István-nap két részben, Rusznyák Gábor rendezésében és adaptációjában, a Miskolci Nemzeti Színház ereje teljében levő társulatával. Élő, pulzáló tabló 1924-ből az azt megelőző századról, de a mával való hasonlóság sem a véletlen műve.
A színház ajánlója
A Kivilágos kivirradtig Móricz munkái között is mestermű. A XIX. század utolsó éveinek egyik István-estéjén elevenedik meg előttünk. Parányi emberek mozognak, bolhák, homokszemek a nagy magyar Alföldön. Fecsegő, sokbeszédű, de munkára, tervekre már képtelen dzsentri-világ, amely végérvényes bukása előtt ellágyultan, anekdotázva vigasztalja önmagát. Mert minden álom összetörik ezen az éjszakán: az adósságban fuldokló házigazda állását veszti, miközben mozgékonyabb gazdálkodásra, pénzre vágyó új emberek törnek be a mozdulatlanságba merevedett magyar alföld grófi birtokaira. A fiatal gróf szerelmében reménykedő legkisebb leány is kénytelen beérni a falu „zsidajával”. Ezeknek a szétmálló életeknek, kilátástalan sorsoknak, a boros kedélyeskedésbe, az ősi magyar életkedvbe, sok-sok nevetésbe fojtott szorongásoknak értő-ostorozó rajza ez a mű.
Elképesztő mennyiségű ember a színpadon társadalmi nagytotálban és mikrotörténetek intim közelijében. „A galéria, mondhatni, tökéletes. Minden alak kidolgozott, minden figurának saját élete van, minden apró viszonylat a villanófény vakító élességében mutatja meg magát; miközben a férfiak tombolnak, döngetik a nőket az ajtófélfa mögött, a lányok kacérkodnak, ábrándoznak, játszadoznak, szenvelegnek; csupa tűz és lobogás és élet az egész haláltánc.
Mert haláltáncról van szó, természetesen. Egy társadalmi osztály semmibe hullásáról, a magyar dzsentri válságáról, megszikkadt házasságok gyötrelmeiről, s a mögöttük megbúvó gyöngéd szeretetről; meg zsigeri gyűlöletről is, amely leginkább az eljegyzésre érkező zsidó nagybirtokos fiú, Pogány Imre személyére irányul” – írta az előadásról az egyik POSZT-válogató, Kovács Dezső kritikus.
Olvassa el Móricz Zsigmond folytatásokban megjelent kisregényét!
Szól Kovács Márton zenéje, még sűrűbbé téve az atmoszférát. Mulatnak a színpadon, de Rusznyák nem mulattatja a nézőt, hanem – dzsentrivilág ide vagy oda – nagy empátiával szembesíti: közös múltunkkal, sőt jelenünkkel, s ebből egyértelműen kirajzolódnak a jövő opciói. Lehet választani a változásképtelen bezárkózást, ennek tragikus következményeire számtalan példát tudunk citálni saját történelmünkből. Ha az nem tanulság… Zsidóznak erősen, ez azonban jóval tágabb kontextusra vonatkozik. Csáki Judit kritikájából idézve a „zsidó – ez az egyik erős állítása Rusznyák rendezésének – lehet bárki, aki más, és igyekezhet bárhogy illeszkedni, megtagadhatja vallását, fajtáját, családját, ezen nem és nem változtathat.”
Lapozd fel online a fesztivál programfüzetét ide kattintva!
Félresikerült életeket látunk pazar színészi alakításokban, amelyeket Zappe László katalogizál. „A megrendült családfőt játszó Gáspár Tibor jelentőségteljesen szenvedve gubbasztja végig az előadást. Nádasy Erika a háziasszonyi gondokat az élet minden nyomasztó bajával, a családanya minden aggodalmával telíti, Máhr Ági konyhai segítségként szerénykedő rokon. Czakó Julianna jó magaviseletű derűs tárgyként viseli a nap főszerepét, csak akkor háborodik föl, amikor zsidó kérője bírálni meri a családját, fölemlegetve az eredményes gazdálkodásra, az igazi munkára való képtelenséget. Ez annyira fölháborítja, hogy az eljegyzésből sem lesz semmi.
Harsányi Attila egy gyenge lelkű férfi minden érzékenységével játszik központi szerepet a darab gondolati problémáinak taglalásában: mint aki nem tehet róla, de mindenféle az eszébe jut. Fandl Ferenc elegánsan és humánusan elmélkedik, Szegedi Dezső jámboran bölcselkedik, Lajos András nyalka katonatiszt, ahogy kell. Varga Zoltán ispánja jóakaratú kívülálló. Molnár Anna szép magánszámot ad elő a hóban többször is felboruló Aradiék keserves utazásáról, behozva a természet rideg, könyörtelen közönyét is a társadalmi bajokon rágódó társalgásba. Simon Zoltán masszív, mokány alakjával mintaszerűen hozza a dzsentri fenegyereket, aki nemcsak esztelenül verekszik, de alattomosan gyilkoltat is.”
A miskolci Kivilágos kivirradtig látlelet. Ott vagyunk benne mindannyian. Nem elítélő, nem didaktikus, hanem megállásra és elgondolkodtatásra serkentő. Szomorú és szeretetteli. Keserűségében is ott a remény, hogy hátha mégsem… Nagyszerű előadás, a látni kell kategóriába tartozó.
Móricz Zsigmond: Kivilágos kivirradtig – Miskolci Nemzeti Színház
Díszlet: Khell Zsolt
Jelmez: Tihanyi Ildi
Zene: Kovács Márton
Rendező: Rusznyák Gábor
Az előadás a POSZT-on június 11-én látható. Bővebb információ és jegyvásárlás
