Pont mindegy, hogy a hangok hogyan is vannak ugye egymás után, ha belső kényszerigény van magamutogatni hangja által az előadónak midőn eltérő a művészete sablonátlagtól. Meg bármi egyébklassztól is.
Hogyan is lenne az impresszionizmus értékelhető, amennyiben nem engedjük fantaziaszemünk – jelenidejűleg fülünk – tova mintsem az komfortmegszokás lenne. Miként fejlődött volna bármi is az elmúlt százmillió év során, ha némelyek néha nem kezdtek volna másként gondolni / érezni relatív bizonyosságokról.
No, de közhelymiarossebek puffogtatásán túlról szóló Reverand Elvis-féle gloomy valóban szüfrazsett valahol, minektova kitorkolt szomorúban oldódó személyiségjegyei meghatároznak némi három percet a vasárnapból.
Stílusérzékkel könnyedén befogadható Sunday hallik a klikk után de nem árt hozzá némi máshogy is gondolni tudás sem tán.
