Egy újabb Bartók-jazzlemez és Mozart összes zongorás triója a Gramofon toplistáján

Sárik Péter klasszikus zenében való jártassága közismert, ennek újabb bizonyítéka a 2016-ban megjelent Beethoven-lemezt követő Sárik Péter Trio X Bartók. Ez a korong és a Mozart összes zongorás trióját tartalmazó album a Gramofon-toplista második helyezettjei.

Hogy Bartók valóban ismerte és szerette-e a jazzmuzsikát, az mind a mai napig vita tárgya. Retkes Attila 1996-os tanulmánycikkében alaposan körbejárva a témát arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy Bartók – noha az 1930-as évek swinges, művi lokálzenéjéről lesújtó véleménnyel volt – mint folklórkutató becsülte a jazz klasszikus, az afroamerikai népi kultúrából kifejlődött változatát.

A Mester 1945-ös halála miatt sajnos sosem tudhatjuk meg, mi lett volna a véleménye a bebopról, az azt követő stílusokról vagy a posztmodern jazzről, melyek maguk is rengeteg bartóki hatást felhasználtak.

Bartók dallami, ritmikai-metrikai és főként harmonizációs megoldásai már a maguk idejében előrevetítették a modern jazz hangzásvilágát.

Persze örök kérdés, hogy az amerikai jazz-zenészek vajon tudatosan hallgatták-e Bartók zenéjét (Charlie Parkerről tudjuk, hogy igen), vagy egészen más úton jutottak el például a tengelyakkordokig. A Sárik Péter Trio a nagysikerű Beethoven-átdolgozásokat tartalmazó konceptalbum után a klasszikus ihletettségű lemezeiket immáron sorozattá bővítve ezúttal Bartók munkássága előtt tiszteleg. Az albumon a zeneszerző 10 közkedvelt és neves darabjának „jazzesített” változatát hallhatjuk.

A felsorolást végigfutva találunk műveket a Mikrokozmoszból és a Román táncokból, de olyan önálló, legendás címeket is felfedezhetünk, mint az Allegro Barbaro vagy a II. zongoraverseny 2. tétele.

A projekt kivitelezése egyszerre lehetett könnyű és nehéz. Könnyűsége abban rejlik, hogy Bartókot igazán lehet jazzes környezetbe helyezni, akkordjai, dallamai kiválóan belesimulnak egy modern jazztrió hangzásvilágába, parádésan teremtik meg a környezetet a hangszeres szólókhoz és izgalmas arranzsőri elképzeléseknek. Nehézsége ugyanakkor, hogy a klasszikus darabok és a jazz észrevétlenül folyjon egymásba: az eredeti témák és a szólók szerves egészet alkossanak, az új komponált elemek ne üssenek el.

A trió ezt az akadályt remekül megugrotta: a bőgő- és dobhangzás egészen fantasztikusan egészíti ki a bartóki zenét, a szólók hangulata pedig tökéletesen passzol az átdolgozott darabokhoz. A trió játéka izgalmas és szórakoztató, mindemellett színes és pozitív. A zenekar diszkográfiájának újabb fontos színfoltja született meg.

Ahogyan a Gutenberg-galaxist, a nyomtatott könyvet szerencsére nem tüntette el teljesen az internet, ugyanúgy a hangfelvétel-készítés és -kiadás online korszakában sem szűntek meg a fizikai hanghordozók. Sőt, az értékteremtő zenei műfajokban a kézbe vehető, szép grafikával és minőségi booklettel kínált hanglemez az elmúlt időszakban Európa-szerte felértékelődött.

A Gramofon havonta jelentkező összeállítása szubjektív toplista: ebben a hónapban mi ezeket a lemezeket hallgatjuk legszívesebben a szerkesztőségben.

A kamarazene és Mozart kedvelői egy izgalmas kiadványból ismerhetik meg a rövid életű zseni zongorás trióit. A három lemezből álló nyolc – keletkezésük szerinti sorrendben szereplő – művet tartalmazó gyűjtemény összkiadás.

A bécsi klasszikát tarthatjuk a kamarazene kiteljesedésének, korábban a két-három-négy előadót kívánó művekben a szólamok még nem az egyenrangúság jegyében íródtak. A kamarazenei alkotások a bécsi klasszika korszakának meghatározó darabjai, gondoljunk csak a vonósnégyesekre! A kamarazene két irányban fejlődött: a vonós és a zongorás kamarazenére, kezdetben még (Mozart esetében is) a zongoratriók, vonósnégyesek egyes szólamok kísérő szerepét mutatták. Mozart stílusának változását és zongorás triói „érését” jól mutatja az első, ilyen műfajú (mely még nem a zongorás trió műfaji jelölést kapta) B-dúr divertimento és a három utolsó, 1788-ban készült darab különbsége. Az 1776-os mű inkább vonós színezéssel ellátott, háromtételes zongoraszonáta.

A következő kompozíció – Három tétel zongoratrióra – Maximilian Stadler kiegészítésével került bemutatásra, Mozart halála után hat évvel. Talán a legismertebb mű az eredetileg klarinétra, zongorára és brácsára készült Esz-dúr, Kegelstatt-trió; a legenda szerint Mozart tekézés alatt jegyezte fel a mű néhány témáját. Mozart már az első kiadásban is közölt egy alternatív, a klarinét helyett brácsaszólamos változatot.

Ezek a triók nagyon kellemesek, gondtalanok, zenei anyaguk rendkívül változatos. Szabadi Vilmos, Gulyás Márta, Onczay Csaba és Szűcs Máté interpretációi kellemesek; átadják azt az életérzést, amely a triók lényegét képezi. A karakterek többségével egyetért a hallgató, azonban a játékosságot jobban ki lehetne aknázni, máskor az együtt lélegzés, a jelentőségteljesebb cezúrák erősíthetnék a zenei folyamatokat. Az előadásokat fejhallgatóval követve belógó, nem szépen lezárt, lekerekített vagy megfogott hangokat hallunk; a dinamikai építkezés és a hangszínek tetszetősek.

A Kegelstatt-trió tolmácsolása a legmeggyőzőbb számomra. A remek kísérőfüzet mélyre ható elemzést ad a kamarazene, a műfaj történetéről, benne Mozart trióiról.