Erős színszimbolikával társított képregényszerű hatás volt a célja Bárdosi Ibolyának, a Ring-ciklus jelmeztervezőjének, akivel a Siegfried március 19-i premierje kapcsán beszélgettünk.
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
Különleges elgondolás alapján, látványos díszletekkel és jelmezekkel állította színpadra az Opera Richard Wagner talán legtöbbet játszott műveit, M. Tóth Géza animációsfilm-alkotó rendezésében. A 2015-ben bemutatott A Rajna kincse, majd A walkür után a Siegfried kosztümjeit is a neves tervező, Bárdosi Ibolya álmodta meg. Mint kiemelte, a rendezői koncepció lényege az értékválság, értékvesztés, ami korunkban különösen időszerű. „Úgy gondolom, sikerült egy olyan vetített és épített formavilágot találnunk, amely jól tükrözi a jelen kor dekadens őrületét” – mondta.
Kérdésemre, amely szerint ezt az elképzelést miként tudta a ruhákban, kiegészítőkben megjeleníteni, így válaszolt: „Már a tervezés korai szakaszában felmerült egy olyan profán jelenet víziója, amely egy plázában játszódik és a leárazásnál tülekedő tömeget ábrázolja A Rajna kincse végén.
Nyilvánvaló volt számomra, hogy a vizuális tömegkultúra, azaz a rajzfilm, a képregények, a televízió, a reklámok, a számítógép keltette virtuális tér ad fogódzót a tervezéshez, a wagneri gondolat újraértelmezéséhez.
Az ötlet abból a gyakorlati tapasztalás fakad, hogy minden nap pixelek ezreivel találkozunk a számítógépünkön, a telefonunkon, a televízióban, a mindnyájunkat körülvevő információtengerben képek, piktogramok tömegét kell felfejtenünk és értelmeznünk. A jelmezek kitalálásakor ezek voltak számomra az indító gondolatok, amelyeket M. Tóth Géza és a KEDD alkotócsapat által létrehozott, vetített képanyag határozott meg leginkább. Kiindulópontom a képregényszerű, rajzfilmekhez közel álló látványvilág volt. Az erőteljes színek számomra ennek az univerzumnak az építőkövei, és a képernyőn kavargó apró képpontokat ugyanúgy jelentik, ahogy részei az előadás fináléjában megjelenő szivárványhídnak is” – hangsúlyozta.
A láthatóan erős, egy-egy szereplőn kiemelten megjelenő tónusok kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy A Rajna kincsében például az istenségek színei mindvégig jelen voltak a háttér vizuális anyagában. Wotan mindenek feletti uralmát a fehér képviselte, amely összegyűjtötte magában az összes árnyalatot, ám a jelmezén látható arany a földi javakhoz való ragaszkodást jelképezte. Wotan személyiségének átalakulása a Ring-cikluson keresztül jól mutatja korunk értékvesztett, önimádó, hataloméhes, kapzsi mivoltát. A két óriás sci-fi filmekből is ismerős, „high tech” formája arra utal, hogy a számítógépes világ ipari robotjaiként képesek ebben a miliőben eligazodni és felépíteni a Walhallát – mondja. Bárdosi Ibolya hozzáteszi, hogy ez a momentum a Siegfriedben, ahol gép és alkotója eggyé válik, talán még egyértelműbb volt a nézők számára.
És hogy miképp jött az ötlet a különös, óriási parókák alkalmazására? A jelmeztervező szerint ezek a szokatlanul nagy, már-már eltúlzott hajviseletek hozzátartoznak a koncepcióhoz.
A furcsa hajköltemények ugyanis fontos tényezői az operai alakoknak, akik ezáltal teljesen irreálissá válnak: természetes frizurával nem lennének istenszerűek, megmaradnának földi mivoltukban – mutat rá az alkotó.
A színszimbolika természetesen itt is megjelenik. „Minden égi lénynek hófehér haja van, így a walküröknek, Brünnhildének is, hiszen ők Wotan és Erda gyermekei. Sieglinde és Siegmund félig emberek, nekik már némi szürke is látható a tincseikben. Hunding és a halandók a háttértörténetekben teljesen szürkék, mint a fekete-fehér filmből kiragadott figurák” – árul el néhány részletet ezzel kapcsolatban.
A főként filmes alkotásairól ismert Bárdosi Ibolya az eddigi, teátrumokban végzett munkái során azt tapasztalta, hogy „bátrabban, nagyvonalúbban lehet kezelni a sziluetteket és a színeket a pódiumon, de nem látszanak az öltözet részletei, a finom megoldások, míg a mozgókép ezt is meg tudja mutatni. További lényeges eltérés, hogy a filmben egy ruha néha csak egyetlen jelenethez kell, a színpadon viszont fontos szempont a tisztíthatóság, a kényelem, hogy azt gyorsan le és fel tudják venni a szereplők, illetve hogy sok előadást elviseljen. Megtanultam, hogy a nyakat, a füleket teljesen szabadon kell hagyni minden énekes ruhájánál” – mutat rá.
A jelmezek tekintetében a Ring-ciklust egyben kezelő művész elmondta azt is, hogy A Rajna kincse című darabban először megjelent szimbolika végighúzódik a tetralógia befejező zenedrámájáig, Az istenek alkonya című operáig. „Wotan jelmezének formája hasonló, de kissé elveszti tündöklő fehérségét, hiszen mint vándor már egyfajta jellemváltozáson van túl, nem mindenható többé: így alulról már bekoszolódott, elszíneződött az öltözete. Visszatért Fafner, aki beépült a számítógépes világba. Az ő viselete is ismerős lehetett, de azért átesett némi átalakításon. Erda, aki a megtestesült mértéktartás, azonban hasonlóan tiszta, isteni maradt, mint a ciklus első operájában. A Siegfried tervezésekor tehát már csak az eddig felépített koncepciónkat kellett követnem a színek és formák vonatkozásában.” Nekünk, nézőknek sem volt más dolgunk az előző évek gyakorlatához képest: elég volt belépni Wagner és az alkotók mitikus, vetítéssel tarkított és társadalomkritikától sem mentes zenei univerzumába.
Még több háttér-információ és kulisszatitok a Siegfriedről:
