Dietrich Fischer-Dieskau 75 éve énekelte először a Winterreisét

Dietrich Fischer-Dieskau és Fricsay Ferenc forrás: vagnethierry.fr

A kiváló angol tenor, Mark Padmore újszerű Winterreise-értelmezése és Django Bates, korunk egyik legérdekesebb jazz-egyéniségének triólemez kerül a Gramofon májusi toplistájának második helyére.

Az új, főként európai hang, mely az ECM megalakulásával jelent meg a jazzben bő negyven esztendeje, az évtizedek alatt kiszámítható konvencióvá/stílusirányzattá merevedett. Éppen ezért egyre ritkábban lehetett olyan élményünk, hogy a müncheni kiadó műhelyében nélkülözhetetlen remekművek, vagy legalábbis öt csillagot érdemlő teljesítmények születnek. E sajnálatos tendencia igaz (volt) akkor is, ha számba vesszük, ki mindenki színesítette palettájukat Roscoe Mitchelltől Carla Bleyig. Django Bates és a Belovèd Trio (a hangérték-módosító diakritikus jel értelmezése még várat magára) megjelenése a kínálatban a kivételes nagy pillanatok egyike. Ünnep, több vonatkozásban is. Egyrészt Bates – korunk egyik legérdekesebb jazz-egyénisége, tenorkürtös és határsértő zeneszerző – visszatért a hagyományos zongorás trióhoz, emlékeztetve hallgatóit, hogy mellesleg egyéni hangú és kiváló pianista is.

Másrészt akiket Bates pályája elején zavart az elektronika alkalmazása, most örülhetnek, hogy a zenész akusztikus hangzással kísérletezik. Olyannyira, hogy még a preparált hangoktól is őrizkedik. Harmadrészt a dán muzsikustársaival (Petter Eldh, Peter Bruun) alkotott trió eddig csak a kevéssé hozzáférhető Lost Marble kiadónál publikált, most végre nagyobb nyilvánosságot kapott. Negyedrészt egy sziporkázó, ezernyi árnyalatú műsorban többek között azt mutatja meg a trió, hogyan kell méltón tisztelegni az elődök előtt. Nem zenei facsimilékkel, hanem épp azzal, hogy a nyersanyagból nagyon újat formálunk. Ez történik itt Charlie Parker bopos Passport című szerzeményével, mely ugyanakkor politikai aktualitást is kap a zenekartól (Brexit).

Legalább ennyire meglepő a CD-t nyitó Sadness All The Way Down, egy pompás repertoárdarab, mely azonban egy komor, ereszkedő motívumra épül, amit csak ellenpontoz, de nem old a finom cinezés. Meghökkentő műsorkezdés, melyre frappánsan válaszol a záró Happiness All The Way Up: itt Eldh elsősorban a bőgő felső regiszterét használja, a motívum természetesen emelkedő, egészen az utolsó játékos trilláig. És így tovább: nyers szürrealizmus és Bill Evans-féle elegancia; urbánus funk és klasszikus reminiszcenciák. Bates bármihez nyúl, képes új perspektívába állítani, miközben Manfred Eicher producer szellemalakját is ott érezzük az előadás mögött.

Ahogyan a Gutenberg-galaxist, a nyomtatott könyvet szerencsére nem tüntette el teljesen az internet, ugyanúgy a hangfelvétel-készítés és -kiadás online korszakában sem szűntek meg a fizikai hanghordozók. Sőt, az értékteremtő zenei műfajokban a kézbe vehető, szép grafikával és minőségi booklettel kínált hanglemez az elmúlt időszakban Európa-szerte felértékelődött.

A Gramofon havonta jelentkező összeállítása szubjektív toplista: ebben a hónapban mi ezeket a lemezeket hallgatjuk legszívesebben a szerkesztőségben.

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1943-ban Dietrich Fischer-Dieskau mindössze 17 évesen énekelte először Schubert Winterreise című dalciklusát. Bár a koncert bombázás miatt két órára megszakadt, az akkor lánglelkű ifjú énekes újrateremtette a daléneklés műfaját, s a zeneirodalom egyik legfontosabb művét is új útjára indította. Azóta megszámlálhatatlan interpretációja született a ciklusnak, kezdve az operai hangigénnyel előadott változatoktól, historizáló, esetleg fortepianóval játszott előadásokon át a posztmodern elképzelésekig.

Schubert Téli utazása Mark Padmore és Kristian Bezuidenhout előadásában bizonyos szempontból a végéhez ér. Az énekes nem akar a szenvedélyes fiatal szerepében tetszelegni, bölcsen és nyugodtan tekint vissza, e nyugalom azonban nem fordul unalomba, sőt, a vándort utolsó útjára űző fájdalom és e végtelen sorselfogadás közti feszültség mindennél borzongatóbbá teszi a ciklust. Ahogy az indító Gute Nacht megérkezik az álom dúr hangnemébe, eluralkodik az időtlenség, a két tökéletesen együttgondolkodó és együtt érző előadó megállítja az időt – a ciklus folyamán még megannyiszor. A hársfa hűs árnya, ágainak zúgása baljóslóan jelenik meg, a Frühlingstraum kezdetén a zongora szökkenései varázsos idillt festenek, hogy aztán ez a felhőtlen vidámság a legmélyebb sötétségbe süllyedjék.

Ironikus a postát váró szerelmes izgatottsága, megrázó a mindent átható nyugalomból robbanó Stürmische Morgen, a „melléknapok” pedig sűrű homályon pislognak csak a hallgatóra. Az utolsó dal (Der Leiermann) előkéit tovább hagyja zengeni a zongorista, mígnem

a hallgató már nem tudja eldönteni, hallja-e a szekundsúrlódást vagy sem: álom volt-e ez vagy valóság?

Mark Padmore a Bach-passiók Evangélistájaként és dalénekesként kívül helyezte magát az opera iparággá fejlődött műfaján, s a vele járó, már-már kizárólag hangközpontú éneklési kultúrán. Intelligenciája és zeneisége mellett e felvételen különösen feltűnő, hogy hangja fényesen, de légiesen, „áttetszően” szól. Az itthon kevéssé ismert, dél-afrikai születésű fortepiano-, csembaló- zongoraművész, Kristian Bezuindenhout kifinomult, érzékeny játékával, az énekes tökéletes partnerévé válik. Kettőjük felfogásában a Winterreise bármiféle erőltetett extremitást nélkülözve kerül új kontextusba.

Cím: Schubert: Winterreise

Kiadó: Harmonia Mundi – Karsay és Társa

Katalógusszám: HMM 902264

Cím: Django Bates’ Belovèd: The Study of Touch

Kiadó: ECM Records – Hangvető

Katalógusszám: 573 2663