Amikor ezt az albumot 1980-ban felvették, az Angol Barokk Szólisták együttes alig két éve létezett, mégis azon kevés kiadványok egyike, amely irányt mutatott a korhű előadói stílusban utazó fiatal zenészeknek. Gardiner és zenekara újraértelmezte a barokk hangzást, felcsavarták a volumét és alaposan ráléptek a gázpedálra. Az Erato/Warner ismét megjelentette a Vízizenét, mi pedig ujjongtunk, hogy a kezünkbe vehettük.
John Eliot Gardiner először 1964-ben hozta létre a Monteverdi Kórust, majd 1968-ban a Monteverdi Zenekart, amely modern hangszereken játszott. Az 1970-es évek végén a zenekar áttért a korhű hangszerekre, és új nevet is kaptak, ez lett az Angol Barokk Szólisták. Az első koncert az új név alatt 1977-ben volt az Innsbrucki Régizene Fesztiválon, bár a zenekar hivatalosan csak 1978-ban alakult meg. A Water Music Suites az Angol Barokk Szólisták egyik legelső felvétele. A hangszeres színvonal már ekkor figyelemre méltó, Gardiner esztétikája pedig már itt megjelenik: a pontosság, a hangszeres perfekcionizmus, és pazar dinamika jellemzi a zenét – le kellett rombolni minden előítéletet, ami akkoriban a barokkot körbelengte. És Gardiner, Harnoncourttal együtt mindezt meg is tette.
Händel két zenekari műve (Water Music/Music for the Royal Fireworks) a legnépszerűbb és legtöbbet rögzített hangszeres művek között szerepel. A felvételen hallható Vízizene igazi nemes, királyi zene, amelyet egyetlen célra komponáltak: ünneplésre. Pozitív energia hatja át, még a lassú tételek is ezt mutatják. A három szvitben komponált vízi revüt eredetileg 50 különböző hangszer játszotta egy Temzén úszó uszályon. Gardiner felvétele két F-dúr változatot tartalmaz, és megváltoztatja a három szvit sorrendjét. Ez az eredeti hangszereken megszólaló előadás a hitelesség érzetét kelti bennünk – ez volt az első olyan felvétel, amely egyértelműen eltért az utóbbi évtizedekben vég nélkül felvett buja, túlhangszerelt romantikus változatoktól.
Az eredmény elragadó: a zene textúrája lehetővé teszi számunkra, hogy teljes mértékben elmerüljünk a részletekbe. Sir John Eliot Gardiner és az Angol Barokk Szólisták előadásának van valami gőgös, ünnepélyes szépsége. Bár a hangzás a modern szabványok szerint kissé vékony, főleg, ha a vonósokat vesszük alapul, a mindent körüllengő atmoszféra átterjed a mi a nappalinkba is. Vagy ahol épp hallgatjuk a lemezt.
