„A Peer Gynt nem színdarab, hanem lelkiállapot”, összegezte Henrik Ibsen művét egyik kritikusa. A néhol álomszerű, máskor a mesevilágba elkalandozó, de közben az élet és az emberi viszonyok realitását ábrázoló, ugyanakkor mély filozófiai gondolatokat felvető drámai költemény megzenésítésére 1874-ben maga a Peer Gynt szerzője kérte fel kortársát, Edvard Grieget.
Ibsen alkotása 1867-ben született meg, színpadon először 1876-ban mutatták be, a zenemű pedig 1899-ben készült el. A Maribori Szlovén Nemzeti Színház balett együttesének az eleve abszurd történetet a szürrealitásig fokozó előadását április 10-én az Operaházban láthatja a Budapesti Tavaszi Fesztivál közönsége. A koreográfus a romániai származású, 43 éves Edward Clug.
Társulatában olyannyira megbecsülik Edward Clugot, hogy tavaly, amikor negyedszázada volt annak, hogy oda szerződött, egy egész hetet az ő műveinek szenteltek. Ezek között a legújabbként a Peer Gynt-koreográfiát mutatták be.
A művész a bihar megyei Belényesen (Beius) született, és a kolozsvári (Cluj-Napoca- i) Nemzeti Balettiskolában végzett 1991-ben. Még abban az évben első táncosként a maribori Szlovén Nemzeti Színházhoz szerződött, amelynek 2003-ban művészeti igazgatója is volt. Első koreográfiáját, a Babylont 1996-ban készítette saját társulatában, két évvel később Tangó címmel jelentkezett egész estét betöltő balettjével. Shakespeare Rómeó és Júliájának modern interpretációja a világsikert aratott Radio and Juliet egyórás balett kompozíciója, amelyet 2005-ben a Radiohead nevű angol alternatív rock banda zenéjére készített. A maribori társulat bejárta vele a világot Hollandiától és Olaszországtól kezdve Szingapúron, Koreán, Izraelen át Oroszországig, Kanadáig, az Amerikai Egyesült Államokig jutott, fesztiválsikert fesztiválsikerre halmozott. A maribori teátrumban pedig már 2012-ben túl volt a századik, jubileumi előadásán.
„Tudat alatt régóta foglalkoztatott egy cselekményes nagy balett megkomponálása – idézi fel koreográfiája megszületésének előzményeit a művész. – Többnyire rövid, különösebb tematika és történeti szál nélküli darabokat szoktam készíteni, kezdetben az érzéseimre, ösztöneimre hagyatkozom, ezután a részleteken már csak kicsit kell dolgoznom. De ahogy múltak az évek, és forgott a fejemben a cselekményes balett gondolata, mindinkább úgy tűnt, hogy Ibsen titokzatos remeke, a Peer Gynt lesz a kiválasztottam. Talán már azóta érlelődött bennem az ötlet, mióta Mariborhoz kötődtem, és az első előadás, amelyben táncoltam, éppen a Waclaw Orlikowsky-féle Peer Gynt volt.”
Annyira megérett benne az elhatározás, hogy 2012 végén megkereste Reed Andersent, a stuttgarti balett igazgatóját az egészestés koreográfia elkészítésének gondolatával. Szerencsére – ahogy most mondja – ez akkor nem valósult meg.
„Még szükségem volt néhány évre, hogy kiérlelődjön a produkció. Ez idő alatt kristályosodott ki, hogy mit és miért szeretnék megmutatni ebben a projektben. Peer Gynt eleve bonyolult karakter, és én egy ideig csak pörgettem a fejemben, hagytam, hogy magával ragadjon ez az önmagába visszatérő életút, és kiérlelődjön, hogy ezt miként lehet táncban, mozdulatokkal elbeszélni. Ibsen szavaiból fogant, a drámai költemény atmoszférájához illeszkedő karaktereket, teremtményeket, szituációkat kellett kitalálnom. Ibsen műve azzal kezdődik, hogy Peer egy rénszarvas-vadászatról szóló norvég népmesét mond el az anyjának úgy, mintha ő lenne a történet főhőse. Ezt terjesztettem ki az egész előadásra, amelynek egyik főszereplője a Szarvas, aki Peer alteregója és őrangyala egy személyben.”
A reális és az irreális határmezsgyéjén egyensúlyozó előadás sajátosságairól így beszél a koreográfus:
„Ibsen a Peer fantáziájában rendhagyó módon visszatükröződő való világra koncentrál, Grieg zenéje pedig a drámai cselekmény ellenére romantikus tájakat idéz. Az volt a célom, hogy leküzdjem a két verzió ellentmondásosságát. A munkára való felkészülés idején Griegtől nemcsak a Peer Gyntöt tanulmányoztam tüzetesen, hanem legismertebb kamarazenéit is, és ezek egy részét integráltam az előadásba. Egy magam nyitotta ajtón léptem be Peer Gynt fantáziavilágába, és mindenkit arra invitálok, jöjjön be ő is, hogy a balettművészet adta új élményt tapasztaljon meg.”
Varázslatosak a sokszereplős színpadképek. A koreográfia arra is képes, hogy a gyerekszülést imitálja, a manófiúk és a többi lény jelmeze (rém)álomszerű (tervezőjük Leo Kulaš), a Szarvasnak pedig úgy lesz négy lába, hogy szerepében Sytze Jan Luske mankó jellegű „mellső végtagokkal” táncolja végig az egy órát. Azon a kérdésen, hogy miként fogadta a művész ezt a természetellenes balett szituációt, először meglepődött a koreográfus, mivel el sem gondolkodott a feladat nehézségein, természetesnek vette, hogy elgondolását viszontlássa a színpadon. Aztán megkérdezte a táncost, és azt a választ kapta, hogy Jan kihívásnak tekintette a szerepet.
Még több információ a 2017-es Tavaszi Fesztiválról ide kattintva.
Februárban a Dortmund Balett számára, a kísérleti zenét játszó Balanescu Quartet dallamaira készített új koreográfiát Edward Clug. Az elkövetkező hónapok izgatott várakozással telnek majd az életében, mert a balett Oscarjának nevezett Benois de la danse versenyen két tavalyi munkája is a jelöltek listáján szerepel. A Sacre címűt a Zürich Balett mutatta be, a másikat a Holland Táncszínház számára készítette Handman címmel. A világ élvonalába tartozó hágai kortárstánc együttes ezzel a produkcióval február 19-én a Budapest Táncfesztivál kertében vendégszerepel(t) a Művészetek Palotájában. Hogy díjazott művet látott-e a magyar közönség, az május 30-án, a balett Oscarjának a moszkvai Nagy Színházban tartandó eredményhirdetésén derül ki.
A cikk angol nyelven a Budapest’s Finest kiadványában olvasható.
