Tolsztoj kapcsolata a két 19. századi zeneszerzővel, Wagnerrel és Beethovennel meglehetősen ellentmondásos. Tolsztoj nem csak szépirodalmi, de teoretikus műveiben is találunk utalásokat Beethoven zenéjére.
Az író Beethovenről alkotott képe a nem hivatalos feljegyzések, naplók, levelek alapján meglehetősen pozitív. Az író ugyanakkor Mi a művészet? című írásában kellemetlen véleménnyel, támadólag lép fel Beethovennel szemben, különös tekintettel kései alkotásaira.
Meglátása szerint a forma és a zenei nyelv a kései szonátákban, kvartettekben és szimfóniákban nehéz és zavaros.
Az utolsó időszakban komponált műveket, köztük a kilencedik szimfóniát az író a zeneszerző fizikai és pszichológiai nehézségeinek kivetüléseként tekinti. Tolsztoj szerint Beethoven a megsüketülés okozta melódiai ihlet hiányát egy sűrű harmóniai kidolgozással helyettesítette.
„…de Beethoven megsüketül, nem hall, és már teljesen mesterkélt, kidolgozatlan és ezért zenei tekintetben gyakran értelmetlen, érthetetlen műveket kezd írni.”
Az utolsó szimfónia kapcsán pedig egészen messzire megy az író, hiszen azt mondja, hogy az asszonyok éneke inkább valós művészet, mint maga a kilencedik szimfónia:
„Pedig az asszonyok éneke igazi művészet volt, amely meghatározott és erős érzelmet fejezett ki (…) nemcsak azt nem látom, hogy a kilencedik szimfónia által kifejezett érzelmek egyesíteni tudnák azokat az embereket, akiket nem neveltek külön arra, hogy fogékonnyá váljanak erre a bonyolult hipnotizálásra, de el sem tudom képzelni normális emberek olyan tömegét, amely ebből a hosszú és kusza, mesterséges műből meg tudna érteni valamit…”
Az erős kritikák miatt persze nem érdemes Tolsztojt rögtön hozzá nem értéssel vádolni, művészethez való viszonyának megértéséhez figyelembe kell vennünk, hogy számára a művészet nem az, mely nélkül kellemetlen a létezés, hanem amely egyenlő az élettel. Ez az oka annak, hogy számos eszközzel védelmezi a népművészetet, sok esetben művészi megfontolásokat nélkülözve.
Hogy tehát a nagy orosz írónak mennyiben volt igaza, most nem feladatunk végérvényesen eldönteni, egy azonban biztos, hogy a szimfóniát érdemes meghallgatnunk többször is.
Beethoven 1800. május 7-én adta budavári koncertjét, huszonnégy évvel később pedig befejezte minden idők talán legnagyobb hatású zeneművét, a Kilencedik szimfóniát, amit a bécsi Kärtnerthor Theaterben mutattak be.
