 millió dolláros leütési, vagyis a jutalékokkal együtt 195.040.000 dolláros (71,213 milliárd forint) végső árat, amivel azonnak a világ hatodik, nyilvános árverésen pedig a második legdrágábban elkelt műtárgya lett. (A sorozat további példányai közül a Vörös 4,1 millió, a Narancs 17,3 millió, a Türkiz pedig 80 millió dollárért kelt el; a részleteket lásd a fent idézett korábbi cikkben.)
Újabb három év múlva, 1967-ben Warhol ismét nekiállt – ezúttal 91,5×91,5 centiméteres, és papírra nyomott – Marilyn-portrékat gyártani, és létrehozta darabszámra legnagyobb, át technikailag meglehetősen „elnagyolt” szita-sorozatát, amelyekből összesen kétszázötven, különbözőképpen változatos színösszetételű, de mindegyik tízdarabos tablót (úgynevezett portfóliókat) állított össze. Ezek közül került egy az elmúlt napokban New Yorkban a Christie’s egy másik, háború utáni és kortárs művészeti árverésén a közönség elé: a 105. sorszámú Marilyn Monroe (Marilyn) előzetesen 1,5–2,5 millió dolláros becsértéket kapott, ám a licitek végén a nyertes 4.980.000 dollárt is megadott érte.
Ráadásul az ebben az évben készült nyomatok között is maradt azért néhány „egyedi” példány: ezek egyike nemrégiben a Bonhams árverezőház egyik aukcióján tűnt fel, és ért el ott – 150.000–200.000 dolláros becsérték után – 378.000 dolláros árat. (Ugyanezt a nyomatot 1984-ben mostani eladója még csak néhány száz dollárért vásárolta meg.)
Vagyis tehát jól látható, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy egy Warhol-Marilyn 1962-ben, 1964-ben, vagy éppen 1967-ben (vagy esetleg még később) készült, vászonra-e, vagy „csak” papírra, hány példányban, és főleg milyen minőségben. (És persze nyilván vannak „vonzóbb” és „kevésbé vonzó” színezésűek is, és persze van divat, gazdasági helyzet, és ezek miatt folytonosan változó gyűjtői kereslet is.)
És hogy a dolog még „sokszínűbb” legyen: Warhol 1979-ben, közel két évtizeddel az első szitanyomatainak készítése után elindított egy úgynevezett Reversal-, azaz Megfordított-sorozatot is, amelyben legismertebb alkotásait, köztük a Marilyn-portrékat is gyakorlatilag „negatívba” fordította át. Ettől kezdve egészen a haláláig számtalan ilyen munka is készült: ezek közül például egy 1986-os, vászonra nyomott Marilyn Reversal (Megfordított Marilyn) a Phillips 2014 februári londoni árverésén 600.000–800.000 fontos becsértékéhez képest végül 1.082.500 fontért került új tulajdonoshoz.
