A mai Gyógy téren, az Anna Grand Hotel színházterme helyén állt egykor a Dunántúl első kőszínháza, amely egyúttal Magyarország harmadik magyar nyelvű állandó színháza volt: hét évvel még a pesti Nemzeti Színházat is megelőzte.
Alapítását Kisfaludy Sándor kezdeményezte, aki 1810-től húsz éven át minden nyáron felkereste Füredet. A Zala vármegyei közgyűlés ülésén – Balatonfüred akkoriban Zala megyéhez tartozott – 1830. augusztus 9-én így ecsetelte a színházépítés szükségességét:
A nemzeti nyelv, a nemzeti kultúra, általában a nemzetiség előmozdításának s terjesztésének egyik leghathatósabb módja és eszköze minden tekintetben a nemzeti játékszín és színművesség…
A vármegye határozata Kisfaludy javaslatát egyhangúlag elfogadta. Egyúttal kikötötte, hogy benne csak magyar nyelven lehessen játszani, s a javaslattevő költőt élete fogytáig kinevezte a színház és a megyei színművészet „főkormányzójává”.
A színházépületet ifj. Fülöp József rajzai alapján építették fel, közadakozásból összegyűlt pénzből. A korabeli ízlés szerint ógörög stílusú, vagyis klasszicista előtérrel, hat dór oszloppal, háromszögletű timpanonnal, felül kis toronnyal díszített épület lett, amelyet akkor méltán tartottak a magyar nyelv templomának. Az oszlopokat Kisfaludy Sándorné Szegedi Róza személyes kérésére unokatestvére, a nagy Festetics György pazarló fia, Festetics László ajándékozta a színháznak. Az épület homlokzatán a következő felírás állt: HAZAFISÁG A NEMZETISÉGNEK. Ezzel Kisfaludy azt akarta kifejezni, hogy a színházat a hazafiság teremtette a nemzetnek.
Az épület belseje jóval szerényebb volt: a nézőtér befogadóképessége csekély, csak mintegy 400 fő, a színpad kicsi, technikai felszereltség nélküli, s a világítást faggyúgyertyák szolgálták. A játszóhelyet azonban izzó, lelkes hangulat, forró siker fűtötte át. Nyitó előadását 1831. július 2-án tartották. Az első években az a kitűnő, Komlóssy Ferenc által igazgatott társulat játszott benne, amelynek olyan tagjai voltak, mint Lendvay Márton, Lendvayné Hivatal Anikó, Egressy Gábor, Megyeri Károly és Kántorné.
A színház a füredi nyár kellemes kiegészítője volt. Naponta délután öt órakor kezdődtek az előadások. Előtte a színház lépcsőjéről háromszoros kürtszóval hívták a nézőket. Bár az épület elsősorban a magyar nyelvű drámát szolgálta, abban az időben még nem vált szét a prózai és a zenés színház, így operákat és más zenés darabokat is játszottak benne. Egy 1836-ból fennmaradt, selyemre nyomott színlap például megörökíti, hogy színre került itt az első magyar operának mondható dalmű, a Ruzitska József által komponált Béla futása.
1837-ben Komlóssy színtársulata egyesült a budai színjátszó társasággal, amelynek tagja volt — mint operaénekes — Déryné Széppataki Róza. A két társulat úgy egyezett meg, hogy felváltva játszanak Füreden és Székesfehérváron: az egyik helyen operát, a másik helyen prózai darabot. Ez a helyzet mindössze egy nyáron át működött, mert közben elkészült a magyar színjátszás első önálló otthona, a Pesti Magyar (később Nemzeti) Színház, s a művészek 1837 augusztusától Pesten játszottak tovább. A régi gárda azonban nem lett hűtlen Füredhez: még 1848-ban is arról tudósított a sajtó, hogy hetenként a pesti nemzeti színház elsőbb rangú mindkét nembeli tagjai közül vendégszerepekre küldetnek. Az 1850-es években fellépett itt például Laborfalvi Róza, Bulyovszky Lilla, Felekiné Munkácsy Flóra és a prózai színjátszás más hírességei.
