Dobri Dániel: „A kortárs színpadi zene igazán az én profilom”

Dobri Dániel

Dobri Dánielt főképp színházi zeneszerzőként ismerhetjük, azt azonban csak kevesen tudják róla, hogy már tizenévesként nem mindennapi érettséggel és elhivatottsággal kezdte meg jazzzenészként pályáját, mellyel az első pillanatoktól fogva példaképként állt kortársai előtt. Azóta a színházi világ minden törvényét és részletét kiismerte, szerzeményeit Európa-szerte sorra mutatják be, ő pedig továbbra is ugyanúgy figyel környezete rezdüléseire és üzeneteire, mint mindennek a kezdetén. Pályája legfontosabb állomásairól beszélgettünk a fiatal zeneszerzővel.

– Hogy indult a zenei pályád? Milyen hatások értek, amik meghatározták a jelenlegi tevékenységeidet és kialakították nyitott személyiségedet?

– Minden a zalaegerszegi zeneiskolában kezdődött, ahol hegedülni tanultam, de a kötöttségek miatt hamar rájöttem, hogy nem nekem való ez a hangszer – és persze jobban is szerettem játszani a barátaimmal, mint gyakorolni. Ebben az időszakban, és persze később is Landvenicza Éva néni szolfézsórái voltak meghatározóak, aki fantasztikus tanár.

Dobri Dániel és Hargitai Iván

14 évesen aztán elkezdtem Nyakas Péternél gitározni, magánúton, amiben elég gyorsan fejlődtem. 15 éves koromban eljutottam a szombathelyi Lamantin Jazz Fesztiválra, ahol  teljesen beleszerettem a műfajba. Szinte azonnal együttest is alapítottam Pertu Jazz Group néven Zalaegerszegen, korombéli fiatal zenészekkel. Ez volt az első igazán meghatározó zenei élményem, a zenekar pedig végigkísérte a középiskolás éveimet. Rengeteget koncerteztünk a megyében és az ország távolabbi részein is, illetve volt egy rendszeres heti klubbunk, ahol mindig teltházas, nagyon jó hangulatú esteket adtunk:

igényes jazzt játszottunk, de a velünk egykorú fiatalok mégis bulizni, táncolni jártak a koncertjeinkre, úgy, mint a 30-as évek Amerikájában.Ennek a zenekarnak köszönhetően éreztem meg először, hogy milyen ereje van annak, amikor közösen hozunk létre valamit.

A zenekaromnak köszönhetően kapcsolatba kerültem a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházzal is, ahol akkoriban Bagó Bertalan volt a főrendező, Bereményi Géza pedig a művészeti vezető, akik egy fiatal, erőteljes társulatot irányítottak. Színházi zeneszerzői és dalszerzői pályám indulását nekik köszönhetem. Bereményi Gézával dalokat kezdtünk írni közösen, Bercinek pedig egyre több előadásához szereztem zenét.

18 éves korom óta rendszeresen vannak színházi felkéréseim, gyakorlatilag azóta ebből élek. Jelenleg főként a székesfehérvári Vörösmarty Színház zeneszerzőjeként, zenei vezetőjeként dolgozom Szikora János igazgatása alatt, de nagyon sok magyar színházban megfordultam már. Szlovákiában, Romániában, Németországban és Olaszországban is többször dolgoztam.

A következő nagy hatás 4 évvel ezelőtt ért, amikor megkezdtem tanulmányaimat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakán, Fekete Gyula és Tallér Zsófia osztályában. Itt kezdtem elmélyülni a kortárs klasszikus zenében és az egyetemnek köszönhetően rengeteg nemzetközi lehetőség is megnyílt előttem. Több mint négy hónapot töltöttem a Római Magyar Akadémián ösztöndíjasként, és az idei évben már bemutatták egy kamaraoperámat és egy színpadi kísérőzenémet az olasz fővárosban, illetve a múlt héten egy vonószenekari darabomat Materában. A Zeneakadémiának köszönhetően jártam Izlandon, illetve többször dolgoztam Szlovákiában és Csehországban is.

