A világ nagy aukciósházaiban lassan véget ér az idei árverési szezon (itthon még előtte vagyunk az év végi „hajrának”), úgyhogy az ottani szakemberek már egyre inkább a következő évre kezdenek koncentrálni. Ennek jegyében jelentette be a Sotheby’s a napokban jövő februári, régi mesterek munkáit kínáló árverésének első kiemelkedő tételét, Diego Velázquez portréját Bourbon Izabella spanyol királynéról, ami sikeres licitálás esetén biztosan megdönti a művész eddigi eladási rekordját.
Diego Rodriguez de Silva y Velázquezt (1599–1660) a szülővárosában, Sevillában folytatott festészeti tanulmányai után – két, egyenként nagyjából két-két éves itáliai tartózkodását leszámítva – 1620-tól egész művészi karrierje Madridhoz, a királyi udvarhoz kötötte: IV. Fülöp (1605–1665) udvari festője volt, és összesen harmincnégy portrét készített az uralkodóról. És bár sok másféle alkotás is kikerült az ecsetje alól – ő volt például az első spanyol művész, aki női aktot festett – legfontosabb munkái mégis a portrék lettek: a királyi család tagjaitól az udvarban szolgáló törpenövésű szolgákig szinte mindenkit megörökített, aki csak az ecsetje elé került. Emellett ő volt az uralkodó műgyűjteményének beszerzője is: második itáliai útja során – miközben ott mások mellett megfestette például X. Ince pápa (1574–1655) portréját is (ez a kép ma Rómában, a Palazzo Doria Pamphilj gyűjteményében látható) – festmények és szobrok százait vásárolta össze a madridi udvar számára.
Velázquez Madridban természetesen megfestette a király első felesége, a Bourbon-házból származó francia királyi hercegnő, Erzsébet (1602–1664), vagy ahogyan Spanyolországban nevezték, Isabel de Francia, 1621-től haláláig Spanyolország királynéja, portréját is. A hercegnőt – IV. Henrik francia király és Medici Mária királyné legidősebb leánygyermekét, XIII. Lajos testvérét – 1615-ben, tizenhárom éves korában adták hozzá az akkor még csak tíz éves spanyol trónörököshöz, Fülöphöz. (Házasságuk alatt született gyermekeik közül egyetlen, felnőttkort megélt leányuk, Mária Terézia infánsnő később XIV. Lajos, a Napkirály felesége lett.)
A spanyol uralkodónőről festett portré eredetileg valamikor az 1620-as években készült, de néhány évvel később, 1631-ben az alkotó újra elővette a vásznat, és részben – főleg a ruharészeken – jelentősen átfestette. Csak ezután került a végleges kép Fülöp madridi városi palotájába, a Buen Retiróba, a király szinte második otthonába, ahová gyakran menekült el a palota túl szigorú világából. Itt a királyné portréja ugyancsak Velázqueznek a királyról 1623-ban festett arcmása mellett függött (ez a sokszor „Fülöp feketében” címmel emlegetett kép ma a madridi Museo del Prado gyűjteményében található).
Miután Napóleon 1808-ban megszállta Spanyolországot, a francia származású spanyol királyné portréját Franciaországba vitték, és Lajos Fülöp, a „polgárkirály” uralkodása alatt a Louvre úgynevezett „Spanyol galériájában” helyezték közszemlére. Miután a király az 1848. februári forradalom nyomán lemondott és angliai száműzetésbe vonult, a kép a londoni Christie’s árverésére került, ahol is Henry Huth (1815–1878) angol kereskedő, bankár és jelentős műgyűjtő (bár elsősorban régi könyveket vásárolt) szerezte meg, és az ő sussexi kastélyában őrizte a család egészen 1950-ig. A festmény legutóbb 1978-ban cserélt gazdát, és azóta ugyanabban a családi gyűjteményben őrizték.
Most viszont a tulajdonosok beadták a képet a Sotheby’s jövő februári árverésére, ahol az előzetes becslések szerint legalább 35 millió fontot (mai árfolyamon durván 15,5 milliárd forint) számítanak kapni érte. Márpedig ha valóban nagyjából e körüli összeg lesz a kép vételára, akkor azzal ez lesz a művész valaha legdrágábban elkelt alkotása a műkereskedelemben.
Velázquez jelenlegi árverési csúcsa ugyanis „mindössze” 8.420.000 font (akkori árfolyamon 17.003.348 dollár), amennyit 2007 júliusában a Sotheby’s londoni aukcióján fizetett ki egy sevillai alapítvány a festőnek egy, a szülővárosának védőszentjét, Santa Rufina vértanút ábrázoló festményéért. (A sikeres licit után a szent képét a sevillai városházán helyezték el. És csak érdekességként: ugyanezt a festményt 1999 januárjában a Christie’s New York-i árverésén 8.912.500 dollárért vásárolta meg 2007-es eladója.)
Viszont azt se felejtsük el – még ha ez a helyzet most nyilván aligha fog előállni –, hogy Velázquez egyszer már volt a legdrágábban eladott festő a világon: 1970 novemberében a Christie’s londoni árverésén a festőnek segédjéről, akkori „társadalmi státuszát” tekintve rabszolgájáról, a később azonban szabadulólevelet kapott, mór származású Juan de Parejáról (1606 körül – 1670) festett portréjáért a New York-i Metropolitan Museum of Art megbízottja 2.310.000 fontot (akkori árfolyamon 5.544.000 amerikai dollárt) fizetett, ami akkor a legtöbb volt, amennyit mindaddig valaha egy műalkotásért kifizettek a világon. (Persze azóta már sok víz – pontosabban font és dollár – lefolyt az árverezőcsarnokokban is, és az elmúlt több mint fél évszázadban jó pár új rekord született a műkereskedelemben…)
(Erről a legutóbb említett topeladásról – és még sok másikról – az érdeklődők bővebben is olvashatnak majd a blog szerzőjének a tervek szerint még ebben az évben a Typotex Kiadónál megjelenő A műkereskedelem legjei – Árverési csúcsok 1701-től napjainkig című könyvében.)
