Nehéz volt bejutni Az álarcosbál előadásaira, nagy volt az érdeklődés. A második szereposztás premierjét még az egyébként Londonban élő, de épp Budapesten tartózkodó világhírű zongoraművész, Frankl Péter is megtekintette nagysikerű kamarakoncertje és mesterkurzusa között.
– Úgy tudom, az opera, mint műfaj, gyerekkora óta nagy szenvedélye.
– Az álarcosbál pedig szívügyem, sok emlékem fűződik hozzá. Az egyik ilyen, amikor Simándy József épp hangszálproblémákkal küszködött, és egy operáció után Gustavóként tért vissza az Operaház színpadára. A nézőtéren lélegzetvisszafojtva hallgattuk, hogyan sikerül megformálnia ezt a szerepet. Amikor megjelent a színen, tapsvihar tört ki, és a kezdeti apró bizonytalanságok ellenére végül nagyon jól sikerült az előadása.
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
– A mostani elnyerte tetszését?
– Az első szereposztásban éneklő Alexandru Agachét többször hallottam már a londoni Covent Gardenben, ahol többek között Solti György dirigálásával a Simon Boccanegrát énekelte. Szerettem volna hallani Fekete Attilát is, de nagyon örülök, hogy végül Molnár Leventéhez volt szerencsém, mert kitűnő énekes. Az ukrán tenor, Mykhailo Malafii is nagyon jó, Rálik Szilvia igen karakteres művész, és a karmester, Michelangelo Mazza is hozzájárult a sikeres produkcióhoz.
– Mindig ellátogat az Operába, ha itthon koncertezik?
– Ha tehetem, természetesen! Tavaly decemberben láttam a Jancsi és Juliskát, és a Kovács János dirigálta zenekar igen jó formában játszott. 2014-ben Gluck Íphigeneia Tauriszban című operáját néztem meg barátom, Vashegyi György vezényletével és Alföldi Róbert rendezésében. Nagyon érdekes, kiváló előadás volt. Idén novemberben ismét jövök, a Műsorkalendáriumot átböngészve jó pár érdekességet találtam. A Puccini-évadban az olasz komponista ritkán játszott operái, például az Edgar, szintén felkeltették a figyelmemet.
– Biztosan olvasott az Opera október-novemberi New York-i vendégszerepléséről is. Bár már harminc év után visszavonult a Yale katedrájáról, el tud látogatni pár előadásra a Koch Színházba?
– Sajnos nem, bár szívesen megnézném a Sába királynőjét, amit még sosem láttam.
– A növendékeit gyakran kapacitálja, hogy látogassanak operaelőadást?
– Évtizedek óta ezt prédikálom, mert nem lehet valakiből jó muzsikus – pláne zongorista –, csak ha tájékozott a zenei műfajokban. Ahhoz, hogy megfelelően el tudjon játszani valaki egy Mozart zongoraversenyt, ismernie kell a szimfóniáit, az operáit, más hangszerekre írt darabjait. Nem elég csak egy konkrét művel foglalkozni, a stílust és a hangzást is meg kell találni. Más egy forte Mozartnál, Haydnnál vagy Beethovennél. Frazeálni, karakterizálni is kell tudni, ehhez pedig nagy segítséget jelentenek az operák, amelyek a legtermészetesebb hangszerre, az emberi hangra épülnek.
– Amikor operát néz, mire figyel leginkább: a zenei megvalósításra, a rendezésre vagy az énekesi teljesítményre?
– Minderre egyszerre. De azt kell, mondjam, manapság a rendezők kerültek a fókuszba – még a kritikusok is főként velük foglalkoznak – a zeneszerző partitúrája helyett, és ez nem szerencsés, de remélem, a hangsúlyok idővel visszaállnak majd. Gyerekkorom óta rendszeresen járok operába. 1953 és 1956 között Tóth Aladár sokszor meghívott igazgatói páholyába, egy héten néha ötször is ott voltam. Így ismertem meg az operairodalmat. Az angol fővárosban Solti György, Colin Davis, Bernard Haitink invitáltak számtalanszor a Covent Gardenba. Plácido Domingót egy Bohémélet főpróbáján hallottam először, és azóta is csodálója vagyok. Minden szerepében láttam.
Az egyik legnagyobb élményem vele a Carlos Kleiber-vezényelte Otellóban volt, amit kétszer is megnéztem.
A Metropolitan Operában hallottam Kleiberrel egy Rózsalovagot, ami szintén egyedülálló élmény volt. Többekkel beszéltem, akik részt vettek a produkcióban, imádtak vele dolgozni és azt mondták, olyan volt az egész, mintha kamarazenéltek volna. Mindig az énekesekkel együtt lélegzett, és a zenekar egy pillanatig sem fedte őket.
– Ilyen nagy rálátással hova helyezné el a mai Magyar Állami Operaházat az operaszínpadok nemzetközi térképén?
– Ezt nem tudom megítélni, mert ahhoz még több előadást kellene látnom Pesten, de elmondhatom, akárhányszor jövök, mindig nagyszerű énekesekkel, karmesterekkel találkozom, és a zenekart is kiválónak tartom.
Az interjú teljes terjedelmében a Mimi.blog.hu oldalon olvasható.
