A legutóbbi albumán Piotr Anderszewski úgy oldotta meg a Bach prelűdjeinek és fúgáinak előadásával kapcsolatos kihívásokat, hogy egy saját „ciklust” hozott létre, amely fantáziadúsan volt kitalálva és előadva. Ezen az új kiadványon három zeneszerző hangján keresztül kívánja megragadni a lázadás szellemiségét: Bartók, Szymanowski és Janáček.
Egy meglehetősen költői előszóban a zongorista kiemeli az egyes zeneszerzők számára legmegragadóbb tulajdonságait: Janáček esetében ez „a szláv lélek lényegének közvetlen kapcsolata a valósággal”. Frappáns leírás, de hogyan lehet ezt hangzásra lefordítani?
Anderszewski a zenéhez egyfajta pimaszságot ad, bár úgy találtam, hogy a buzgósága néhány alkalommal túlságosan kemény hangzást eredményezett. A szeszélyes, szédületes, pontozott ritmusok azonban szépen tükrözik Janáček művének szeszélyességét. Az Allegro (5. szám) bizonyul a legkitartóbbnak, de ismét elgondolkodtam azon, hogy vajon az akkordokat és hangsúlyokat ennyire keményen kell-e ütni, még akkor is, ha egy „fékezhetetlen” lélekről van szó – talán a mű vitalitását akarta kifejezni?
A „Szymanowski-ciklus” az Opus 50-es Mazurkáiból 6 darabot tartalmaz. A 3. számban az előadó lágy hangja kiegészíti a zeneszerző összetett és harmonikus nyelvezetét, észszerű egyensúlyt teremtve a darab atmoszférikus és táncszerű tulajdonságai között. A lázadás az őrület formáját ölti, amely áthatja a 10. számú Allegramentét. Ha a cél a kataklizma és a düh megteremtése volt, akkor a zongorista minden bizonnyal teljesítette azt: Anderszewski előadása valami olyasmi érzést hagy bennünk, amely félúton van az elmélkedés és a nyugtalanság között.
Bartók 14 bagatelljének többsége ugyan miniatűr, de tele van egyedi karakterrel. Az Allegro giocoso például huncut és gúnyos, míg az ezt követő Andante a macabre-t kutatja finomabb módon (figyeljük a zongorista kísérteties dallamait). Minden egyes ismétlődő hang tiszta, mint a csengő, és a mű közepén lévő hangklaszterek éppen a megfelelő árnyalatú kísérteties karakterrel és átláthatósággal rendelkeznek. Bár csak néhány ismétlés van, hátborzongatóságuk még sokáig kitart az utolsó hang után is.
A program valóban megtestesíti a megragadott koncepció szellemét, de a mintegy egyórás zene középpontjában nagyon is a lázadás sötét, baljós oldala áll. Filozofikusabb, töprengőbb hangulatú estékre ajánlott.
