Tökéletes. Elképesztő. Hibátlan. Csoda! – Ezek a leggyakoribb kifejezések, amelyek Edita Gruberova művészetével kapcsolatban előfordulnak.
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
Kevés, a szlovák szopránéhoz hasonló karrier van az operatörténelemben: virtuóz technikai tudása és stabil, a mai napig kifogástalan énekhangja végtelenül okos és tudatos karrierépítésről árulkodik. A hetvenéves énekesnő terepe a bel canto – úgy pontos: ő a műfaj egyik királynője –, ám ezen belül is mindig alaposan átgondolja, milyen szerepet vállal el. „Ha rossz döntéseket hoztam volna életem során, képtelen lennék ilyen színvonalon énekelni – árulja el lapunknak. – Ez néha lemondásokkal jár: akad, hogy valamire nagyon vágyom, de mégsem vállalhatom el. Visszautasítottam a Császárnő szerepét Strauss Az árnyék nélküli asszony című operájából, ahogyan A végzet hatalma és a Fidelio Leonoráját, illetve Salomét is.”
Állítja, a legnehezebb szólam, amit valaha énekelt, Bellini Normája, de nem véletlen, hogy a Roberto Devereux Erzsébet királynéját a bel canto Elektrájaként szokás emlegetni. Gruberova a legjobb értelemben vett biztonsági játékos: kizárólag a minél tökéletesebb produkció érdekli. „A legextrémebb dolog, amit valaha is tettem a színpadon, az, hogy nemrég rossz egészségi állapotban énekeltem, mert nem akartam a távollétemmel csalódást okozni a közönségnek. Csak a technikám mentett meg.” A Roberto Devereux budapesti bemutatója koncertszerű változatban hangzik el. A művésznő szerint ennek van egy óriási előnye napjaink nagyszabású, csillogó trendjével szemben:
„Egy ilyen típusú előadás alkalmával a lehető legmélyebben elmerülhetünk Donizetti csodálatos muzsikájában. Sem az én figyelmemet, sem a közönségét nem vonja el semmi az operáról.”
Gruberova igazi világpolgár: az anyai ágon magyar, apai részről német származású, szlovák állampolgárságú énekesnő másfél évtizedig Ausztriában élt, most Svájcban lakik. Azt mondja, korábban sokkal jobban beszélte a magyart – ettől függetlenül ma is könnyedén eltársalog magyar rajongóival anyanyelvükön. Márpedig imádókból nincs hiány: a fórumok beszámolói szerint néhány hete akkora tumultus alakult ki Gruberova dalestje után a milánói Scala művészbejárójánál, hogy kis híján az autósforgalom is leállt. A művésznő viszont mosolyogva, fáradhatatlanul osztogatta az autogramokat.
Egyébként pedig nem egy félős típus: amikor afelől érdeklődünk, Bellinit vagy Donizettit látná-e vendégül vacsorára, rávágja: „Mindkettőt. És nem kertelnék. Megkérdezném, nem írnának-e valamit kifejezetten az én hangomra.”
