Lajkó Félix egyedülálló zenéje itthon és külföldön is mindenkit elvarázsol. A topolyai születésű zenész is fellép a Cziffra Fesztiválon, emiatt kerestük fel, illetve, hogy kiderüljön, hogyan talált rá az improvizációra, Cziffra Györgyre, és miben áll a zene önmagán túlmutató jelentősége.
– Balázs Jánossal nem ez lesz az első közös munkájuk, korábban Jelszó címen jelent meg lemezük. Hogyan találtak egymásra?
– Egy Müpában tartott próbán ismertük meg egymást, mielőtt turnén vettünk volna részt. Később, Pekingben összebarátkoztunk, és már akkor megfogalmazódott bennünk egy együttműködés terve.
– Gondolom, a fesztiválra való felkérés sem lepte meg.
– Valóban nem, Jancsi már jó egy éve jelezte, hogy számít majd rám.
– Improvizatív esttel készülnek, tehát bárhogyan alakulhat a program. Ettől függetlenül lehetséges valamilyen szintig a felkészülés?
– A már említett Jelszó című lemezünkről kerül elő egy-egy darab a közös koncerteken. A többit a meglepetés és a tudatos véletlen alakítja majd.
Szavazzon Lajkó Félixre január 31-ig ide kattintva.
Egyetlen magyar művészként szerepel a vajdasági hegedűs a legjelentősebb nemzetközi világzenei szaklap, a Songlines Év legjobb művésze jelölésében.
– A szakmai jártasságon kívül milyen feltételek kellenek ahhoz, hogy a közös improvizatív játék jól sikerüljön? Egymás alapos ismerete, a zenésztársakba vetett bizalom, vagy akár barátság?
– Fontos, hogy a zenészek között ne alakuljon ki verseny, inkább az alázat kerüljön előtérbe. Ha úgy alakul, hogy játék közben „elmegyünk” egymás mellett, nem a másikra való licitálás miatt történik, inkább csak hagyjuk, hadd érvényesítse egy-egy pillanatban a másik a zenei elképzeléseit. Mindehhez rendkívüli érzékenység és odafigyelés szükséges.
– Hamar fény derül arra, ha nem sikerül?
– Mindig sikerülnie kell! Másképp ki sem állnék a színpadra. Sikertelennek akkor mondanám, ha mint említettem, az egésznek a tétje az lenne, hogy ki játszik jobban.
– Azt mondják, az improvizáció képesség. Ön mikor tapasztalta meg először
– Gyerekkoromban nagyon gyakran magyar népdalokat játszottam. Akkoriban sokszor volt a környéken áramszünet. Szüleim elmentek valahova, én otthon egyedül, gyertyafénynél voltam és nagyon féltem.
A figyelmem már nem kötötte le az agyonismételt népdal, új hangok, variánsok után kutakodtam,
noha akkor még nem tudtam, hogy hivatalosan ezt rögtönzésnek hívják.
– Nem túlzás, ha a nélkülözést tesszük felelőssé az improvizációs készsége felfedezéséért.
– Persze! Úgy gondolom, hogy mindig valaminek a hiányából születik valami.
– Cziffra Györgyről mikor hallott először?
– Gyerekkoromban, a házunkkal szemközt lakott egy zongorázni tanuló barátom. Én hiába szerettem volna, a szüleim nem engedték. A barátom, Gál Zoli édesanyjának volt két Cziffra kazettája, és amikor berakták a magnóba, áthallatszott a zene.
Ha a zongora, mint fogalom jelenik meg a képzeletemben, mindig Cziffra neve ugrik be.
Illetve, amikor Cziffra felvételeit, például a Tánc című lemezt hallgatom, általában a gyerekkorom köszön vissza.
– Cziffra stílusa hatott Önre?
– Úgy gondolom, hogy igen. Játéka különösen markáns, kidolgozott, miközben a szabadság levegője veszi körül. Valami ehhez hasonlót igyekszem megteremteni én is, amikor játszom.
– Cziffra nagyon közvetlen, a sztársággal nem igazán törődő művész hírében állt. Egy mai zenésznél, hogy kiemelkedjen, elengedhetetlenek a sztárallűrök?
– Én nem érzem magam sztárnak, a kifejezéstől is ódzkodom. Mindig meglep, amikor sztárként viszonyulnak hozzám.
– A művészet, a zene segítette a világlátása mélyülésében, – hogy egy klasszikust idézzek: „Több dolgok vannak földen és egen…”(Arany János fordítása)?
– Nekem a zene életmentő volt. Annak idején meglehetősen rocker életmódot folytattam. Ha nincs a zene, a mindennapi gyakorlás, nagy valószínűséggel beleveszem ebbe a számomra érdektelen világba.
– Legutóbbi lemeze gyerekverseket tartalmaz, amelynek a bevételét tehetséges gyerekek támogatására fordítja. Lám, mint a tehetséggondozással is foglalkozó Cziffra György.
– Amikor az ember gyerekkorában játszani kezd, a zenéről, mint hivatásról, a legszebbeket gondolja. Úgy érzem, hogy gyerek maradtam, a korábbi elképzeléseimet nem tagadnám meg. Hiszem, hogy a zenével gyógyítani érdemes. Valójában a zenével önmagával kellene segíteni, annyira jó zenét csinálni, hogy mint egy varázslat, világhelyrehozó legyen.
