Mindössze négy évvel Strauss Alpensinfonie című művének izgalmas, a Londoni Filharmonikusokkal rögzített élő felvétele után Vladimir Jurowski újabb koncertfelvétellel jelentkezik. Ezúttal német zenekarával, a Rundfunk-Sinfonieorchester Berlinnel, amelynek 2017 óta vezető karmestere. A Pentatone által makulátlan minőségben rögzített felvétel izgalmas teljesítmény, amely megmutatja, hogyan változott – és hogyan nem – a karmester hozzáállása a műhöz az eltelt évek alatt.
Az egyik nyilvánvaló különbség az időtartamban mutatkozik meg: az új felvétel négy perccel hosszabb, mint a londoni felvétel. Ez általános szellősséget eredményez, és azt az érzést, hogy a zene megkapja a neki járó időt és teret, míg a korábbi felvétel néha, ha nem is sietősnek, de enyhén elnagyoltnak tűnt. Most egy kicsit kevesebb a lendületesség és vitathatatlanul kevesebb az izgalom, főleg a partitúra első harmadában, ám az előadás sokkal részletesebb.
Az előadás minősége és Jurowski víziójának koherenciája egyre világosabbá válik, ahogy közeledünk a csúcshoz: a drámaiság ragyogóan fokozódik, ahogy egy félelmetes gleccserhez érkezünk, miközben a „veszélyes pillanatok” élénken kirajzolódnak. Maga a csúcs széles és nagyvonalú, nem beszélve a hangzásbeli orgiáról.
Jurowski a füzetben található jegyzetben gyönyörűen ír a mű két rétegéről – a képi és a filozófiai rétegről. Az első aspektus kiválóan megvalósult: rengeteg a feltűnő részlet és a megragadó dráma, elég, ha csak a vihar megjelenítésére gondolunk. Az utolsó percek olyan finálét produkálnak, amely Karajan 40 évvel korábbi, klasszikus felvételével vetekszik, amely az „egyetemes harmónia” (ahogy Jurowski fogalmaz) megindító érzését kelti a hallgatóban.
