„Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.” Az Ágnes asszony sokunk számára jelent meghatározó Arany-élményt, és nem csupán azért, mert ezen a balladán keresztül ismertük meg a műfaj jellemzőit. Láng Annamária számára is fontos ez a vers, a véletlen pedig úgy hozta, hogy a Hallgatni Aranyt! projektben tőle hallhatjuk ezt a művet.
– Nálad is úgy kezdődött, mint a színészek többségénél, hogy már az óvodában, az iskolában is szavaltál az ünnepségeken, versmondó versenyekre jártál?
– Igen, pontosan. Óvodában inkább rendeztem, főleg családi történeteket, iskolában pedig monodrámákat készítettem az iskolaudvaron szünetben, leginkább Petőfi verseit használva alapanyagként. Aztán mese-, vers- és balladamondó versenyeken indultam.
– Talán 10-11 évesen találkozunk először az iskolában Arannyal, a Családi kör kapcsán, aztán hatodikban jön a Toldi. Ezekkel kezdenéd te is a gyerekkori Arany-beavatást? Te hogyan emlékszel az első Arany-élményeidre?
– A balladák olyan hatással voltak rám, hogy ha Aranyra gondolok, akkor csak sok-sok balladája után említeném például a Toldit.
Már akkoriban a súlyosabb, titkokkal teli drámai történetek mozgatták meg a fantáziámat. Krimiszerű történetek sűrűn elmesélve az emberi psziché bonyolultságának alapos ismeretével.
– Az Ágnes asszony hallható tőled. Amikor a balladákról tanulunk, mindig elhangzik kulcskifejezésként a balladai félhomály. Aki a verset mondja, annak mi a feladata: meghagyni a hallgatót a félhomályban, vagy segíteni kell a rejtély megértését? Milyen eszközökkel lehet akár egyiket, akár másikat megtenni, és te melyik utat választottad?
– Az Ágnes asszony volt mindig is a kedvencem, ezt választottam, amikor versenyen indultam, és megdobogtatta a szívem, hogy a Hallgatni Aranyt! program keretében annyi év után újra elővehetem, és újraértelmezhetem.
A balladai homály ez esetben magát a gyilkosság elkövetésének módját, indítékait fedi, magát a nagy eseményt. De Aranyt nem is ez érdekli, hanem a bűn és bűnhődés témaköre.
Ezen vezet minket végig, és előadóként én is ezt tartottam feladatomnak: megmutatni azt a szívszaggató reménytelenséget, mely a visszafordíthatatlanságból ered. Ágnes asszony esetében ez a totális magány és befeléfordulás gesztusában mutatkozik meg. Őrülete mániás, élete egyetlen gesztusra korlátozódik, ami a még mindig piszkosnak hitt, bűnjelet hordozó lepedőnek a mosása szakadatlan. Előadóként váltogatom a nézőpontokat, de a repetitívan visszatérő sóhajok mindig Ágnes asszony sóhajai az én felfogásomban.
– Te mit gondolsz Ágnes bűnéről és bűnhődéséről? Ha egy esküdtszék tagja lennél, mire szavaznál: bűnös vagy nem bűnös?
– Az esküdtszék nem hinném, hogy valóban felmenthetné az asszonyt. Úgy gondolom, ez a plénum maga Isten, vele van párbeszédben a nő. A magánynál nem tudok elképzelni nagyobb büntetést.
– Mennyire passzol hozzád ez a vers? Te is ezt választottad volna akár a balladák közül, akár az életmű egészéből, vagy valami egészen mást?
– A kedvenc balladám, mi mást is választottam volna.
Ágnes asszony
Ágnes asszony a patakban
Fehér lepedőjét mossa;
Fehér leplét, véres leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.Odagyűl az utcagyermek:
Ágnes asszony, mit mos kelmed?
„Csitt te csitt te! csibém vére
Keveré el a gyolcs leplet.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.Összefutnak a szomszédnők:
Ágnes asszony, hol a férjed?
„Csillagom, hisz ottbenn alszik!
Ne menjünk be, mert fölébred.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.Jön a hajdu: Ágnes asszony,
A tömlöcbe gyere mostan.
„Jaj, galambom, hogy’ mehetnék,
Míg e foltot ki nem mostam!”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.Mély a börtön: egy sugár-szál
Odaférni alig képes;
Egy sugár a börtön napja,
Éje pedig rémtül népes;
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.Szegény Ágnes naphosszanta
Néz e kis világgal szembe,
Néz merően, – a sugárka
Mind belefér egy fél szembe.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.Mert, alighogy félre fordul,
Rémek tánca van körűle;
Ha ez a kis fény nem volna,
Úgy gondolja: megőrűlne.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.Ím azonban, időtelve,
Börtönének zárja nyílik:
Ágnes a törvény előtt
Megáll szépen, ahogy illik.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.Öltözetjét rendbe hozza,
Kendőjére fordít gondot,
Szöghaját is megsimítja
Nehogy azt higgyék: megbomlott.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.Hogy belép, a zöld asztalnál
Tisztes őszek ülnek sorra;
Szánalommal néznek ő rá,
Egy se mérges, vagy mogorva.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.„Fiam, Ágnes, mit miveltél?
Szörnyü a bűn, terhes a vád;
Ki a tettet végrehajtá
Szeretőd ím maga vall rád.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.„Ő bitón fog veszni holnap,
Ő, ki férjedet megölte;
Holtig vízen és kenyéren
Raboskodva bünhödöl te.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.Körültekint Ágnes asszony,
Meggyőződni ép eszérül;
Hallja a hangot, érti a szót,
S míg azt érti: „meg nem őrül.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.De amit férjéről mondtak
A szó oly visszásan tetszik;
Az világos csak, hogy őt
Haza többé nem eresztik.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.Nosza sírni, kezd zokogni,
Sűrü záporkönnye folyván:
Liliomról pergő harmat,
Hulló vizgyöngy hattyu tollán.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.„Méltóságos nagy uraim!
Nézzen Istent kegyelmetek:
Sürgetős munkám van otthon,
Fogva én itt nem űlhetek.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.„Mocsok esett lepedőmön,
Ki kell a vérfoltot vennem!
Jaj, ha e szenny ott maradna,
Hová kéne akkor lennem!”
Oh! irgalom atyja ne hagyj el.Összenéz a bölcs törvényszék
Hallatára ily panasznak.
Csendesség van. Hallgat a száj,
Csupán a szemek szavaznak.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.„Eredj haza, szegény asszony!
Mosd fehérre mocskos lepled;
Eredj haza, Isten adjon
Erőt ahhoz és kegyelmet.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.S Ágnes asszony a patakban
Lepedőjét újra mossa;
Fehér leplét, tiszta leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.Mert hiában tiszta a gyolcs,
Benne többé semmi vérjel:
Ágnes azt még egyre látja
S épen úgy, mint akkor éjjel.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.Virradattól késő estig
Áll a vízben, széke mellett:
Hab zilálja rezgő árnyát,
Haja fürtét kósza szellet.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.Holdvilágos éjjelenkint,
Mikor a víz fodra csillog,
Maradozó csattanással,
Fehér sulyka messze villog.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.És ez így megy évrül-évre;
Télen-nyáron, szünet nélkül;
Harmat-arca hő napon ég,
Gyönge térde fagyban kékül.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.Őszbe fordul a zilált haj,
Már nem holló, nem is ében;
Torz-alakú ránc verődik
Szanaszét a síma képen.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.S Ágnes asszony a patakban
Régi rongyát mossa, mossa –
Fehér leple foszlányait
A szilaj hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.(1853)
