Bernstein szimfóniái a Gramofon-toplista első helyén

Leonard Bernstein születésének 100. évfordulóját Antonio Pappano az amerikai zeneszerző szimfóniáinak felvételével ünnepelte, a 75 éves Kenny Barron pedig kvintettjével adott ki új lemezt. Íme Gramofon-toplista első helyezettjei.

Nehéz magyarázatot találni arra, mi az a lelkesítő érzés, ami az embert bizonyos zenék hallgatásakor elfogja. Amelyek nem újszerűségükkel tűnnek ki, nem a határok feszegetésével tartják fogva a figyelmet, nem világmegváltó hevületükkel vagy eredetiségükkel keltenek izgalmat, hanem létező, ismert elemek alkalmazásával érik el hatásukat. A 75 éves Kenny Barron lemeze a poszt bop/ latin/ modern mainstream vonulatba illeszkedik, első hallásra nincs benne semmi különleges, falrengető nóvum –

csak éppen úgy szól, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva;

és ami a mai, darabjaira töredezett zenei világban becses kincsnek számít. Barron nem tartozik az újítók közé, de olyan neves partnerekkel játszott, mint Dizzy Gillespie, James Moody, Freddie Hubbard. Kijárta az iskolákat, sokféle kontextusban csiszolta tudását, mígnem virtuóz zongoristává, önálló személyiséggé érett. A trióformához 2016-ban Book of Intuition című lemezével tért vissza. Új CD-jén, amely a Blue Note gondozásában jelent meg, Kiyoshi Kitagawa bőgős és Johnathan Blake dobos mellé két feltörekvő New York-i fúvóst hívott, a trombitán és szárnykürtön játszó Mike Rodriguez és a szaxofonos Dayna Stephens személyében.

A választás szerencsésnek bizonyult, az elkészült anyag az életkorral járó bölcsesség és a fiatalos lendület harmonikus ötvözete. Tiszta akusztikus, mondhatni klasszikus, mégis friss szellemű zene gazdaságos tálalásban, 4-8 perces időkeretekben. A tizenegy kompozícióból nyolc Barron szerzeménye: melodikus, gondosan kimunkált, ritmusváltásokkal élő témák finom harmóniai megoldásokkal.

A nyitó DPW hangzásában a hard bop nagymesterét, Art Blakey-t idézi, a színkép zsánerben és karakterben a bluestól (Blue Waters), a keringőtől (Concentric Circle) a modális játékon (A Short Journey) át a lendületes latin ritmusokig (Baile) terjed.

A két fúvós nemcsak egymást ihletően kiegészítő játékával, kontrollált tónusával, hanem a témákból szervesen kinövő szólóival is leteszi a névjegyét. Barron karmesterként a háttérből gazdag akkordfelrakásokkal, harangszerű billentéssel mozgatja a szálakat, vagy elegáns, stílusos rögtönzéseivel lendíti tovább a zenét. Valami könnyed természetesség és szépség hatja át a játékot, amelyben külön örömüket lelhetik a lendületes swing kedvelői.

Ahogyan a Gutenberg-galaxist, a nyomtatott könyvet szerencsére nem tüntette el teljesen az internet, ugyanúgy a hangfelvétel-készítés és -kiadás online korszakában sem szűntek meg a fizikai hanghordozók. Sőt, az értékteremtő zenei műfajokban a kézbe vehető, szép grafikával és minőségi booklettel kínált hanglemez az elmúlt időszakban Európa-szerte felértékelődött.

A Gramofon havonta jelentkező összeállítása szubjektív toplista: ebben a hónapban mi ezeket a lemezeket hallgatjuk legszívesebben a szerkesztőségben.

Bernstein születésének centenáriumára jelent meg a szerző három szimfóniája, két lemezen. Bernstein neve elsősorban a West Side Story zeneszerzőjeként él a köztudatban, de a legnagyobbak közt tarthatjuk számon karmesterként és zongoraművészi pályafutása mellett remek zenei ismeretterjesztő is volt. A Hangversenyek fiataloknak című, a komolyzenét emberközelbe hozó sorozatát 15 éven keresztül élvezhették a tévénézők.

Bernstein három szimfóniája a műfaj három különböző megfogalmazása, akár az előadói apparátust, akár a formát vagy a zenei stílusjegyeket vizsgáljuk. Az I. – 1944-ben bemutatott és díjat nyert –, Jeremiah melléknevet viselő szimfónia háromtételes, a tételek is kaptak feliratot. A rendkívül arányos darab középső tételében táncszerű, jazzes elemek is szerepelnek. Az utolsó tételben Jeremiás próféta gondolatait hallhatjuk.

A II. szimfónia mellékneve (The Age of Anxiety) jelzi azt, hogy W. H. Audin verse nyomán keletkezett a variációs formájú és kvázi zongoraversenyként is értelmezhető mű. A szimfónia első szakasza prológgal indul, majd kétszer hét, rövid variáció következik. A második rész egészen más: jazzes hangvétele és a nem megszokott hangszerelés különleges hatást ér el.

Az 1963-ban befejezett, háromtételes, tételenként két-két szakaszból álló III. szimfónia (Kaddish) hatalmas apparátusra készült. A zenekar mellett vegyeskar, fiúkórus, szoprán szólista és narrátor szerepel a műben, amelyet Bernstein személyes vallomásának tekinthetünk. A mű megdöbbentő, de egyben lélekemelő. A zenei megvalósítás rendkívüli, nem lehetett volna jobb kezekben a felvétel irányítása, mint Antonio Pappanóéban.

A karmester-zongorista maga is jártas a jazz, a könnyebb műfajok világában. Az ismertetőfüzetben olvashatunk Pappano Bernstein zenéjéhez fűződő érzelmeiről. A közreműködő szólisták és együttesek kiválóak. Nadine Sierra megejtő, megható tolmácsolása a Kaddish-szimfónia szoprán szólistájaként vagy Marie-Nicole Lemieux kifejező éneklése felejthetetlen. Ráadásnak, oldva a szimfóniák helyenként komor hangulatát, a Prelúdium, fúga és riffek című darabot halljuk, az eredeti, klarinét és jazz ensemble-os változatban. Hihetetlen erejű az összkiadás – méltó az ünnephez.