Tóth László 2016 óta vezeti elnökként a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát, amely idén novemberben ünnepli fennállásának 170. évfordulóját. A jubileumi alkalomból beszélgettünk a zenekar múltjáról, de jövőt érintő kérdések is felmerültek, hiszen a BFTZ nagy hangsúlyt fektet a fiatal közönség megszólítására és új utak keresésére is.
– A BFTZ az ország első, rendszeresen koncertező szimfonikus zenekaraként jött létre 1853-ban. Mennyiben támaszt ez az örökség elvárásokat?
– Úgy vélem, nekünk kötelezettségünk és szívügyünk olyan műveket műsorra tűzni, amelyek a múltunkat és az indulásunkat fémjelzik. Tavaly például Mihalovich Ödön Toldi szerelme című, méltatlanul elfeledett darabját adtuk elő.
Finanszírozási okokból mi nem vagyunk annyira nagy zenekarként jelen a magyar kultúrában, de pontosan ezért is felelősségünk, hogy a magyar kultúra napján, vagy a Himnusz zenéjének a születésnapján (június 15.), vagy bármely, Erkel Ferenchez köthető ünnepen megjelenjünk. 2024. június 15-én a Magyar Zene Házában lesz koncertünk, ahol alapítónk ritkán játszott kortársainak műveit mutatjuk meg.
– 2023. november 23-án a Müpában ünneplik a zenekar 170. születésnapját. Milyen koncepció alapján állították össze a műsort?
– Különleges koncerttel készülünk, hiszen két karmester – Madaras Gergely és Marco Comin – is vezényelni fog. A műsor első felére magyar műveket válogattunk, természetesen Erkeltől indulva, akinek Ünnepi nyitány című darabja hangzik el. Utána egy ősbemutatót hallhatunk Vajda Gergelytől, akitől erre az ünnepi alkalomra új művet rendeltünk. Ezzel a hagyománnyal a magyar kultúra értékeit szeretnénk gyarapítani, és bízunk benne, hogy az így született művek 50–100 év múlva is pódiumon lesznek, mint ahogy a Galántai táncok Kodály Zoltántól, amit nekünk ajánlott a szerző.
A koncert első felét Dohnányi Ernő Szimfonikus percek című művével zárjuk, aki 42 évig volt elnök-karnagyunk. Az ő zsenialitása az egész múlt századot áthatja, nem lehet elégszer játszani a darabjait. A második félidőre Marco Comin olasz karmestert hívtuk, aki Dvořák Újvilág-szimfóniáját fogja dirigálni. Ezt szintén mi mutattuk be Magyarországon először 1899-ben, néhány évvel a mű megszületése után.
– Mi az együttes előtt álló legfontosabb feladat 2024-ben?
– Amellett, hogy kötelességünknek tartjuk megszólaltatni Erkel Ferenc és kortársai műveit, jövőre a crossover koncertekre is nagyobb hangsúlyt fektetünk. Szeptemberben például a Sugarloaf együttest kísértük a Várkert Bazárban, májusban pedig a terveink – szintén ugyanott – Tálas Áron jazztriójával lesz közös koncertünk. Olyan klasszikus zenei motívumokra fog improvizálni a trió, amiket előtte mi autentikus formában mutatunk meg a közönségnek.
Nem feltétlenül új, de rendhagyónak nevezhető az Óbudai Társaskörben futó sorozatunk, ahol az irodalom és a zene találkozásaira hozunk példákat. Illetve a Várkert Bazárban olyan koncerteket is tartunk, ahol Bellák Gábor művészettörténész révén a zene és a képzőművészet kapcsolatára mutatunk példákat. Ezek a kikacsintások a különböző művészeti ágak vagy más zenei stílusok felé szerintem nagyon izgalmasak a mai közönség számára.
– A BFTZ rengeteg ifjúsági koncertet tart, fontos számára a közönségépítés. Milyen megközelítéssel lehet elérni a fiatalokat?
– Nekünk a valódi konkurenciánk nem egy másik zenekar vagy kulturális terület, hanem a digitális világ. Ez egy olyanfajta nehézséget jelent, amire még az egész szakma keresi a megoldást. Az biztos, hogy csak nagyon átgondolt programokat szabad a fiatalok elé vinni, mert ami a telefonon keresztül áramlik feléjük, az mind nagyon professzionális.
