Egy gitáros, aki nem elégszik meg egyetlen stílusirányzattal. A Kéknyúl mellett többek között a Subtonesban és Szalóki Ági zenekarában jatszik, de a színpadon olykor Horváth Charlie mellett is láthatjuk. Csókás Zsolt a PASO-val közös próbatermükben fogadott.
Már tíz éves koromban is volt zenekarom – énekeltem és gitároztam. Nagyon tudtam a C-dúr akkordot, és azt gondoltam, ha ez ennyire jól megy, akkor könnyű lesz a többi is. Ezt a tiszta, zene iránt táplált lelkesedést igyekszem megtartani a mai napig.
– Meddig élt ez a zenekarod?
– Négy évig. A következő állomás már a Kőbányai Zeneiskola volt 2006-ban, ahol első két évben Kormos János oktatott, az utolsó évben pedig Babos Gyulához kerültem, aki később a Jazz Tanszakon is tanított. Intenzív egy év volt! (nevet…)
– Milyen tanárok voltak ezek a nagy gitár ikonok?
– Nehéz erre a kérdésre válaszolni, de elmondhatom, hogy érezhető volt rajtuk, hogy óriási tudásuk van. Akkor valóban az kellett, hogy rám zúdítsanak rengeteg feladatot. Mindig volt valami nagy kihívás, ami kizökkentett a nyugalmi állapotomból. Babossal egyébként nem csak zenéről lehetett beszélgetni, hanem szinte bármiről.
– A színpadon Horváth Charlie oldalán is feltűnsz néha-néha. Vele hogyan kerültél kapcsolatba?
– 2009-ben László Attila azzal hívott fel, hogy helyettesítenem kellene Charlie szigetes beállásán. Emlékszem, éppen Balaton-átúszásról jöttem, úszószemüvegben, totál leégve. Egyébként csupán három számot kellett megnéznünk, egy kis tíz perces szett volt. Nagyon jófej volt mindenki, Borlai Gergővel ott ismerkedtem meg – később el is hívott Kishúg nevű zenekarába. László Attila aztán később teljes bulikat is átadott, ma is szívesen megyek, ha épp nem ér rá.
– Ha már szóba hoztad: milyen ember Charlie testközelből?
– Óriási karakter. Vele mindegyik találkozás egy külön kisfilm. Nagyon képben van; közhely ugyan, de hatalmas energiabomba. Ez a rövidke sztori talán jól jellemzi őt: a zenekar elkezdte a Skandináv éjszakák-at játszani, én pedig eközben meg Szippantás a jóból című másik dal témájába fogtam bele. Charlie teljesen könnyedén reagálta le, irtó jófej volt. Abszolút a zenében él, még akkor is, amikor nincsen színpadon. Elképesztő ember és zenész.
– Térjünk rá kicsit az „anyabandádra”! Mikor és hogy kerültél a Kéknyúlba?
– 2010 körül történt. Akkoriban még voltak olyan bulijaink, ahol csak trio felállásban játszottunk. Aztán kinőttük magunkat nagyobb zenekarrá – sokáig egyébként még basszusgitárosunk sem volt. Jelenleg három fúvóssal dolgozunk, és nem mellesleg az új lemezünkön ügyködünk.
– A legutolsó albumotok talán amiatt is különleges, mert a zenekar összes tagja vokálozik rajta…
– Igen, valahogy adta magát, hogy ennyi vokál legyen, kellett, hogy erősítsük egymás szólamait. De talán jobban is néz ki, hogy nem csak játszunk, tehát nem csak Andrew énekel. Jelenleg is rengeteg témánk van.
– Mi az, amit legjobban szeretsz a Kéknyúlban?
– Minden szempontból szeretem a zenekart, talán amiatt is, mert remek társaságnak tartom őket. Szeretem azt is, hogy emberileg is egymásra találtunk, mi nyolcan. De ugyanez elmondható a minket körülvevő stábtagokra is.
– De van egy másik izgalmas projekted Subicz Gáborral…
– …a Subtones. Nemrégiben felvettünk egy izgalmas demot, erről három szám Anima-átdolgozás, melyeket Gabi hangszerelt, ezek közül az East and Bass című rá is került a márciusban megjelent Anima-feldolgozás lemezre. Pár hete pedig egy nagyon izgalmas új anyagot rögzítettünk, amiből a közeljövőben lesz lemez. Egyébként máshol is játszok az eddig említetteken kívül: Szalóki Ágival gyerekkoncerteket adunk, valamint ott van a Baló István vezette, alapvetően rockzenében utazó W69 is, akikkel tavaly ősszel felvettünk egy koncertet a Budapest Music Centerben – ebből egy lemez született. Bognár Szilvia nemrég alakult szextettjét is nagyon élvezem. Szerencsésnek érzem magamat, hogy mindent nagyon szívesen csinálok, zeneileg szinte az összes projektem illeszkedik az elképzeléseimhez.
– Számodra milyen környezet az ideális, hol születnek a legjobb témák?
– Lassan másfél éves Ada, a kislányom, úgyhogy már másként működik minden, mint régebben. Ha kettesben vagyok vele, rengeteg zenét tudunk hallgatni. Esetleg rámászik a gitárra. De olyan is volt, hogy elvette tőlem a hangszert. Egyébként van saját gitárja is, egy régi, akusztikus gitár, amit már nem viszek sehova. Persze nem lenne jó, ha összetörné, de azon szabadon pengethet és mászhat. Mindenféle kéz-láb kombinációkat gyakorol rajta. (nevet…)
„Volt egy ötletem, amit Szalai Péterrel kezdünk el kidolgozni, egy izgalmas, poliritmikus harmóniakör. Ez alatt végig Ada járt a fejemben, és egyszer csak kiszökött belőlem a téma, nagyon örültem neki. Ezzel a formációval ugyan még nem koncertezünk – kidolgozzuk a repertoárt, aztán meglátjuk, mi lesz.
– Szalai Péterrel hogyan ismertétek meg egymást?
– Szalóki Ágin keresztül. Közös gyakorlással indult, elkezdtünk játszani – valamit mutattam neki. Péter teljesen más zenei kultúrából jön, és irtó hálás vagyok érte, hogy betekintést nyerhetek a világába, és láthatom, hogyan dolgozik azzal a tudással, amivel rendelkezik. Alkalomadtán egyébként zenélek velük a Trio Squelini-ben. Szőke Szabolcs is nagyon más zenei közegből érkezik, legalábbis ahhoz a miliőhöz képest, amelyben én megfordulok. Velük akusztikus gitáron játszom, így nekem már eleve az nagy kihívást jelentett, hogy a jól megszokott elektromos gitárhoz képest egy másik hangszert pengessek. Péter miatt ritmikailag roppant izgalmas dolgok jönnek létre – ez a zene tényleg kitölti azt az űrt, amire szükségem van!
„Jellemzően azok a zenék érdekelnek, ahol láthatóan belekerül valami új is a történetbe. Ha sok az improvizációs lehetőség, az mindenképp örvendetes. Szeretem, ha megvan az a szabadság, hogy az alkotási folyamat teljesen nyitott, nem behatárolt.”
– Kire esett a választásod a következő zenészünket illetően?
– Egy régi barátomat, Trencsik Pált választanám. Régen beszéltünk, és kíváncsi vagyok, mi lehet vele. Annyi biztos, hogy nagyon izgalmas a Moyogi nevű szólóprojektje. Szívesen meghallgatnám, mit mesél erről, úgyhogy ezért választom őt.