Dobri Dániel – fotó: Várhelyi Klára

Jelenleg a kortárs opera, balett, színpadi zene foglalkoztat a leginkább, úgy gondolom ez igazán az én profilom, de szerencsére egyre többet játsszák koncertzenéimet is.

Egy kicsit fordított az utam az európai zeneszerzői hangyományhoz képest, hiszen én a jazzből és a könnyűzenéből, illetve a színpadi zenéből jövök, később kezdtem beleásni magam a klasszikus zenébe, az ellenpontba, a zongorába a Zeneakadémiának köszönhetően.

– A zenén kívül még mi kap kitüntetett szerepet az életedben?

– Nagyon szeretek utazni, de szerencsére mostanában ez a két dolog együtt jár. Rendszeresen mozgok, minden másnap járok edzőterembe, vagy futni, úszni. Úgy gondolom, ez nagyon sokat segít abban, hogy szellemileg is friss maradjak. Természetesen sokat olvasok, filmeket nézek és színházba is járok, ha időm engedi, de ezek a tevékenységem a munkám részei és szabadidős elfoglaltságok is egyszerre.

– Mit tartasz az eddigi legnagyobb sikerednek?

– A legfontosabbnak mindig az utolsó munkáimat tartom. Ebből most volt három meghatározó az elmúlt másfél hónapban. Október közepén bemutatták Rómában, a Romaeuropa Fesztiválon – ami Európa egyik legnagyobb kortárs összművészeti fesztiválja – a már emelített Un’altra Roma című kamaraoperámat, ami egy Lengyel Balázs-esszé alapján készült.

December elsején volt a premierelőadása az Az ember tragédiájának a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, ami egy hatalmas vállalkozás volt: az előadáson négy rendező dolgozott. Körülbelül másfél órányi színpadi zenét, dalokat és kórusműveket komponáltam a több mint négy órás előadáshoz Horváth Csaba és Bagó Bertalan rendezőkkel együttműködve.

November 30-án Materaban mutatták be egy új koncertdarabomat, ami a délolasz népzenei hagyományokon alapul, egyelőre egy vonósötös és Caterina Pontrandolfo nápolyi színésznő közreműködésével.

Dobri Dániel – fotó: Enrico Fornaro

A nagy premier a vonószenekari változatból jövő szeptemberben lesz, abból az apropóból, hogy 2019-ben Matera Európa Kulturális Fővárosa. Ezekre most mind nagyon büszke vagyok.

Ezen kívül nagy fordulópontnak tartom zeneszerzői munkásságomban a 2013-as Lear királyt Bagó Bertalan rendezésében, Cserhalmi Györggyel a címszerepben, amihez egy húsztagú fúvószenekarra komponáltam zenét, akik élőben játszottak minden előadáson.

Azt hiszem, hogy zenedramaturgiailag, színházesztétikailag és színpadi zenei hitvallásomat tekintve a Lear király egy fontos mű az életemben. Egy hónappal ezelőtt a római Conservatorio di Musica Santa Cecilia Egyetemen is tartottam róla egy előadást.

– Kik inspirálnak téged?

– Leginkább a családom, a tanáraim és a barátaim. Bagó Bertalan és Bereményi Géza színházilag, Fekete Gyula és Tallér Zsófia zeneszerzőként és tanárként is nagyon meghatározóak az életemben. A gyerekkoromból, Zalaegerszegről pedig Ladvenicza Éva és Nyakas Péter a legfontosabb tanáraim.

Dobri Dániel – fotó: Horesnyi Bálint

– Hogy látod magad 10 év múlva ilyenkor?

– El sem tudom képzelni, hogy mi lesz velem akkor, nem is igazán foglalkozom ezzel a kérdéssel. Nincsenek nagyszabású, hosszútávú karriercéljaim, viszont darabok vannak, amiket meg szeretnék írni, illetve boldog és kiegyensúlyozott életet szeretnék.

Nem ragaszkodom konokul célokhoz, elképzelésekhez, inkább próbálom értelmezni a környezetem üzeneteit és általában könnyedén módosítok irányt.