Hogy mennyit ér egy festmény, azt „általában” nemigen lehet megmondani. Mindig éppen annyit, amennyit egy-egy árverésen, vagy éppen egy magánüzlet során valaki megad érte; olyankor az aktuálisan kifizetett összeg lesz az adott alkotás „értéke” (egészen a következő eladásig). Vannak aztán olyan esetek, amikor egy válóper vagy egy halálesetet követő hagyatéki eljárás során kell konkrét összegben számszerűsíteni egy műtárgy értékét. És van, amikor egy bűneset kapcsán kell meghatározni, hogy mégis „mi mennyi”.
1985. november 29-én a reggeli nyitás pillanatában egy középkorú pár lépett be az arizonai Tucsonban működő University of Arizona Museum of Art épületébe. Mindkettőjükön szemüveg, a férfi arcán bajusz, a nő fején kendő volt. Mindketten télikabátot viseltek, de mivel a reggel elég hűvös volt, ez nem volt feltűnő. A nő azonnal beszédbe elegyedett a még a nyitás körüli teendőkkel elfoglalt őrrel, a férfi pedig egyenesen felment az emeletre. Néhány perc múlva már jött is le, mindketten távoztak, beültek egy a múzeum előtt parkoló autóba és elhajtottak.
Miután az őrnek gyanús volt a rövid látogatás, ő is felment a kiállításba, ahol azt kellett látnia, hogy az egyik képkeret üresen lóg a falon. Ami hiányzott belőle, az Willem de Kooning (1904–1997) amerikai absztrakt festő 1955-ben készült, 76×100 centiméteres Woman-Ochre (Nő-Okker) című vászna volt, amit egészen egyszerűen, de meglehetősen brutális módon kivágtak a keretéből.
A kép a festő Nő-sorozatának egyik darabja, amely elkészülte után két évig New Yorkban, Martha Jackson galériájában volt kiállítva, ahol is 1957-ben vette meg Edward Joseph Gallagher Jr. baltimore-i építész, műgyűjtő. Nem sokkal később azonban Gallagher akkor tizenhárom éves fia meghalt egy csónakbalesetben, és ő ekkor úgy döntött, hogy az emlékére kollekciójának egy jelentős részét, mintegy kétszáz modern műalkotást az arizonai egyetem múzeumának ajándékozza (azzal a kikötéssel, hogy azokat soha nem idegeníthetik el a gyűjteményből). Az anyagban ott volt a De Kooning-festmény is.
A lopás után a rendőrség – majd később az FBI is – természetesen nyomozni kezdett, de semmilyen eredményre nem jutottak. A múzeumban nem voltak biztonsági kamerák, ujjlenyomatokat nem találtak. A két elkövetőről fantomrajzok készültek, de senki nem jelentkezett, hogy felismerné őket. A múzeum kárát mindenesetre – a festmény akkori becsült piaci értéke alapján – 600.000 dollárban állapították meg, ebből a biztosító végül 400.000 dollárt fizetett ki, amiből a múzeum biztonsági kamerákat vásárolt és szereltetett fel. A festmény helyén pedig a kiállításban ettől kezdve csak az üres keret lógott, emlékeztetve a látogatókat a fájdalmas hiányra.
Eltelt több mint harminc év, amikor is 2017 júniusában az új-mexikói Cliff nevű kisvárosban elhunyt egy Rita Alter nevű nyugdíjas tanárnő, aki férjével, a 2012-ben meghalt, szintén pedagógus Jerome (Jerry) Alterrel 1977-ben költözött oda. A házaspár hagyatékának felszámolása a nő unokaöccsére, Ron Rosemanra maradt, aki egy általa felkért ingatlanügynökkel, Ruth Seawolffal együtt járta végig az üresen maradt házat. Mivel több, szerintük akár értékes műtárgyat – főleg kerámiákat, illetve afrikai tárgyakat – is találtak, felkérték a közeli Silver Cityben a Manzanita Ridge Furniture and Antiques nevű régiségkereskedést működtető David Van Aukert, hogy ő is nézze át a hagyatékot.
