A Warner EMI-felvételeket (újra)kiadó sorozatában a következő gyöngyszem Mozart Varázsfuvolája Otto Klemperer vezényletével, méghozzá vinyl lemezen. Feljavított hangzás, pontosabb sztereóhangzás jellemzi az anyagot, a zenei végeredmény pedig önmagáért beszél: egy kerek egész Klemperer-univerzumot kapunk, a szokásosan lassabb tempókkal.
Karajan és Böhm első felvett Varázsfuvoláihoz és az úttörő Beecham-felvételhez hasonlóan Klemperer 1964-es EMI-változata is csak az áriákat és az együtteseket tartalmazza, a párbeszédeket kihagyva. Klemperer hipnotikus koncentrációja kompenzálja a drámai közvetlenség elvesztését, türelmesen bontja ki Mozart partitúráját, mint egy veterán mesemondó, aki a cselekmény és a mellékszálak minden apró részletét élvezettel meséli el. A tempó időnként súlyos, de soha nem olyan nehézkes, mint Klemperer későbbi Mozart-operafelvételei esetében.
A szereposztásban nincs gyenge láncszem. Az Éj királynője két áriájának sztratoszférikus magasságai nem okoznak gondot Lucia Poppnak, bár ő nem az a természetes koloratúra, mint Roberta Peters (Böhm) vagy Wilma Lipp (Karajan és Böhm monófelvételein). Nicolai Gedda lelkesedést, gyengédséget és intelligenciát hoz Tamino figurájában, Walter Berry kerekded, pompásan artikulált Papagenóját pedig öröm hallgatni. Gottlob Frick könnyedén kezeli Sarastro mélyen fekvő hangjait (ami egy 58 éves énekes számára igen lenyűgöző), míg a fiatal Gundula Janowitz friss, sugárzó hangszíne éppen megfelelő Paminának.
