Mozart 20-as és 27-es zongoraversenyét sokszor rögzítették már, számos kiváló lemez is akad köztük – most az itthon kevéssé ismert kiadó, a Mirare kiadványát kóstolgattuk, vegyes eredménnyel. A szólista Anne Queffélec, a Párizsi Kamarazenekart Lio Kuokman vezényli.
A K. 466 nyitótaktusai már a kezdetektől fogva baljós hangulatot és árnyékos feszültséget árasztanak. A timpani és a rézfúvósok pontosak és élesek, ami fokozza a drámai hatást. A zenekar mint együttes kiválóan működik, beleértve a fafúvósok kiváló szóló- és csoportos játékát, valamint a szólistával való koordinációjukat.
A probléma az, hogy bár Queffélec zongorajátéka kivételes, markáns hangzása nem mindig illeszkedik a vonósok karcsú és korhű játékstílusához. Ezen a felvétel sem segít; a zongorát úgy helyezi előre, hogy az néha elfedje a zenekari részeket.
Ha ezeket a kételyeket le tudjuk küzdeni, azért sok mindent élvezhetünk az interpretációban; Queffélec játékát mindig is a zenei frazeálás mély megértése jellemezte, és Mozart zenéjében semmi sem fontosabb. A frazeálás kéz a kézben jár a zenekar egyes játékosaival, ebben Lio Kuokman karmester is segít, aki minden egyes zenészt teljes összhangban tart.
A 27. zongoraverseny (K. 595) intimebb hangvételű, az együttes összetartozás nagyobb fokát mutatja be. Itt a zenekari szekciók közötti szinkronizálás az interpretáció során a részletekre való aprólékos odafigyelésről tanúskodik. De a zongora ismét kissé nyomasztóan hangzik a karcsú vonósokhoz képest, még akkor is, ha Queffélec nem épít be különösebben erőteljes játékot.
Kedvelhető, de nem egy kihagyhatatlan darab.