A házaspár egykori hálószobájában, az ajtó mögötti falra akasztva találtak egy festményt, amelyik csakis akkor vált láthatóvá, ha valaki belépett a szobába és becsukta maga mögött az ajtót, másként a kép mindig éppen annak a takarásában rejtőzött. (Viszont az ágyban fekve pontosan rá lehetett látni.) Van Auker szerint a kép valamikor a 20. század derekán készült, és szerinte meglehetősen „vagány” alkotás volt. Mindenesetre amikor a teljes ingó hagyatékot 2000 dollárért megvásárolta, ez a festmény is hozzá került.
Miután kiakasztotta Silver Cityben a boltjában, érdekes módon egy órán belül – elsősorban a helyi művészek közül – többen is komolyan érdeklődtek a kép iránt, volt olyan is, aki 200.000 dollárt ajánlott érte. Mivel a kereskedő megérezte, hogy itt valami különösen értékes dologról lehet szó, ezért hazavitte magához a képet, és elkezdett utánakeresni a neten, hogy mi is lehet. Végül talált egy cikket, ami az egykori rablásról szólt, és ott beazonosította a De Kooningot.
Miután felfedezése hatására egész éjszaka ébren, fegyverrel a kezében őrizte a képet, másnap felhívta a tucsoni múzeumot, és elmondta, hogy szerinte mi lehet nála. A múzeum szakemberei természetes azonnal hanyatt-homlok odautaztak, és megállapították, hogy a kép bizony tényleg az eredeti; ezt később a keretben maradt, illetve a kivágott képszélek tökéletesen összeillő textilszálai is igazolták.
A rendőrség persze újra elővette az egykori felderítetlen ügyet. Kiderült, hogy a lopás előtti estén az Alter-házaspár két tagja Tucsonban volt egy hálaadásnapi vacsorán. Akkori fényképeik erős hasonlóságot mutattak a tettesekről készített fantomképekkel. Ugyanolyan színű autójuk volt akkoriban, mint amilyennel a két tolvaj elhajtott a múzeumtól. A történtek után egészen más megvilágításba került az is, hogy Jerry Alter nem sokkal a halála előtt megjelentetett egy olyan mesekönyvet, amelyben két szereplő, egy nagymama és az unokája – az 1985-ös esethez kísértetiesen hasonló módszerrel – ellopnak egy múzeumból egy értékes drágakövet, hogy onnantól fogva abban csakis ők ketten gyönyörködhessenek. Mindezek ellenére természetesen Alterék rokonsága azt állítja, hogy a házaspár egy ismeretlen valakitől vásárolta meg a festményt, és fogalmuk sem volt annak eredetéről, sőt valódi értékéről sem.
Márpedig az évek során de Kooning műveinek az értéke igencsak megemelkedett: az újra előkerült festményt a múzeum 2017-ben már 160 millió dollárra tartotta, annak ellenére is, hogy a kép az idők során több jelentős károsodást szenvedett, nemcsak a keretből történt kivágás, illetve a hátlapjáról történt letépés és a kabát alá gyűrés miatt, hanem azóta is a nem megfelelő tárolás okán. Így aztán a festmény „hazatérte” után azonnal a Getty Múzeum restaurátoraihoz került, akik több éven át dolgoztak rajta, amíg mostanra korábbi állapotába hozták helyre és visszahelyezték az eredeti keretébe, amely oly sok évig árván lógott a múzeum falán.
Az „újjászületett” okker-nőt most június 7-től augusztus 28-ig előbb a Los Angeles-i Getty Centerben mutatják be a Conserving de Kooning: Theft and Recovery (De Kooning megőrzése: lopás és visszaszerzés) című kiállításon, majd ősszel visszatér a tucsoni múzeumba, hol pedig októbertől jövő év májusáig majd az Art in Restored: The Return of Woman-Ochre (Helyreállított művészet: az Okker-nő visszatérése) című tárlaton ismerkedhetnek meg kalandos történetével a látogatók. Az értéke pedig nyilván a fenti történet „hozzáadásával” is csak tovább „gyarapodik”.