Ha mi ezzel nem tudjuk tartani a lépést, akkor a klasszikus zene becsúszik a fejükben a „gagyi” kategóriába, és onnan nagyon nehéz kikerülni.
Jelenleg négy típusú ifjúsági koncertünk van, és mindegyiken hónapokon keresztül dolgoztunk, hogy egy másodperc se legyen unalmas, különben elveszítjük a figyelmüket. Nagyon sok diák néhány méter távolságból ilyenkor hall először professzionális muzsikust. Annak, hogy egy tornaterembe, vagyis a saját közegükbe visszük el a klasszikus zenét, van egy varázsa, ami alól nem nagyon tudják kivonni magukat.
– Mi az elsődleges céljuk ezekkel a koncertekkel?
– Elsősorban jó kérdéseket szeretnénk feltenni a fiataloknak. Bízunk abban, hogy akár egyedül, akár a tanárok segítségével elkezdenek gondolkodni olyan kérdéseken, mint például mit jelent magyarnak lenni, milyen kulturális értékeink vannak, miért izgalmasabb egy összetett zenemű vagy akár egy festmény, miért érdemes időt szánni a „bonyolultabb” művek megértésére a mai leegyszerűsített, könnyen fogyasztható világunkban. Rá szeretnénk világítani arra, hogy ők felelősséggel tartoznak ezeknek az értékeknek a megőrzéséért, továbbviteléért.
Azt gondolom egyébként, hogy a klasszikus zenéhez meg kell érni. Nem véletlen, hogy a közönség nagy része világszerte legalább középkorú.
Amikor az ember már túl hangosnak érzi a rock and rollt vagy a dübörgő basszust, akkor fordul a klasszikus zene felé. Ez szerintem idő kérdése.
– Hogyan képzeli el a zenekar jövőjét?
– Ennek a megválaszolásához egy kicsit visszamennék az időben. 2016-ban választottak meg elnöknek, és akkor az elsődleges célkitűzés az volt, hogy újraépítsünk egy márkát, ami már kezdett elenyészni. Meg kellett találnunk a zenekar helyét a kulturális életben, és azt is megnéztük, hogy a zenészeknek mire van szükségük. Az ő kezdeményezésükre hoztuk be a kamarazenélést, ami óriási felfrissülést jelent számukra.
Azóta sikerült felépítünk a brandet, és a működésünk is biztosítva lett. A következő időszakban én a minőségre szeretnék nagy hangsúlyt fektetni, például külföldi vendégművészek meghívásával.
Lehet, hogy ritkán koncertezünk, de azok legyenek mindig igazi ünnepek a magyar kultúrában!
– Ha már szóba került a kezdeti időszak, mesélne arról, hogy hogyan találta meg ez a feladat? Hiszen régebben klarinétozott is.
– Az Operaház zenekarában játszottam közel nyolc évig, utána pedig a marketingosztályon dolgoztam különböző pozíciókban tizenkét éven keresztül. A zenekar nyomon követte a szakmai utamat, ahogy az aktív zenélésből kikerülve megtanultam a háttérben zajló menedzseri és marketing feladatokat. Ráébredtek, hogy már nem működik az a korábbi modell, hogy egy aktív zenekari zenész legyen a Társaság ügyvivője is egyben. Én vagyok az első elnök a zenekar 170 éves történetében, aki nem aktív muzsikusként irányítja az operatív munkát, dehát a mai világban megítélésem szerint kivitelezhetetlen lenne a kettő egyszerre.
– Tavaly megválasztották a Magyar Zenei Tanács elnökségébe is. Mit lát a hazai zenei élet legnagyobb kihívásának?
– Azt gondolom, mindenki attól szenved, hogy a világ olyan gyors tempóban változik, amit nem lehet lekövetni. A mi műfajunk 150–200 éve ért fel a csúcsra, akkoriban a klasszikus zene sokkal inkább a mindennapok szerves részének számított, mert kevés konkurenciája akadt. Az értelmiségi lét egyik attribútuma volt, és ez azóta nagyon megváltozott. Mindenki keresi a megoldásokat, hogy hogyan lehet izgalmasnak maradni úgy, hogy közben becsempésszük ennek a zenének az értékeit is. Jelenleg ezt látom a legnagyobb nehézségnek.
