Február 6-án meghalt Ozava Szeidzsi, a leghíresebb japán karmester. A legnagyobb dirigensek, a nagy generáció képviselői közé tartozott, munkássága, embersége igen nagy hatást gyakorolt a következő nemzedékekre. Most egy Carmina Burana-felvételt bontottunk ki újra, hogy megnézzük, miért is volt ilyen nagyszerű karmester.
A remek előadás a legújabb átdolgozásban jobban hangzik, mint valaha és továbbra is a Carmina Burana egyik legkedveltebb interpretációja, megelőzve az Ozawa Philips számára, Berlinben készült későbbi verzióját.
Igaz, a szólisták nem a legjobbak: Evelyn Mandac a csendesebb pillanatokban megható, de egyébként kissé harsány, a tenor Stanley Kolk pedig, nos, kit érdekel, egyébként is az egyetlen gyötrelmes tenorszóló (a szélsőségesebb részeknél a szokásos falsetto helyett a teljes hangot választotta). Sherill Milnes a legjobb: elbűvölő, gazdag tónusú, és a kocsmai jelenetben épp a kellő mennyiségű pimaszságot sugározza.
Az előadás mégis Ozava energiájából, a Bostoni Szimfonikusok lendületéből és a New England Conservatory Chorus féktelen és egy cseppet sem finomkodó énekstílusából táplálkozik. Ez egy friss, fiatalos hangzású változat, amely egy napot sem öregedett a felvétele óta – az RCA lemeze melegen ajánlott.
