Szatory Dávid: „Nem lehet kívül maradni”

Szatory Dávid - fotó: Éder Vera / MMA

A Hallgatni Aranyt! projekt nem marad meg a virtualitásban, hamarosan különböző intézményekbe látogatnak a résztvevő művészek, köztük Szatory Dávid, akivel a felolvasás nehézségeiről is beszélgettünk.

Hallgasson Aranyt Szatory Dávid tolmácsolásában!

– Te hogyan érzékeled, mennyire van reneszánsza a versmondásnak vagy a felolvasásoknak?

– Versprojekt talán kevesebb van, de az Arany-év miatt szerencsére jobban fókuszba került ez a műfaj. Mostanában elég sok felolvasó-színházi munkában vettem részt, ami számomra azt mutatja, hogy a közönségben igény van arra, hogy a színdarabok mellett verseket, leveleket, naplórészleteket halljon, akár élőben, akár felvételről. Ezért várom, hogy eljussunk a Hallgatni Aranyt! projekttel jórészt vidéki iskolákba.

– Sokan azt képzelik, felolvasni rettenetesen könnyű, mert ott a szöveg, amit nem is kell megtanulni, nem kell különösebben játszani…

– Ha csak ennyin múlna! Egy felvételnél nyilván megvan az a könnyebbség, hogy az ember addig gyűri a szöveget, amíg jó nem lesz. Érdekes tapasztalat, hogy egy betanult szövegben kevesebbszer bakizik az ember, mert az agya, a szája már rá van állva, míg a felolvasásnál, még akkor is, ha már sokszor olvasta, ez gyakrabban előfordul. Én nagyon szeretem a felolvasásokat. Ha színész partner nincs, a szöveg a társ. A Hallgatni Aranyt!-ban kaptam egy levelet, amit Arany Petőfinek írt egy falu leégéséről, ami hihetetlenül mozgalmas írás. Az akciódússága, a drámaisága sok játékra adott lehetőséget. A Koldus-ének szintén nagyon hálásan mondható. Tele van szélsőséges indulattal, dühvel, keserűséggel, olyan érzelemmel és tartalommal, ami tökéletesen érthető ma is.

Amikor magában olvas az ember egy szöveget, műfajtól függetlenül, kizárólag a saját örömére, nem munkából, nem felkészülésből, szerencsés esetben akkor is magával ragadja a szerző. Ily módon nem lehet kívül maradni sem egy versnél, sem egy levélnél: szükség van a színészi beleélésre akkor is, ha előadod, és akkor is, ha csak felolvasod a művet.

– Mennyire áll hozzád közel Arany? Mennyire volt jelen a költészete a te privát versrepertoárodban?

– Nem vagyok az a színész, aki rengeteg verset tud betéve, ilyen értelemben nincs versrepertoárom. Arany nem volt meghatározóan jelen az életemben, de nem azért, mert nem tartom őt nagyra, hanem azért, mert sosem volt egyetlen kedvencem. Vannak írások, versek, amik közelebb állnak hozzám, de nem a szerző, hanem a gondolat miatt.

Koldus-ének

Küszöbről küszöbre járok, hol be, hol ki…
Ne üzenjetek, hogy nincsen itthon senki,
Ne uszítsátok az ebet, hogy letépjen,
Annyi kezem nincsen, hogy magamat védjem:
Szegény honvéd jövök, kérni egy falatot.
– Adjatok, adjatok amit Isten adott.

Sokat táboroztam, meg is nyűttem, látszik;
Versectől Szolnokig, Izsaszegtől Vácig.
Ott maradt a jobbkéz, mankót hordoz a bal,
Mankóstul sem ér föl régi ép lábammal:
Oh, e rongyokat már hogy is nem hagytam ott!
– Adjatok, adjatok amit Isten adott.

Ne pirongassatok, hogy koldulni szégyen,
Koldusbotom miatt más piruljon, én nem!
Ha tisztét mindenki tette volna, mint én,
Falatomhoz e sós könnyet nem vegyítném:
Sántán is, bénán is, töltenék víg napot.
– Adjatok, adjatok amit Isten adott.

Mennyi drága erő, és mennyi nemes vér!
Hozzáfoghatót a történet nem ösmér.
Mi haszna! az erőt ásta benső féreg:
Büszke, szenvedélyes, versengő vezérek;
Tiszta vérünk szennyes oltáron ontatott.
– Adjatok, adjatok amit Isten adott.

Egy szelet kenyérkét, alamizsna fillért…!
Valami pénz csak kell, s nem tagadom, hogy mért:
Majd, ha eltikkadtam,… a déli nap éget,
Kocsmaházba térek egy ital bor végett;
Jó hely az, legalább nyujt egy kemény padot.
– Adjatok, adjatok amit Isten adott.

Megitél a világ, hogy részeges vagyok,
Pedig, ha én iszom, hej! van arra nagy ok:
Magam sorsa is bánt… de az mind csak semmi,
Megszokná az ember végre föl se venni:
Más seb az, amelyre nem lelek balzsamot!…
– Adjatok, adjatok amit Isten adott.

Oh! mikor ez a seb idebent megsajdul,
Lelkem minden húrja átrezeg a jajtul;
„Húzd rá cigány, mondom, egy keservest, ingyen”,
És a cigány húzza, áldja meg az Isten;
Könnye pergi át a barna ábrázatot…
– Adjatok, adjatok amit Isten adott.

Nyomorú egy élet… magamért nem bánnám,
Ha a holnapot már hozzá nem számlálnám;
Ám e szakadt könyvet ti csak foltozzátok:
Majd olvas belőle egykor unokátok
Dicsőségetekről egy-két igaz lapot.
– Adjatok, adjatok amit Isten adott.

Azt mondák, mikor a harcban ömlött vérem,
Tíz holdnyi örökség lesz valaha bérem.
Tíz arasz is jó lesz, gondolám magamban,
Korántsem gyanítva, milyen igazam van:
Oh, ha megtaláltok egykor az útfélen,
Adjatok egy szűk sirt hazám szent földjében.

(1850)