„Kislány, magát innen nem engedjük el!” – így reagált az operadíva egykori próbaéneklésére Ferencsik János karmester, aki később – amikor csak tehette – kizárólagosan őt kérte az általa vezényelt darabok első szereposztásának női főszerepébe. 

Már pályája elején próbálták külföldi társulatokhoz csábítani az élelmes impresszáriók, de ő igen erős magyarságtudattal felvértezve ellenált, s hazáját sosem cserélte el egy másikra. Itthon a drámai szoprán fachban évtizedeken keresztül vitte a repertoárt, párját ritkító hangi, és ugyancsak unikumként ható színészi alakításai által nemcsak a nagy premierek, de a hétköznapi operaelőadások is ünnepekké váltak.

Pályája alatt 12 direktort „pusztított el” és 40 éven át hűen szolgálta a főváros első számú dalszínházát, az Andrássy úti Ybl-palotát. Bár tündökletes művészetének emléke megkopni látszik, mégis vannak olyan operai szerepek, melyek kapcsán személye – mint mindenkori követendő példa – megkerülhetetlen lesz a szakmában. A Hunyadi László Szilágyi Erzsébetjével debütált 1958-ban és stílusosan ugyancsak egy Erkel hősnővel, a Bánk bán Gertrúd királynéjával búcsúzott el az operaszínpadtól 1993-ban.

A fiatal Gabriella először a híres Wagner-hőstenornál, Závodszky Zoltánnál kezdett énekelni tanulni, s az ő bíztatására felvételizett a konzervatóriumba is. Tanulmányait – politikai okokból – megszakítva  gép- és gyorsírónak tanult ki, ugyanis egyik napról a másikra ő lett a kenyérkereső a családban. Ezt az intermezzót követően újult erővel folytatta stúdiumait a Bartók Béla Szakiskolában, immáron a neves énekmester, Dr. László Géza növendékeként. Az iskola mellett énekelni kezdett a Royal Orfeum, majd az Operettszínház kórusában. A revüszínházban ismerte meg majdani férjét is, a jazzbalett magyarországi műfajalapítóját, a későbbi Rock Színház tánckarának szervezőjét, Jeszenszky Endrét.

László Géza halála után Hoór-Tempis Erzsébetnél képezte magát, neki köszönhette többek között sikeres próbaéneklését 1957-ben, s ezáltal viszonylag gyors és olajozott bekerülését az Operaház társulatába. ’58-ban Szilágyi Erzsébetként (~Hunyadi László), majd pedig Szulamit (~Sába királynője) szerepében debütált és rövid idő leforgása alatt – mintegy Takács Paula öröképe lépve – csakhamar az Operaház első számú drámai szopránjává avanzsált. Ebből a pozíciójából több mint 30 éven keresztül senki sem tudta elmozdítani, egymaga vitte hátán a súlyos soprano drammatico fachot. Az általa megformált Szilágyi Erzsébet (a darab máig etalonnak számító Komor Vilmos dirigálta stúdiófelvétele is ékes bizonyíték) mindenkori eklatáns példa e nehéz szerepre vállalkozó szopránok számára.

Déry Gabriella sztárfotója a ’60-as évekből

Egy mára már mondhatni kihalófélben lévő, ritkább hangfaj és perfekt módon kimunkált énektechnika birtokosa volt Déry; bravúr koloratúrokat megszégyenítő virtuozitással kolorált a felső régiókban és olaszos, súlyos drámai szopránjával, ezzel a kivételesen rugalmas hangmatériával mezzo, s akár alt mélységeket is játszi könnyedséggel abszolvált, ha a szólam úgy kívánta. Szédületes gyorsasággal hódította meg az Opera színpadát, született sztártípus volt.

Már a ’60-as évek elején egymást érték repertoárján a nagy Verdi-heroinák. Nem csupán Ferencsik, de az olasz-svéd karmester, Lamberto Gardelli (a hazai olasz muzsikálás egykori felvirágoztatója, akivel a komplett Traviatát is lemezre énekelte) egyik kivált kedvenc énekesnője is volt. 9 Verdi-szerepben excellált másfél évtized leforgása alatt; volt mindkét Leonora (A trubadúr, A végzet hatalma), a hazai színpadokon máig felülmúlhatatlan Aida, bús-szerelmes Amelia Az álarcobálban, jobb sorsra érdemes kurtizán a Traviatában, bosszúszomjas Abigél a Nabuccoban, a dráma fősodrában álló, passzív szenvedésre ítéltetett Valois Erzsébet a Don Carlosban, az Otello tiszta lelkű Desdemonája, furfangos Ford Alíz a Falstaffban. Meggyőző drámai alakításainak súlyát éppolyan elismerően hangsúlyozták a kritikusok a többségében jobb létre szenderült figurák megformálása kapcsán, akárcsak remek komikai vénáját az olasz opera nagymesterének egyetlen vígoperájában.

