Fazekas Katalin férjével a Budapest Jazz Club társtulajdonosa a klub indulása óta. Katalin kezdetben szinte szó szerint mindennel, marketinggel, pályázatokkal, pénzüggyel is foglalkozott. A humán erőforrások normalizálódását követően a pénzügy és a pályázati terület vezetése tartozik hozzá.
– Az, hogy egy jazzklubot egy állami kulturális támogatási rendszer szignifikáns szereplőként kezeljen, hosszú utat kellett bejárni. Milyen mérföldkövei voltak ennek? Milyen büdzsével lehetett pályázati oldalról gazdálkodni az indulás éveiben és hogyan változott ez mostanáig?
– Bár pályázati területen volt már tapasztalatunk az indulás éveiben, de ezek a tapasztalatokat kizárólag gazdasági területen szereztük, így a kulturális szféra pályázati működését ki kellett ismernünk. Azt kell mondjam, utóbbi években lényegében nem változott a támogatási struktúra, legfőbb támogatási forrásunkat a Nemzeti Kulturális Alap jelenti. A Nemzeti Kulturális Alap kollégiumai némileg változtak, így a korábbi Zenei Kollégium égisze alatt megjelenő és a jazzklub számára pályázható kiírások, ma már a Könnyűzene Kollégiumába tartoznak, ez a kollégium a „nem művészeti kollégiumok” kategória alá sorolódik.
Úgy vélem, a jazzművészetnek még mindig nem sikerült kivívni a megfelelő művészeti elismertséget, presztízsében jócskán a komolyzene alá rendelődik. Mindemellett bár az elmúlt években előfordult olykor visszaesés, de tendeciózusan jelentősen bővültek a rendelkezésre álló támogatási keretek, ami a jazz műfaját is érintette, illetve a jazzklub életében is nagy jelentőséggel bírt.
Ma már évente nagyjából négyszer akkora kerettel, évi több milliós nagyságrendű támogatási forrással tudunk számolni.
– Fentiekhez kapcsolódóan a zenei kollégiumok által kiírt pályázatokat tekintve a jazz műfaj és a vezető jazzklub perspektívájából a pályázati elszámolással kapcsolatban megemlítene néhány konstruktív észrevételt?
– A pályázati kiírások egyértelműen nem egy jazzklub vagy bármely nagyszámú élőzenés előadóhely számára fogalmazódnak meg. Korábban, talán két alkalommal, volt olyan felhívás is, amely évi 100-nál több koncertet megvalósító intézmények pályázhattak, és ennek megfelelően a megpályázható támogatás összege is magasabb volt, ennek híján a kiíró szándékai szerint vélhetően inkább eseti, esetleg pár alkalmas koncertsorozatokra vonatkozó kiírásokra nyújtunk be több pályázati anyagot. Az elnyert támogatásokat így akár 10-15 projekt párhuzamos menedzselésével tudjuk felhasználni, ami ennek megfelelően a pályázati szakban és az elszámolást érintőleg is több munkát és adminisztrációs terhet ró mind a kiíróra, mind az alapítványra. Úgy gondolom, egy, a jazz műfaján kívül is egyedülálló, évi több mint 400 élőzenés koncertet megvalósító helyszín esetében közös érdek lehetne leegyszerűsíteni a folyamatot akár egy meghívásos felhívás által.
Nehézséget okoz, hogy a pénzügyi elszámolásokat ki kell egészíteni egy, a zenei menedzsment cégek, és a zenészek részéről aláírt nyilatkozattal, amely adott esetben olyan üzleti titkok feltárását kívánja, amelyben sokszor nem tudunk közreműködést elérni. Ez a kötelezettség gyakorlatilag ellehetetlenítette, hogy külföldi előadóművészek fellépéseire felhasználhassunk támogatást, de sokszor a hazai művészek esetében is ellenállásba ütközünk. Úgy gondolom, ezt a gyakorlatot is érdemes lenne felülbírálni.
– Az előadó-művészeti törvény 2017-ben hatályba lépett hangversenyteremre vonatkozó módosításai egy jazzklub szempontjából milyen előnyöket, illetve milyen elszámolási kihívásokat jelentenek?
– Évek óta komoly törekvésünk volt, hogy előadó-művészeti szervezetként élhessünk a társasági adó alapú támogatással. A klub egyik tulajdonosa, Susszer Zoltán a törvénymódosítás kezdeményezőjeként a módosítást előkészítő munkában is aktívan részt vett. Az előadó-művészeti törvényben bár korábban is szerepelt a jazz műfaja, ám kizárólag a big bandek számára nyújtott lehetőséget a regisztrációra, számunkra a hangversenyterem kategóriával való kiegészüléssel nyílt meg a regisztráció lehetősége.
