Az Erkel Színházban február 10-én rendezett Ring Estélyig a hangok helyett beszéljenek a betűk, a két sztárvendéggel készült exkluzív interjú formájában.
– Ön a Három Tenort követő tenornemzedék egyik jeles képviselője, karrierje az 1988-as Pavarotti-énekverseny megnyerésével kapott szárnyakat. Hogyan lehet kilépni ekkora művészek árnyékából?
Roberto Alagna: Senki sem tudja, csak a közönség döntheti el. A találkozásom Pavarottival, akit a legmesszemenőkig csodálok, meghatározta az indulásom, mert hitt bennem. Emlékszem a szavaira:
Magával ragadó hangod van – mondta.
Miután megnyertem a versenyt, a pályám gyorsan ívelt felfelé. Abban az időben, kezdő énekesként, az inspirációt az akkori és korábbi tenoroktól kaptam, és mivel nagyon fiatal voltam, azt kell mondanom, szerencsés vagyok, mert esélyt kaptam arra, hogy kivívjam a megbecsülésüket. Például, amikor Manrico szerepében debütáltam Monte-Carlóban 2001-ben, hallva az előadást Franco Bonisolli és Franco Corelli is gratulált. De tudja, egy olyan hosszú karriernél, mint az enyém, nem más művészek árnyékával, sokkal inkább a saját démonaiddal, a múltbéli érzésekkel kell megbirkózni. Igyekszem nem gondolni erre, inkább a fejlődés, a megújulás lehetőségét keresem, és legfőképp az őszinteséget az éneklésemben.
– Félreismerhetetlen hangszínén a pályán eltöltött három évtized sem hagyott nyomot. Hogyan tartja magát tökéletes formában?
RA: Mi a fittségem titka? Pasta e fagioli! (Klasszikus olasz, fejtettbabos tészta étel. – a szerk.) A tréfát félretéve, az éneklés mindig is éltető elemem volt és lesz, már a legkorábbi emlékeimben is feltűnik. Még színpadon kívül is, mintha a lélegzésem meghosszabbítása lenne. Számomra az éneklés az élet. Soha nem voltam a saját hangszálaim menedzsere, és soha nem spóroltam az energiáimmal a színpadon vagy a dalesteken. De nem gondolom, hogy valaha is elhasználnám a hangom, mert mindig is tiszteltem ezt az érzékeny hangszert, amit hosszú és meghitt folyamat során nagyon jól kiismertem már.
Az elmúlt szezonban számos énekes látogatta meg az előadásaimat vagy a főpróbákat – idősebb kollégák és napjaink néhány fiatal előadója is – és mindegyikük azt mondta nekem:
„ez különös, a hangod egyre fiatalabb”.
Ez a kedves bók pontosan az, amit folyamatosan próbálok elérni. Amikor dolgozom, a természetességet, a világosságot és az egyszerűséget keresem. Nem tudja elképzelni milyen nehéz megtalálni az egyszerűséget!
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
Igyekszem a repertoáromat olyan tágra nyitni, amennyire csak lehetséges. Az én perspektívámból erős váltásnak tűnhet, amikor a drámai szerepeket könnyedebb művekre cserélem, de ez nem egy vakmerő vállalás, épp ellenkezőleg, balzsam a hangszálaimnak. Mindegyik szerepemben különös figyelmet fordítok a hang világosságának és frissességének megőrzésére. A hang egyszerre erős és törékeny, és az éneklés a lelkiállapotomat is megmutatja. Bennem mindig ég egy kis láng, és talán ez segít abban, hogy legyőzzem a művészet nehézségeit.
– Jelenlétben, koncentráltságban, felkészülésben mennyiben jelent mást egy teljes operai szerep mint például a Ring Estélyen elhangzó operarészletek előadása?
RA: Amikor szeretsz valamilyen művészetet, szereted minden formáját. Az előadás minden változata más, megvannak a maga nehézségei és a maga varázslatai is. Természetesen egy teljes operában az előadással, a díszlettel, a kosztümmel, számos partnerrel együtt bontakozol ki a drámai folyamatban, és kell, hogy játssz, amíg énekelsz vagy énekelned kell, amíg játszol. Ezek mindegyike egy csodálatos támogatás a művészi kifejezéshez, és nagy kaland az énekes számára is.
