Világhírű zeneművészek és a jövő muzsikus sztárjai, nagy hatású zenetanárok és más szakmában sikeressé vált, ám a muzsikálástól, az „Istvántól” soha el nem szakadó egykori növendékek – ők az Istvánosok. 45 portré, amelyben a közös pont a 2024-ben 70 éves Szent István Filharmonikusok. Ezúttal Hajnal Gábort kérdeztük.
„A történet apámtól indul, aki hangszerboltvezető volt, és amikor indult az István Gimnázium szimfonikus zenekara 1954-ben, a hangszereket apámnál vásárolták meg, illetve vásárolta meg Záborszky tanár úr. Apámmal jó barátok lettek. Mikor megalakult a zenekar, szó volt róla, hogy menjek az István Gimnáziumba 1967-ben, de valahogy nem akartam.”
„Záborszky tanár urat mindig lelkesnek láttam. Tehát ő volt az, aki mindig úgy közlekedett a folyosón, hogy látszott, hogy jön. Egy nagyon energikus valaki volt szerintem, és nagyon nagy meló lehetett azt a zenekart létrehozni. Gondoljuk el, hogy a ’60-as évek elején vagyunk, és létre kell hozni egy szimfonikus zenekart diákokból, tehát nem profi zenészekből, akiket még ki kell nevelni, tanítani kell. Úgyhogy én mindig csodáltam őt, szinte ismeretlenül is, mert ezt megcsinálni, nagyon nagy dolog. Később aztán sokáig foglalkoztam én is zenével, de a másik felével, könnyűzenével. Tudom, hogy milyen nehéz a koncertszervezés, meg összehozni a zenekart, még olyan szinten is, mikor öt ember játszik egy zenekarban, nem mikor hatvan.”
