Magyar fotós képét díjazták az Év Természetfotósa nemzetközi versenyen

Szerző:
- 2022. október 25.
Potyó Imre: Csigaszellem - forrás: Natural History Museum
Potyó Imre: Csigaszellem - forrás: Natural History Museum

A BBC Wildlife Magazine 1964-ben indította el a Wildlife Photographer of the Year, azaz az év természetfotósa versenyt, amelyet a londoni Természettudományi Múzeum rendez meg minden évben. A versenyen idén egy magyar fotóst is díjaztak. Potyó Imre a börzsönyi csigaszellemről készített képével került a verseny legjobbjai közé.

- hirdetés -

Potyó Imre tudományos kutató, 2007-ben kezdett el fotózni. Több díjat is kapott, többek között 2018-ban és 2020-ban is az Év magyarországi természetfotósa lett. Környezetkutatóként munkájának középpontjában a népszerű tudományos tevékenység és a szemléletformálás áll.

A Csigaszellem című, díjazott képén azt a ritka pillanatot örökítette meg, amikor a pöffeteggomba kilövellt spórái a gomba kalapja felett csigavonalba rendeződnek. Potyó Imre a Quibitnek eljuttatott sajtóközleményben azt írja, ez az esemény számára is teljesen egyedi. Bár rendszeresen fotóz gombákat, a spóraszóródást éppen azért tartja érdekesnek, mert a kilövellő spórák a légmozgásnak köszönhetően mindig más, egyedi formát vehetnek fel. Fotóját a természetes művészet kategóriában díjazták, amelybe olyan fotók kerülhetnek, amelyek a természet egyszerű szépséget és összetett művészetét tükrözik.

A nemzetközi versenyre idén 90 ország fotósai, körülbelül negyvenezer képpel neveztek. A fődíjat az amerikai Karine Aigner Nagy felhajtás (The big buzz) című képe kapta, amelyen egy kaktuszméhekből álló zümmögő gömböt örökített meg, amely egy texasi ranch forró homokján pörög. A fotón egy kivételével mindegyik méh hím, és a középen lévő egyetlen nősténnyel akarnak párosodni.

Karine Aigner: Nagy felhajtás - forrás: Natural History Museum

Karine Aigner: Nagy felhajtás – forrás: Natural History Museum

Az év fiatal természetfotósa címet a thaiföldi Katanyou Wuttichaitanakorn nyerte el, aki egy trópusi bálna táplálkozásának egy pillanatát kapta lencsevégre. Fotóján jól látszódnak a táplálék megszűréséért felelős szilák.

A természetes művészet kategória győztese pedig Junji Takasago japán fényképész Mennyei flamingók című képe lett, amely a flamingókat közrefogó tükröződő felhőknek köszönhetően egy álomszerű, szürreális jelenetet örökít meg.

A verseny díjazott fényképeiből készült válogatást a Természettudományi Múzeum weboldalán lehet megtekinteni.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo