Valenciában, Spanyolország harmadik legnagyobb, jó hétszázezer fős városában két komoly zenei helyszín található, gyakorlatilag egymás mellett. Az egyiket az egykori folyómederben kialakított városi park, a kilenc kilométer hosszú Jardines del Turia mellett, a másikat benne találjuk.
A Valenciai Zenepalota (Palau de la Música de Valencia) van a park mellett. Ez a régebbi, már amennyiben egy alig 30 éves épületet réginek nevezhetünk. 1987. április 25-én nyílt meg, tervezője az egyik legjelentősebb kortárs spanyol építész, José María García de Paredes volt, akinek a nevéhez több művészeti intézmény, koncertterem, képzőművészeti főiskola, illetve templom is fűződik. Az épületben több hangversenyterem, köztük egy 1781 főre méretezett nagy-, és egy 417 néző/hallgató befogadására képes kisterem található, van hely kiállítótérnek, zenei könyvtárnak és archívumnak, és itt székel a Valenciai Szimfonikus Zenekar is.
Nincs az épületben semmi hivalkodó, semmi „zenepalotás”. Hogy az előtte álló pálmasor, van az épületben levő méretes növények teszik-e, nem tudom, de első benyomásra inkább egy méretes pálmaházra hasonlít, mint egy hangversenyteremre. A sok zöld miatt beleolvad a parkba, miközben épp emiatt, és a vakítóan fehér oszlopsornak meg persze a homlokzati feliratnak köszönhetően kilóg a környezetből, abban, Valencia újabbik felében ugyanis építészetileg a laikus számára izgalmasnak nem mondható, irodaházak, üzleti céllal utazóknak készül hotelek és kizárólag állandó lakcímnek és alvóhelynek épített, lélektelen lakótömbök találhatók.
A Zenepalota szép klasszikus formákkal operál. Ám elég csak néhány lépést tennünk, máris egy egészen más világban találjuk magunkat. Nem a jelenben, hanem a jövőben, de legalábbis olyan, mintha egy sci-fi díszletei között járkálnánk. A Művészetek és a tudomány városának (Ciudad de las Artes y las Ciencias, de tegyük ide helyi nyelven is: Ciutat de les Arts i les Ciències) épületeit 1998 és 2007 között adták át. Az ötletgazda tudománytörténész egyetemi tanár egy természettudományi múzeumra gondolt, ebből nőtte ki magát az interaktív múzeum mellett egy óceanográfiai park, egy nyitott biodóm, ahol a Valencia környékén őshonos növényvilágot mutatják be, egy szoborpark olyan művészek alkotásaival, mint Miquel Navarro vagy Yoko Ono, egy planetárium és a Zsófia királynéról elnevezett művészeti palota, itt ugyanis nem csupán koncertek, hanem opera- és táncelőadások is vannak repertoáron, lévén a Valenciai Opera otthona.
A helyi építész, Santiago Calatrava figyelembe vette, folyómederbe és tengerpartra tervez: a 350 ezer négyzetméteres területen az épületek vakítóan fehérek, a vízzel teli medencék ragyogóan kékek, formájukban ceteket, kagylókat és egyéb tengeri élőlények csontvázát idézik, a hídfő pedig olyan, mint egy hajó orra. A fantázia beindul, bármerre néz az ember. Enélkül Valenciából csupán a tengerparti nagyváros maradna egy maximum kétnapos ott-tartózkodást igénylő városmaggal. Nem véletlen, hogy a komplexum egy szavazáson bekerült Spanyolország 12 kincse közé olyan helyszínekkel együtt, mint az altamirai barlang, a córdobai nagymecset, a granadai Alhambra vagy a barcelonai Sagrada Familia. A listán egyébként még egy kortárs épület van, a bilbaói Guggenheim Múzeum, ami – nem tanulság nélküli eset az sem – szintén a tudatos várostervezés és -rehabilitáció eredményeképp jött létre.