A látogatók, külső szemlélők számára nyilván nem egyértelmű, hiszen amivel szembesülnek, az a nagy nézőszám és a vitathatatlanul élénk klubélet, de az intézmény fenntartása óriási anyagi forrásokat igényel, így ez a törvénymódosítás jelentette tulajdonképpen a megmaradás zálogát, hiszen a pályázati források, közszolgáltatási támogatás, az adományok, 1%-os felajánlások, és a jegybevétel, marketingbevételek, vendéglátás és a költségek szaldója még mindig folyamatosan tulajdonosi anyagi hozzájárulásokért kiáltott.
A társaságiadó-alapú támogatás felhasználását illetően idén először kell beszámolót készítenünk, így tapasztalataink egyelőre nincsenek, de úgy gondolom, nem fog nehézséget jelenti. Nagy előrelépés számunkra, hogy ezúttal üzemeltetési költségekre is felhasználhatjuk a támogatás összegét. Ugyanakkor sok az olykor javításra, cserére szoruló eszköz, illetve az épületen szükségszerűen végrehajtott és végrehajtandó karbantartás, felújítás, ami kizárólag önerőből tud megvalósulni. Jó példa erre a több milliós ráfordítást igénylő hangszigetelés, amely a ház lakóinak nyugalma érdekében egy elmaradhatatlan beruházás volt. Még nagyobb előrelépés lenne, ha ezekre a költségekre is igénybe vehetnénk támogatási forrásokat. Jelenleg is több nagyobb beruházás van tervben, az egyik ilyen a több mint száz éves hangversenyzongora cseréje.
– Mi a véleménye arról, hogy a főváros és a jazzklub között kötött közszolgáltatási szerződéssel a magyar kultúrpolitikában először került közszolgáltatási státuszba a jazzkoncert és a jazz műfaja? Lehet-e érzékelni a műfaj rangjának a növekedését, például azon keresztül, hogy közszolgáltatási elismerést kapott ez az előadó-művészeti ág?
– Magyarországon az 50-es években a jazz a szigorúan tiltott műfajok közé tartozott, ez a tiltás a hatvanas évek elején kezdett enyhülni, míg 1965-ben megalakult az első jazztanszak, közel harminc éve pedig a felsőoktatásba is bekerült a jazz. Az, hogy egy jazzklub közszolgáltatás keretében tud működni, az intézményesülés szempontjából, ha nem is ekkora jelentőségű, de a jazzművészet emancipációjának szintén fontos mérföldköve. Mindenképp a műfaj rangjának növekedését szolgálja, ha a jazzt közszolgáltatási feladatként definiálhatjuk. Ez mind a primer, koncertlátogató, mind a szekunder, marketing- és szponzorációs szempontból fontos közönség esetében véleményem szerint komoly kommunikációs előnnyel jár.
– Milyen személyes emlékek, kiugró pillanatok, anekdoták, sikerélmények kísérték az elmúlt 10 évet? Felelevenítene ezek közül néhányat?
– Szerencsére mára azt mondhatom, megbízható, lojális csapattal tudunk dolgozni, így az utóbbi időben már a munkánk gyümölcsét is egyre többször tudom élvezni, és ezek az élmények kerültek túlsúlyba.
Nagy öröm számomra látni, hogy igazi klubot teremtettünk, amit visszatérő vendégek, jó hangulat és pezsgő élet jellemez, és amit a zenészek közül is sokan második otthonunknak tekintenek.
Mindazonáltal mindig megdöbbentő visszagondolni arra, hogy milyen hosszú utat jártunk be a tíz év alatt. A forráshiány az emberi erőforrásokban is megmutatkozott, így kezdetektől igyekeztem a lehető legszélesebb feladatkörökben hozzájárulni a működéshez. Így történt, hogy eleinte rendszerint takarítással ütöttem el az időt a klubban, és a honlapszerkesztésen, bannerkészítésen, programfüzet-szerkesztésen túl akár belépőjegyek nyomtatását és perforálását is bevállaltam, a telefonos információs vonallal és levelezéssel is évekig én foglalkoztam az egyre növekvő számú gyermekeim és a pályázati, pénzügyi feladatok mellett. Emlékszem, mikor Keleti Kristóf kollegámmal úgy tartottunk megbeszélést, hogy a pár hónapos kislányomat tartotta a kezében. És mivel nagy nehézséget okozott a megfelelő kollegák hadba állítása, így például az ötödik gyermekem születése után két nappal már pályázati felületen dolgoztam.
Ezek mind meghatározó élmények voltak, és azt gondolom, ez a küzdelem, és elhivatottság, ami a tulajdonosokat, Bóna Lászlót és Susszer Zoltánt, valamint a csapattagokat, elsősorban Susszer Balázst és Keleti Kristófot jellemzi, elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a klub a tizedik születésnapját ünnepelhesse. Így megköszönve a Nemzeti Kulturális Alap, a Budapest Főváros Önkormányzata és fő támogatónk, az Alerant Zrt. szintén nélkülözhetetlen támogatását, a születésnapon elsősorban nekik gratulálnék!
