Először rendezték meg Pesterzsébeten a Szecsődi Irén és Réti József Országos Énekversenyt. A február 24-i döntőben Süle Dalma és Tímár Tímea megosztva érdemelték ki az első díjat. A megmérettetés kapcsán Tímár Tímeával beszélgettük.
– Hol talált rá a felhívásra, és miért jelentkezett?
– Az elmúlt időszakban a másféléves kisfiammal foglalkoztam a legtöbbet, de úgy döntöttem, ideje, hogy visszatérjek a színpadra és folytassam az énekesi pályámat. Éppen ezért tudatosan keresem azokat a próbatételeket, amelyek a szakmai fejlődésemhez hozzájárulhatnak. A mostani verseny kiváló alkalom volt arra, hogy próbára tegyem magam, és tovább csiszoljam a képességeimet. Nagyon örülök, hogy megtalált ez a verseny, hiszen egykori, szeretett énekmesterem, Imre Gabriella éppen Réti József növendéke volt.
– Milyen zenei pályafutás előzte meg ezt a versenyt?
– A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen töltött évek után a Pécsi Nemzeti Színházhoz kerültem, ahol Mozart Don Giovanni című operájában Donna Elvira szerepét énekelhettem Gulyás Dénes rendezésében. Ezután Berlinben folytattam a tanulmányaimat a Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskolán.
– A mostani győzelme hogyan járulhat hozzá a további szakmai sikerekhez?
– A felkészülés nagy energiákat és koncentrációt igényelt, amiért már önmagában megérte. A zsűri tagjaitól átfogó, szakértői véleményeket, tanácsokat, útmutatásokat kaptam. Ismét megmérettettem a színpadon, ami segít megerősíteni és korrigálni az énekesi énképemet. A győzelemmel járó öröm pedig erőt ad, hogy továbbhaladjak a kijelölt úton.
– Az énekverseny előtt mennyire volt ismerős Szecsődi Irén és Réti József neve?
– A fentiekben említett okok miatt Réti József neve jól ismert előttem, ugyanakkor sajnálom, hogy alakja és művészete kissé elfeledett. Szecsődi Irén munkásságát eddig még nem volt lehetőségem mélyebben tanulmányozni, de stílusa, szerepei kedvesek a számomra, így szeretném feldolgozni a tőle fellelhető felvételeket és hanganyagokat.
– Milyen karakterek állnak közel önhöz?
– Örömmel formálnám meg Mozart a hangfekvésemhez illő alakjait, de a szenvedélyes természetemhez igen közel állnak a verista operák karakterei is. Nagyon boldog lennék, ha idővel megtalálnának a Puccini szerepek.
– A verseny alkalmával Gryllus Samu egy áriáját is előadta. Milyen viszonyban van a kortárs zenével?
– Úgy gondolom, hogy operaénekesként nem szabad megkerülnöm, kihagynom egy ilyen lehetőséget. Az ária során egy a szövegből, a hanghatásokból, az expresszív ritmusokból, a tapsból és az énekhangból álló összetett jelrendszert elsajátítva kell koherens egészet teremteni.
– A mondataiból az érződik, hogy nem csupán a siker miatt őriz kellemes emlékeket a versenyről.
Valóban. Mind a két forduló nagyon jól volt megszervezve. Kiváló művészek ültek a zsűriben, akik nem csak szakértőként, de nagyszerű emberekként is megnyilvánultak. Tevékenységüket nem korlátozták a pontszámok felmutatására és szűk szavú értékelésekre. Személyesen is konzultálhattunk, beszélgethettünk velük. Kifejezetten családias volt a légkör. Szinte nem is versenyként éltük meg azt a napot, hanem egy baráti műhelymunkának, ahol sokat lehetett tanulni.
A hangulatot talán jól érzékelteti az jelenet, ami az eredményhirdetés előtt történt. A rendezők egy fődíjat biztosítottak, de végül kettőnket hirdettek győztesnek. Mester Viktória és Molnár Levente – a zsűri tagjai, a Magyar Állami Operaház magánénekesei – erre bejelentették, hogy maguk állják a másik nyertes jutalmának a költségeit. Így mindketten részt vehetünk a IX. Lucano Pavarotti Emlék Mesterkurzuson. Úgy érzem, hogy az énekverseny méltó volt a névadók emlékéhez. Örülnék, ha egy új hagyomány jönne létre.
