Ez az 1949-es a legkorábbi teljes felvétel Bruckner 7. szimfóniájából, amelyet Furtwängler rögzített. Később több karnáció is készült belőle, de sokak szerint ez a legizgalmasabb mind közül. A legendás hangzóanyag most vinylen jött ki a Warner jóvoltából, ráadásul egy bónusz tracket is tartalmaz a 8. szimfóniából. Leporoltuk a lemezjátszót és meghallgattuk, vajon igazuk van-e mindazoknak, akik dicsőítik ezt az interpretációt.
A Brucknerhez fűződő viszonyomat mindig is a diszkrepancia jellemezte. Először is imádom ezt a vastag hangzást, a felfelé törekvést, na jó, inkább az igyekezetet és monumentális formákat. Amikor azt mondják, hogy van hasonlóság a metál, abból is a súlyosabb fajtájú alműfajok és a komolyzene hangzása között, azt hiszem, akár Bruckner munkásságára is érthették.
Másodszor nem tudom nem megmosolyogni ezt a katedrális-építést (építkezést), ezt a hatalmas igyekezetet, az izzadságszagot, amellyel az osztrák mester munkái rendelkeznek. Nagy igyekezetével – hogy közel kerüljön az Úrhoz – ugyanis inkább saját fajunk, az ember, s így saját maga korlátait mutatta meg. De ettől függetlenül, ahogy ő újrapróbálkozik korlátai szétfeszítésével, én is kísérletet teszek, hogy egy újabb darabot ismerjek meg életművéből. Hátha. A válasz ugyan borítékolt, de a kiváló felvételek között azért még érdemes szétnéznünk.
Furtwängler és a berliniek találkozása egy varázslatos pillanat, ez a lemezen is jól érezhető, bár a kicsit sötét, szürke és kemény hangzás néha megnehezíti a mű teljes befogadását. Bár Furtwängler és a Berlin Filharmonikusok a bruckneri hegyek magaslataira törnek, elérve az örökkévalót és megérintve a végtelent, e lemez hangzása visszahoz minket a saját nappalinkba, sőt, gardróbszobánkba, ahol épp a zoknik szortírozása vár ránk.
Ahogy a német karmester szinte összes Bruckner felvételén, itt is ihletetten, a valós tartalmat közvetítve dirigálja a zenekart. Erőteljes, de mégis transzparens az interpretáció. A 2. tételnél (Adagio) nem lehet nem Szabó István filmjére, a Szembesítésre gondolni, a 4. tétel végén pedig szinte képtelenség nem érezni némi katarzist, a beteljesülést.
Kiváló zenei tartalom, a lehetőségekhez képest korrekt hangminőség jellemzi a kiadványt, Bruckner kedvelőinek mindenképp ajánlott, már csak azért is, hogy össze tudják hasonlítani a többi felvétellel.