Szeretem a klasszikus szólóesteket és gálákat is, ahol a hang az egyedüli kifejezőerő. Egy koncerten néhány perc alatt kell átadnod minden karakter esszenciáját, érzetét. A műsorválasztás szintén kulcsfontosságú. Van tered, hogy örömet szerezz és meglepd a hallgatókat, gyönyörködtesd a legnagyobb zeneművek legszebb szemelvényeivel vagy megismertesd őket kevésbé ismert darabokkal, zeneszerzőkkel.
Művészi szempontból te szabod a közönségre a programot, és megoszthatsz egy-egy meghitt zenei pillanatot velük.
Mindkét esetben, koncert vagy opera, a legfontosabb az, hogy a színpad az a terület, ahol lehetetlen csalni. Az egyetlen hely, ahol valódi hangszerekkel, igazi muzsikusokkal zenélhetsz együtt, és ahol mindenféle mesterkéltség nélkül énekelhetsz. Ez a leggyönyörűbb létező hely a számomra.
– Aleksandra Művésznő, önnek rendkívül sűrű a naptárja. A Ring Estélyre a New York-i Metropolitanből érkezik, ahol Nedda szerepét énekli, majd egy hónappal később a bécsi Staatsoperben Desdemonaként debütál. Hogyan lehet helyt állni a világ legnagyobb operaszínpadain úgy, hogy közben az anya és a feleség szerepkörében is meg kell felelnie?
Aleksandra Kurzak: Az elmúlt évad során számos helyszínen és szerepben debütáltam. Mialatt a könnyedebb szólamokat is repertoáron tartom, folyamatosan cserélem azokat, áthaladva a coloratura lirico közegén, egészen a súlyosabbak felé. Rachel, Nedda, Mimì, Liù után épp most készítem elő Desdemonát és Elisabetát. A világ legnagyobb operaszínpadain lenni több áldozatot, nagyobb nyomást és sok utazást jelent. Ez sokszor nehéz, mert hatással van a családi életemre. De az én férjem is operaénekes, és végül is, csak egy szakmabeli tudja megérteni ennek a pályának a kényszereit: másnak nem tudod elmondani, hogy mit jelent színpadon lenni. Az anyaként és feleségként átélt boldogság és derű pedig hatással van a művészi oldalamra. A szülővé válás érzékenyebbé tett, talán szentimentálisabbá is. Ez friss impulzust ad a színpadon, és abban a folyamatban is, ahogy felfedezem a saját személyiségemet.
– Lépésről lépésre, iskoláról iskolára, nagy színpadoktól, egyre híresebb operaházakig haladva építette fel nagyívű karrierjét. 2001-ben a Hamburgi Állami Opera tagja lett, 2004-ben debütált a Metropolitan Operában, és a Covent Gardenben. Mi az a három tulajdonsága, ami a leginkább segítette céljai elérésében?
AK: Ez egyszerre kaland és tekintélyes nyomás is, ezért az első dolog, amin véleményem szerint egy művészi karrier múlik, az a mély hajlandóság, ami felülmúlja a kétségeket és a kudarctól való félelmet. A másik sajátság, amit megemlítenék, az a száz százalékos lélegzés. Egyrészt soha sem erőltetem – és nem is lehet kényszeríteni – a hangom, csak követem, és azt teszem, amit úgy érzem, tennem kell. Másrészt, ha mégis megcselekszem azt, amit nem igazán akarok, nem tudom jól, azaz hibátlanul megoldani a feladatomat. Ilyenkor inkább visszavonulok, mégha sok időt is töltöttem az előkészítéssel.
Ez egyfajta becsületesség a részemről, és nagyon fontos a számomra. A harmadik tulajdonságom, hogy boldoggá tesznek az új kihívások, nyitott vagyok az új tapasztalatokra, irányokra, területekre. Nyitva hagyom az ajtóm a véletlen számára is. A tökéletességre törekszem, így válok mindig jobbá. Olykor hibázom, és mindig tanulok. Most épp a repertoáromat bővítem, és tudom, hogy gyönyörű dolgok várnak rám.