1838 júliusában megfordult itt Egressy Béni is színészbarátja, Havi Mihály társaságában, amikor üres erszényüket próbálták egy fellépéssel feltölteni itáliai útjuk előtt:
Mi tehát megrohanva az ottani játékszínt, hangversenyt hirdeténk. Felcifráztuk pedig a cédulát minél tarkább virágokkal, falusi színészcsoportok szokásaként, hogy az mindenki szemeibe tűnjék, nem kellvén a betűkért fizetni, s a művészetet, — bocsássa meg annak istene! — most az egyszer pénzkeresés móddá törpíténk. A fellépés eredményeként könnyült kebellel, s nehézkesebb erszénnyel elhagyánk ez egészségforrást, e pezsgő kis világot…
1852-től Latabár Endre és társulata játszott Füreden prózai és zenés darabokat. A Latabár-dinasztia alapító tagja zeneileg is képzett volt, s nagy érdemeket szerzett a vidéki operajátszás terén. Déryné így írt róla visszaemlékezéseiben:
Latabár Endre, mint tenorista, de még azonkívül, mint jeles muzsikás értelmesség, csudákat fejtett ki, oly szorgalommal öszvetanította a legnagyobb daljátékokat. (…) Latabár megteremtette vidéken az operát…
A fellendülő fürdőélet következtében a színház egy idő után kicsinek bizonyult, faanyaga is elkorhadt, ezért 1878-ban lebontották. Anyagát felhasználták későbbi építkezéseken, csak híres oszlopaival nem tudtak mit kezdeni. Hosszú hányódás után először a színház helyén felépült kurszalon előtti fedett árkádsoron helyezték el őket, de 1945-ben itt is veszélybe kerültek. Csak 1958-ban kerültek mostani helyükre, az úgynevezett Kiserdőbe, ahol egykor az első kőszínház utóda, a nyári színház működött.
A lebontott kőszínház helyére — Jókai Mór erőteljes szorgalmazására — hamarosan felépült és 1880-tól a közönség rendelkezésére állott az ún. Kurszalon, azaz „gyógyterem”, amiben, nevével ellentétben nem gyógyítás folyt, hanem a fürdővendégek szórakozását szolgálta.
Emeleti részén volt a nagyterem, mely bálok, színházi előadások, hangversenyek helyszíne volt különösen az első világháború utáni évektől kezdve. Itt tartották a reformkorra visszanyúló híres Anna—bálokat is. Erre az időre ugyanis a Kiserdőben levő nyári színház épülete is tönkrement, s a Kurszalon nagyterme volt az egyetlen, ilyen célokra alkalmas nagyterem Füreden.
A Kurszalon a második világháború alatt leégett; 1955-ben újjáépítették és sokáig mint a szakszervezetek kultúrterme működött. Ma az épület a Grand Hotel Anna rendezvényterme. 1957 óta újra minden év nyarán itt rendezik meg az Anna-bált.
Huszka Jenő zeneszerzőt, aki idős korában sokat tartózkodott Füreden, megihlette az Anna–bálok varázsa. Életének utolsó szerzeménye az Anna–báli keringő lett, amelyet 1962-ben játszottak először nyitótáncként a hagyományos díszpalotás mellett. Napjaink Anna-báljai a magyar múlt egyik legprosperálóbb időszakát idézik fel és jelentős idegenforgalmi vonzerőt is jelentenek.
A reformkort idézi az 1830-as években a régi kőszínházban is játszott első magyar opera, a Béla futása részlete:
Források:
Balatonfüred emlékjelei: szobrok, emlékművek, emléktáblák, emlékfák, síremlékek. Balatonfüred, 2004
Zákonyi Ferenc: Balatonfüred. Balatonfüred, 1988 [1989!]
Lipták Gábor–Zákonyi Ferenc: Balatonfüred. Veszprém, 1956
Harmath István–Katsányi Sándor: Veszprém megye irodalmi hagyományai. 4. bőv. kiad. Veszprém, 1984
Magyar színháztörténet 1. 1790–1873. Bp., 1990
Déryné Széppataki Róza: Déryné emlékezései. Bp. 1955 /Magyar Századok/
Bérczessy B. Gyula: Tollal – lanttal – fegyverrel: Egressy Béni élete és munkássága. Bp. 1986
www.annabal.hu