A bel canto és verista darabokban ugyancsak remekelt; az utoljára a ’60-as évek derekán műsorra tűzött Tell Vilmos Habsburg hercegnője, Matild és a Parasztbecsület „megszállottan izzó” Santuzzája is kiemelt helyet foglalnak el remekbe szabott alakításainak sorában. Utóbbit egészen a ’80-as évek végéig énekelte, s bár fizikai erőnléte akkoriban már erősen akadályozták őt a színpadi játékban, abban viszont nem, hogy 30. operaházi jubileumán tökéletesen intakt hanggal briliáns magas C-ket énekeljen. Legendás Turandot volt, százas nagyságrendben énekelte a „hangtemető” szerepet, a ’70-es évek elején pedig „bősz leopárdként” hadakozott szerelméért (az egyik forró hangulatú estén az akkor Magyarországon még ismeretlennek számító, ifjú Plácido Domingoért) mint Floria Tosca. 

Idővel aztán új dimenziók tárultak fel előtte; a hochdramatischer, valamint a jugendlich-dramatisch szerepkörben, e speciális operai világban való alámerülésének köszönhetően vált a Richard Strauss-darabok ihletett és avatott tolmácsolójává; legendás Saloméjának „hétfátyoltáncát” férje koreografálta számára, s majd évtizedek múlva ugyanezen darabban mint valódi sárkányasszony fagyasztotta meg a levegőt Heródiásként.

Sikerrel dalolta továbbá az Ariadné Naxosz szigetén krétai királylányát és a szép Tábornagynét A rózsalovagban. Verdi-, Puccini- és R. Strauss női főszerepei voltak tehát a fő iránycsapás, de a barokk és klasszika korának operái sem számítottak idegen terepként számára; a hazai Monteverdi-reneszánsz idején az Odüsszeusz hazatérése Sors, valamint Héra szerepét dalolta, de címszereplő lett Gluck Iphigénia Tauriszban és Händel Rodelinda című zenedrámáiban is. A nagy Mozart- és Wagner-szerepek elkerülték a sűrűn foglalkoztatott operaénekesnőt, viszont a bécsi klasszika komponistájának egyik nőalakja, Donna Anna (~Don Giovanni) kétségtelenül meghatározó volt számára, szuperlatívuszokban írt róla a korabeli kritika.

Abszolút univerzális énekesnőként az operai- mellett a koncertszínpadon is rendkívül aktív volt; repertoárján a preklasszikusoktól egészen a XX. századi modernekig, Beethoventől Honegger és  Milhaud komponálta művekig sok minden kényelmesen elfért és természetesen a magyar zeneszerzők darabjainak bemutatásában is bábáskodott (~ Kodály: Budavári Te Deum, Petrovics: Bűn és bűnhődés, Farkas: Szigetvár dicsérete, Sugár: Hunyadi, etc.). Itthon az Operaház„aranykorának” csillagai mellett világsztárokkal is együtt énekelt, többek között Grace Bumbryval és James Kinggel az Aidában, Fiorenza Cossotoval A trubadúrban, Nicolai Geddával a Traviatában, Boris Christoffal a Don Carlosban, Cesare Siepivel a Don Giovanniban. Fellépett Európa rangos dalszínházaiban, de művészetéből ízelítőt adott a tengerentúlon is.

Richard Strauss: Salome – címszerep, 1963

Pályája utolsó harmadában a főszerepek mellett kisebb karakterszerepeket (~Szarka néni – A köpeny, Császárné – Háry János) is vállalt, majd Oberfrank Géza hosszas győzködésére a ’90-es években tanítani kezdett. Utolsó nagy alakításai Britten Albert Herringjének Lady Billowsa, a Salome Heródiása, valamint a Bánk bán Gertrudis királynéja voltak. Ez utóbbival búcsúzott a színpadtól 1993-ban, de alkalomszerűen még fel-fellépett a rá következő 5 esztendőben. Minden rangos kitüntetést megkapott, de érdekes módon megkésett Kossuth-díjára egészen 2005-ig kellett várnia. 2014. március 10-én hunyt el orbánhegyi otthonában, 95. születésnapját ünnepelné idén. Férjével közös síremléke a Farkasréti temetőben található.

2014-ben jelent meg e cikk szerzőjének 200 archív fényképpel illusztrált  „Déry Gabriella mítosza nyomában” című magánkiadványa, s hamarosan Déry halála 10. évfordulójának apropóján egy, a művésznő pályáját alaposabban feltáró, pályatársak és tanítványok visszaemlékezéseivel gazdagítottt emlékírása a Parlando Zenepedagógia Folyóirat soron következő számában.

A Déry család emlékének az ápolását is célkitűzésének tekinti a hamarosan szervezetileg is megalakuló Budafok-Tétényi Keresztyén-Zsidó Baráti Kör.  Kezdeményezésük eredményességében bízva, még az idei év során emléktábla kerül a család egykori budafoki házára, továbbá előadás-sorozattal és kiállítással is megemlékeznek Déry Lipót Pálról és Déry Gabrielláról.

Képek forrása: a szerző archívuma. A fotográfiák az img2go használatával lettek színezve.