A falon kisdedóvók, szerelmesek, szélfútta fák, traktoristák és gyártósorok. Nemes Csaba Folyamatos múlt című, egyébként már bezárt, de az este kedvéért „kint feledett” tárlata az ötvenes-hatvanas évek holland és hazai fotókönyveiből kiragadott nagyításokat kínál. Keletet és nyugatot teszi egymás mellé. És meglepően hasonlónak találtatnak. És mintha a helyszín is erre rímelne, hiszen a Knoll Galéria a Liszt téren, az egykori Japán kávéháztól és az egykori Hooterstől nagyjából ugyanakkora távolságra található. Kezdődik az előadás!
Az artportal : képző első kurzusának harmadik alkalmán ülünk. Nagyjából húszan. Az eddigi visszajelzések (a létszám tán a legjobb közülük) igen jók. Az októberben útjára indult, hatrészes sorozat (vállaltan szubjektív) bevezetést kínál a kortárs képzőművészet működésébe, intézményi, valamint gazdasági vonatkozásaiba. A felkért előadók kitekintenek konkrét művekre, művészpályák és tendenciák felé, az pedig, hogy mindegyik alkalmat másik fővárosi galéria terében rendezik, bepillantást kínál a hazai kortárs, for- és non-profit galériás színtér életébe is, alkalmat továbbá az aktuális tárlatok megtekintésére.
Az artportal : képző előadás-sorozat témáit, előadóit itt találja.
Ahogy a fentebbi sorokból kitűnik, szétnéztünk mi is, mielőtt Nagy Gergely, az artportal főszerkesztője belevágott volna lendületes előadásába. A kurátori gyakorlat felől érkező referálók (az első két alkalmat Szoboszlai János és Erőss Nikolett tartották) után tehát ezúttal az újságíró-szerkesztő perspektíváját ismerhették meg a kurzus résztvevői.
Fontos szempontot jelentett a tematika összeállításakor – bocsájtja előre Nagy Gergely –, hogy a hasznosságon túl lehetőség szerint mindenki a saját szerelemtémáiról beszélhessen a kurzuson. Elvégre leginkább ezekben vannak otthon, ezeket ismerik mélységében és összefüggéseiben.
Őt a kortárs művészet társadalmi pozíciója foglalkoztatja legjobban, így az elmúlt jó tíz év távlatát (vissza-visszautalva a rendszerváltozás korára, valamint a Kádár-kori állapotokra is) vázlatosan áttekintő prezentációja a hazai képzőművészeti intézményrendszer változásainak bemutatására törekedett, és a képzőművészeti színtér mindezekre történő ironikus-radikális válaszaiból is szemezgetett.
Nagy Gergely strukturális mozgásokat említett, amelyek ismerete nem haszontalan a hallgatóság számára a hazai – főként a vidéki – kiállítóhelyek alaposabb megismeréséhez. A kortárs honi képzőművészet és a társadalom kontextusában szó esik aztán a művészet és az aktivizmus között vékony pallóról, és arról is, vajon mennyire lehet eredményesen átegyensúlyozni az egyik eszközkészletével a másikig.
„Hogy mi a művészet, azt megállapítani nem, csak eldönteni lehet”
Nagy Gergely szerint a rendszerváltozás korát követő eufória rövid időre apolitikussá tette az itthoni alkotókat, de úgy véli, mára sokkal inkább a levegőben van az intézményrendszer kritikája.
Még mindig a képzőművészet és társadalom fénytörésében szó esik a szegénység és az információhoz való hozzáférés kérdéseiről is, ezt követően pedig konkrét példákat hallhatunk arról a roppant izgalmas kérdésről, hogyan válhatnak az aktivizmus tárgyi rekvizitumai kortárs gyűjtemények részeivé. Fekete lufik és színes jelszavak, lépcsők és transzparensek. A köztérhasználat szabályainak, valamint a valóság reprezentálásának szabályai és kérdései.
A referátum oda konkludál, hogy a művészet önreprodukciója veszélyes sebet kapott az utóbbi időben, emiatt a legizgalmasabb történések napjainkban az alternatív intézeti hálózat megteremtésére és összefogására irányuló mozgások. Sajnálatosan a külföldi – jól és rosszul működő, keleti vagy nyugati – modellek ismertetésére nem maradt idő, pedig tágabb kontextusban még izgalmasabbak lettek volna a hallottak.
Az előadást követően megismerkedhetünk a Knoll Galéria történetével és missziójával, a hallgatóság kérdéseitől és hozzászólásaitól pedig kerekebbé válik az este. Ez a diskurzus is része lehet tán az alternatív kezdeményezéseknek. Februártól pedig a kurzus újraindul.