– Ha egy operaházban, színházban először lép fel – ahogy az a Ring Estély esetében is így lesz – mi az, amire művészi szempontból leginkább oda kell figyelnie?
AK: Őszintén szólva számomra nincs különbség sem az előkészületben, sem a teljesítményemben, hogy először vagy tizedszer énekelek valahol. Minden alkalommal, legyen az színház vagy koncertterem, a lényeg, hogy képes vagyok-e felébreszteni az érzelmeket, és kapcsolatba tudok-e lépni a hallgatókkal. A nézők gondolkodásmódja országonként eltérő lehet, de a zene nyelve interkontinentális és univerzális. Természetesen a terem akusztikája kulcsfontosságú. A leginkább azonban arra figyelek, hogy hogyan dolgoznak az emberek, megvan-e a kölcsönös tisztelet az első együttműködés során, amelyet az operaház igazgatója, vezetői és művészei közösen építenek fel. Egy művész számára ez teheti az érzést komfortossá vagy kényelmetlenné, és növelheti vagy visszavetheti a motivációt.
– Önök nem csak az életben, hanem a színpadon is partnerei egymásnak. Kérem, mondjanak pár mondatot arról, hogy mi a házastársuk legnagyobb énekesi erőssége, legvonzóbb művészi-emberi képessége, tulajdonsága?
AK: Az olyan művész, mint amilyen Roberto is, visszatükrözi azt az emberi lényt, ami ő maga. Ő olyan tenor hanggal bír, amiből ma nem találni többet. Amikor együtt lépek vele színpadra, azt érzem, hogy a lelke, a saját személyisége a szó szoros értelmében egyesül az általa megformált karakterrel. Roberto nagyon tehetséges színész. Megnyerő a külseje, mindig vidám, örömteli, támogatja és segíti a partnerét, soha nem önző a színpadon. Azt hiszem, a drámai és énekes előadások tekintetében egyfajta egyedülálló intelligenciával bír. Mélyen és közvetlenül ért minden szót, amit énekel, és képes tisztává tenni a jelentést mindenki számára. A partnerének egyfajta hihetetlen, tapintható erőt és energiát tud átadni, amire csak a legkarakteresebb művészek képesek. A jelenléte egyszerűen maga az élő show. Ezek azok a dolgok, amiket szeretek benne! Valójában az én szempontomból nincs értelme listázni és megpróbálni elkülöníteni Roberto énekesi és emberi tulajdonságait, mert számomra ő egyetlen és teljes csomag!
RA: Szükségem van arra, hogy csodáljam a nőt, akivel élek, és azt kell mondjam, számomra valódi élvezet fellépni Aleksandrával. Az éneklés egy szenvedély és számomra fontos, hogy megosszam ezt a hölggyel, akit szeretek. Egy énekessel együtt lenni sokat ad nekem, mert meg tudom osztani a kétségeimet, a félelmeimet, a lelkiállapotomat, meg tudjuk vitatni a munkáinkat. Mi úgy működünk egymás felé, mint egy tükör. Aleksandra olyan személy, aki valódi művészi temperamentummal rendelkezik, amit kétségtelenül az édesanyjától örökölt, aki egy kiváló énekes és hatalmas karriert futott be Lengyelországban. Aleksandra egyszerre nagy és multi talentum. Tudni kell, hogy hangszeres muzsikus, hosszú ideig játszott hegedűn, és nagyszerű zenész is. Ez óriási előny számára. Nagyon kellemes olyan valakivel énekelni, aki teljes művész, aki kockázatot vállal, aki szeret új műveket felfedezni, aki keményen tanul és mélyen érzi, hogyan kell duettet énekelni. Egyébként hamarosan fel fogunk venni egy duett albumot, amit nagyon várok már: úgy érzem, nagyszerű dolgokat fogunk létrehozni a stúdióban!
