Még több Csokonait a magyar színpadokra! – így kiált majd a lelkes néző, aki rácsodálkozik a Szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház bő másfél éve fesztiválról fesztiválra járó, nem csak hangos tapsot, de rangos díjakat is besöprő, Tapasztó Ernő által rendezett előadására, Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című abszurd bábszínházra.
Pedig sokan sokáig a lírikus Csokonai Vitéz Mihály munkásságának árnyoldalaként tartották csupán számon drámaírói munkásságát. A szerző „aktori tehetségéről” ugyan már kortársai beszámoltak, de szerzőnknek debreceni diákként az iskolai színjátszással való ritkás találkozásain túl élő kapcsolata nemigen volt színházzal. Az általában nem hálás utókor A méla Tempefőin kívül nem is igen vesz elő semmit a korpuszból, kivéve persze Karnyóné kacagtató sztoriját, amiről nyugodtan állíthatjuk, hogy az egyik, ha nem a legelső kiemelkedő minőségű vígjáték.
És aztán egy jó darabig az utolsó is: az 1799-ben Csurgón írt és helyben, a szerző diákjaival bemutatott Csokonai-komédia után egészen a huszadik századig kell majd várni az igazi magyar vígjátékok megszületésére. Már csak emiatt is érdemes odafigyelni a Karnyónéra, meg persze bűbájos-furfangos nyelvezetére, hiszen mégis csak egy tündérbohózatról van szó. Benne olyan, a közönség jóindulatát garantáltan mindig elnyerő témák elősorolásával, mint amilyen a kilátásba helyezett anyagi javaktól vak szerelem megjelenítése, vagy éppen a holtnak hitt egykori férj betoppanása a káosz csúcspontján.
A címszereplő Karnyóné hervadó szépségű, ám vastag bukszájú vénség, aki hosszú évek óta hiába várja haza férjurát. Ráncos, reszketeg kezéért akad jelentkező, nem is egy – „a két szeleburdiak”, vagyis Tipptopp és Lipitlotty két tökkelütött szerencsétlen, akiknek a maradék eszét is elvette a karnyújtásnyi közelségre a szemük előtt lebegő hozomány lehetősége. Félreértések, hazugságok, intrika és csalás löki előre a sodró lendületű cselekményt a meglepő végkifejlet irányába.
Csokonai szerény színházi tapasztalata ellenére is igen ügyesen szövi és gabalyítja össze a szálakat, amikor legvégül még élet és halál stabilnak hitt viszonyrendszerét is alaposan felbolygatja. A darab bár többszörös emberhalállal végződik, ne feledjük, hogy tündérkomédiát látunk: a szerző jól tudja, hogy nem szabad legörbülő szájjal ott hagyni hűséges nézőit, így természetfölötti közbeavatkozással ugyan, de végül minden jóra fordul.
Hogy Tapasztó Ernő szegedi-aradi koprodukcióján senki nem fog szomorkodni, az egészen biztos. Ahogy egy interjúban mondta, Csokonai drámája a rendező számára az első modern darab: „kicsit barokk, kicsit rokokó, kicsit Ionesco”, ami rengeteg abszurd színházi elemet tartalmaz, ezzel évtizedekkel megelőzve saját korát. Az abszurd tehát a kulcsszó az előadás megközelítéséhez, és ha elfogadjuk a korán világossá tett játékszabályokat, nem csalódhatunk.
Az összhatáshoz nagy mértékben hozzájárul Szvatek Péter fiókos, trükkös, a sok-sok gyertya révén ravatalt is megidéző dobozdíszlete, ami többszörös keretet ad a játéknak. Varsányi Anna fehér arcfestéssel és molyette parókákkal súlyosbított rongyos rokokó és tépett kortárs jelmezeinek képét jó időre elraktározza a nézői emlékezet. A boltospult észrevétlenül bábparavánná válik, a csak deréktól felfelé látható szereplők hetykén a fiókos fal elé hajított aprócska rongylábai sokadik alkalommal is megnevettetnek.
Mintha csak jókedélyű halottak másztak volna elő sírgödreikből, hogy még utoljára eljátsszák nekünk, mi is vezetett mostani állapotukig: Csokonai delikát zombigyűjteménye azonban nem félelmet, hanem hangos nevetést gerjeszt. A markáns látványvilághoz ugyanis szélsőséges, eltúlzott gesztusok, vicces ismétlések, két kézzel szórt verbális poénok járulnak: érezni, hogy a játszók a millió ötletet önmagukból bányászták elő, ahogy az is szemet szúr, mennyire élvezik ezeknek a merészen elrajzolt, kevés mélységet tartalmazó karaktereknek a megjelenítését. Színes, szélesvásznú, harsány vásári bábkomédia a legjavából, rizsporral bőségesen megszórva. Igazi attrakció, csak tessék, csak tessék!
Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak szeptember 2-án, pénteken 20 órától látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon, az idén tizedik alkalommal megrendezett Színházi Szemle programsorozatában.
