Komolyan vett játék

A Gramofon toplistájának élére ezúttal az egyik legjobb hazai jazzszaxofonos, Tóth Viktor triójának új lemeze és egy igazi komolyzenei csemege, két fiatal lengyel muzsikus Bach Stories című, improvizációkat is tartalmazó albuma került.

Tóth Viktor önmagát folyamatosan megújító, állandóan új utakat kereső, meglepetésekkel teli, kockázatvállaló és mégis hagyománytisztelő zenész. Művészetének egyik vonulata a teljesen kortárs szellemben játszott hardbop, amit ezen az albumán is hallhatunk. Helyenként kicsendül zenéjéből Parker, Coltrane vagy Ornette Coleman hatása, de ezeket ösztönös zenei intelligenciával formálja logikus egységgé, és végkifejletében ez az egység száz százalékig Tóth Viktor.

Saját szerzeményei tele vannak humorral és meglepetéssel, esetenként valami vágyakozó szenvedéllyel és ezen az albumon minden szám a sajátja. Viktor hatalmas formában játszik vele csodálatosan összeforrott tettestársaival, a bőgős Orbán Györggyel és a dobos Hodek Dáviddal. A lemezen a tercett kiegészül Nagy-Britannia egyik legkreatívabb, legdinamikusabb és legizgalmasabb zongoristájával, a walesi Gareth Williamsszal, aki Londonban is játszott már a magyar szaxofonosok krémjével: Bolla Gáborral, Ávéd Jánossal, Molnár Sándorral és magával Tóth Viktorral, de eddigi partnerei közt tudhat olyan neveket is, mint Art Farmer, George Coleman, James Moody, DaveLiebman vagy Martin Taylor.

 Ez a lemez mindkettőjük régóta dédelgetett projektje.

Magától értetődően az albumon is nagyon egymásra találnak. Az érdekes az, hogy zenei habitusukban nem teljesen egy tőről fakadnak, de tökéletesen kiegészítik egymást. Viktor időnként szenvedélyes, időnként ironikus szikárságát (ami korántsem szárazság), tökéletesen ellenpontozza Gareth romantikus, mondhatni fizikális zongorajátéka. Az album a magával ragadó hangulatok széles spektrumát tartalmazza a vérbő és ellenállhatatlanul sodró nyitó számtól a Hallgató elégikus szépségéig.

Aleksander Dębicz és Marcin Zdunik lemezének „vásárlócsalogató” borítója a sokféleképp értelmezhető címmel – és apró betűkkel a két előadó neve. Az albumon Bach-művek, valamint az előadópáros átiratában Bach-tételek, a második korongon prelúdium-jellegű improvizációkkal. A hallgatnivaló pedig olyan élmény, amelynek hatására azonnal megtanuljuk a két művész nevét.

Életrajzukból kitűnik az ígéretes pályakezdet, ám Lengyelországból sem lehet könnyű betörni a nemzetközi élvonalba. Minőségi munkára viszont bárhol nyílik lehetőség – erről tanúskodik a mindössze négy nap felvételi idő alatt elkészült kétórányi zene. Ami az első pillanattól az utolsóig lebilincseli a hallgatót, az a zenélés őszintesége-életszerűsége. Olyan spontaneitás árad belőle, mintha az adott időpontban épp azt szerették volna játszani. Talán ez lehet a kulcsszó, a JÁTÉK, amelyről tudjuk, hogy érdemes halálosan komolyan venni.

Abba a zenén túli kategóriába sorolható, amelyből legismertebb a Kurtág-házaspár négykezes-koncertje.

E különleges zenei világban az élet teljessége vesz körül; ugyanakkor áttekinthető ez a világ, biztonságos és gyönyörködtető. A „profán” környezetben is megőrződik a korálelőjátékok és kantáta-tételek szakralitása, szertartássá lényegül a zenehallgatás, amely ünneppé teszi a hétköznapokat is. A legnagyobb művészek koncertjén lehet érezni azt a meghatározhatatlan, speciális koncentrációját a figyelemnek, amelyben életre szóló élmények születnek.

Ahogyan a Gutenberg-galaxist, a nyomtatott könyvet szerencsére nem tüntette el teljesen az internet, ugyanúgy a hangfelvétel-készítés és -kiadás online korszakában sem szűntek meg a fizikai hanghordozók. Sőt, az értékteremtő zenei műfajokban a kézbe vehető, szép grafikával és minőségi booklettel kínált hanglemez az elmúlt időszakban Európa-szerte felértékelődött.

A Gramofon havonta jelentkező összeállítása szubjektív toplista: ebben a hónapban mi ezeket a lemezeket hallgatjuk legszívesebben a szerkesztőségben.

Lemezhallgatáskor mások a körülmények – és ritka az olyan produkció, amely képes első hallgatáskor hasonló „viselkedésre” késztetni a hallgatót. Ez olyan! Der Dichterspricht – mondhatnánk Schumann tételcímét kölcsönözve, amikor részesülünk ebből a tartalmát tekintve Musikalisches Opferből.