„A karrieremben 180 fokos fordulatot jelentett az 1974-es budapesti karmesterverseny, amely hirtelen meghozta a népszerűséget” – mesélte Kobajasi Kenicsiró a 2017-es Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny kapcsán.
A japán dirigenshez a budapesti győzelem után nemcsak Európából érkeztek meghívások, hanem Amerikából is, így számos zenekart volt lehetősége vezényelni. Egy ilyen verseny hatalmas lehetőség az ifjú tehetségeknek, hogy reflektorfénybe kerülhessenek – tette hozzá.
Én akkor voltam a legjobb formámban és a budapesti verseny igazi ritkaságnak számított abban az időben. A lehető legjobb lehetőség volt, hogy megmutathassam magamat
Kobajashi Kenicsiró a Fukusima prefektúrabeli Ivaki városában született 1940. április 9-én, apja gimnáziumi, anyja általános iskolai tanár volt. Már tizenegy éves korában elkezdett a zeneszerzéssel foglalkozni, majd e tanulmányait a Tokiói Művészeti Egyetem zenei karán folytatta Isiketa Mareo irányítása alatt, emellett ugyanott karmesteri tanulmányokat is folytatott, Jamada Kazuo vezetésével.
Budapestről indult nemzetközi karrier
Nemzetközi karrierje 1974-ben indult, amikor fölényes biztonsággal nyerte meg a Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenyét (Medveczky Ádám előtt), és egy csapásra az ország kedvence lett. A verseny után – amellett hogy elindította nemzetközi karrierjét –, saját továbbképzése céljából Ferencsik János mellett maradt a Magyar Állami Hangversenyzenekar segédkarmestereként. Ferencsik halála után, 1987-től 1992-ig a zenekar első karmestere lett, majd megkapta a zenekar örökös tiszteletbeli elnök-karnagya címét. Kobajasi már fiatalon fellépett szerte Európában, neves zenekarokat irányított Németországban, Ausztriában, Nagy-Britanniában, Hollandiában.
Hazájában először rezidens karmestere lett a tokiói Metropolitan Szimfonikus Zenekarnak és a Kiotói Szimfonikusoknak. 1988-tól a Japán Filharmonikus Zenekar karmestere, 1990-től 1994-ig és 1997-től 2004-ig vezető karmestere, majd 2007-ig zeneigazgatója volt. Vezető vendégkarmestere volt a Kanszai Filharmonikus Zenekarnak és a Kjúsúi Szimfonikus Zenekarnak. Mindeközben, 1998 és 2001 között a Nagojai Filharmonikusok főzeneigazgatója volt, majd 2001-től 2003-ig zeneigazgatója, azóta tiszteletbeli karmestere. Jelenleg a Japán Filharmonikusok vezető karmestere, a japánok csak Kobakennek nevezik.
Az első japán karmesterként lépett fel a Prágai Tavasz zenei fesztiválon, a Cseh Filharmonikusokat vezényelte. Egyike azon három karmesternek, akik a Gerd Albrecht 1996-ban bekövetkezett váratlan lemondása után segítették és irányították a zenekart, egészen Vladimir Askenazi 1998-as érkezéséig. Azóta a cseh zenekar, de ezt megelőzően már 2006-tól az arnheimi Het Gelders Orkest állandó vendégkarmestere.
Kobajasi évekig tanított a Tokiói Művészeti Egyetem zenei karán, azon az egyetemen, ahol maga is tanult, most az egyetem nyugalmazott professzora, emellett vendégprofesszora a tokiói Zeneművészeti Főiskolának is. Zeneszerzéssel is foglalkozott, egyik nevezetes műve az a zenekari Passacaglia, amely a Japán és Hollandia közötti kapcsolatok 400. évfordulójára készült. Az 1999-es premieren maga vezényelte a Holland Filharmonikus Zenekart.
Kobajashi magyarországi tevékenységét 1986-ban Liszt-emlékéremmel, 1990-ben a Magyar Kultúráért Díjjal ismerték el, 1994-ben pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést. 2010-ben megkapta a Magyar Kultúra Követe címet.
Egy utolsó esély
A karmester az 1974-es versennyel kapcsolatban felidézte: leginkább arra emlékszik, hogy mennyire lelkesedett és buzdította őt a magyar közönség. Abban az időszakban a részvétel korhatáros volt, általában 29-30 év, de azon a versenyen 35-re emelkedett. Bár a korhatárt így is túllépte, ennek ellenére nagyon boldog volt, mert úgy érezte, hogy kapott egy utolsó esélyt. A dirigens azt hangsúlyozta, hogy a versenyeken nemcsak képességekre van szükség, hanem egyfajta „isteni kegyelemre” is, és ő megkapta ezt az égi támogatást. Úgy vélekedett, hogy akkoriban volt a csúcson életkorban és a zenei pályáján is, akkoriban tudott a legjobban kommunikálni a zenekar tagjaival, az volt a legjobb időszaka.
